Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-02-27 / 9. szám

berek fogják föl, hogy a világban nyilt szemekkel ós nyilt szivvel haladjanak; beszólni, mert hitünk van abban, hogy hit, és a lélek odaengedése az ügyhöz, isinét hitet támaszt, — van-é trónus di­csőbb a szószéknél !* Meg is látszott Lang beszédein, hogy azon erős hitből fakadtak, melylyel „a gonosznak tüzes nyilait megolthatni". S bizonyosan az tette őt oly szó­nokká, kiről kalauzom azt mondja, hogy: „Az ihlet adományával, a szerencsés sugalattal, a gyújtó szóval oly mértékben birt, a minőt senki másnál nem tapasztaltunk". S ezzel eljutottunk azon ponthoz, hol miután nem volt szerencsónk a jeles férfiút személyesen ismerni, csak kalauzunk nyomdokiu haladva fejez­hetjük be a képet, melynek vázlatát adni vállal­koztunk. „Amit mi személyiségében vesztettünk", — mondja Kradolfer — „csak az tudja fölbecsülni, ki őt személyesen oly embernek ismerte, kiről azt szokás mondani, hogy olyan mint a falat kenyér, a legnyiltszivűbb, legvidámabb ember, ki a fitogta­tást ós álszinűsködést soha nem ismerte. Egész való­jának tisztasága, humorának ereje, jellemének ép volta mindenütt kedves fogadtatást szereztek szá­mára. mert a merre járt, verőfényes nap derült nyomdokiban, mintha puszta jelenléte is egészséges, vidám élet lehelletét sugározta volna ki. A por, melyet szó- vagy Írásbeli uton tovább adott merész, elmés, éles beszédei fölvertek, azonnal leszállott, amiut személyesen föllépett, ós különös örömet szer­zett neki, ha kifejezték előtte csodálkozásukat, hogy meunyire csalódtak benne, mikor őt Írásai után ítélve valami zord, gonosz embernek tartották. Bár­mennyire emelte fel őt az élet, a távol- ós közeli tetszés nyilatkozatai bármennyire áraszták el, a nagy­hírű ember, a Szt. Péter egyház papja, s az egy­házi tanácsos valójában és modorában hajszálnyit sem változott; szerette ugyan elbeszólni, hogy mutatta be hódolatát neki ez vagy amaz; da az az elbeszé­lés oly egyenességgel, annyira távol minden elbiza­kodottságtól, ugy mint minden tettetett alázatosság­tól ejtetett, mintha nem is személyéről lett volna szó. Egy szóval, Lang a nép embere volt, a szónak legvalódibb, és legnemesebb értelmében". Még csak pár szót a halál körülményeiről, mely a jelest élete derekán, 51 évós korában, meg­lepvén, kiragadta a szép munkakörből, melynek ő volt legszebb disze. Ez uj év második vasárnapján még a Szt. Péteri szószéken állott, prédikálván az egyházat is közelről érdeklő, most behozott polgári házassági törvényről, e szöveg szerint: „Adjátok meg a csá­szárnak, ami a császáré, ós az Istennek, ami az Istené." Szerencsés gondolat ! a romanismus szigo­ra által szükségessé vált ós a szabadelvűség köve­telte törvényt Jézus felhozott mondása alapján tár­gyalni, kimutatván, hogy a polgári házasság beho­zatala által a társadalam csak Jézus szavának tesz eleget. Aznap délután gyermekeivel móg korcsolyázni í ment, és legjobb kedvében volt. Másnap azonban nem jól érezte magát, de mert szavát adta, Baselbe utazott, s ott egy előadást tartott. Onnan betegen jött haza, hol azonnal rendkívüli fej- ós hátgerinc­fájdalmak, mint teljes ideggyengülós symptomái ro­hamosan támadták meg, és rövid öntudatlan ha­lálküzdelem után, januar 14-ikón, csütörtök dél­után , a drága életnek véget vetettek. Have pia anima ! BALLAGI MÓR. Farsangi dolgok és még valami-Tudjuk, hogy alig van időszak, mely velünk lelké­szekkel, oly gyakran felkutattatná és elolvastatná a „vallás­ügyi törvényeket", mint a farsangi! — Ekkor van azokra legnagyobb szükségünk ... Mi protestáns lelkészek felkeressük, elolvasgatjuk, s szeretem hinni : azokhoz alkalmazkodni legszentebb kötelességünknek is ismerjük ! De vájjon igy van-e katholikus collegáinknál is! (?) Mi hirdetjük, ugy a tisztán protestáns, mint a ve­gyes-házasulandókat, s ez utóbbiaknál: ha a menyasszony r. kath. és a hirdetések megtörténte után, hirdetési bi­zonylat kiadására szólittatunk fel : szem előtt tartván az 1865 /8 LIII, t. c. §-ait, igényt nem tartva az esketéshez — minden vonakodás nélkül kiadjuk azt. Ha pedig a menny­asszony ref. vallású, s vagy a vőlegény, vagy pedig a plébánus kényszerítése folytán szintén elbocsátó bizony­latot kér tőlünk, mit teszünk ? Itt „a mennyi ház, annyi szokás !" ugyanis : Egyik lelkésztársunk, asztalhoz ül, megírja, — mint több lelkésztársa ntól hallottam — keseredett szivvel, a nőt elbocsátja esküdni a plebánus úrhoz, keseredett sziv­vel — mondom — mert tudja, hogy a plébános ur, téritvény nélkül nem esket! — O reá nem tartozik a nevezett törvénycikk egyetlen §-a sem! Ha pedig a bizonylat kiadását megtagadja : még csak a 17*

Next

/
Thumbnails
Contents