Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-01-02 / 1. szám

megtartottta az Isten benható immanentiáját, és ezt nem mint a természetben borongó ős erőt, hanem mint élő, önmagát tudó és cselekvő szellemi létet. Az Isten háromegysége tanában tételezte magát a keresztyénség mint absolut vallás, mint a szellemnek a szellemmeli élő közösségének vallását; ettől csak hanyatlás, visszaesés lehető a pantheismusba, vagy a zsidó abstractió képzetébe, az Istent és embert lényegükben különszakasztó dualismusba. Ezen eszmemenet kifejlésében határozza meg D. ur az egyh. atyák feladatát, és koruknak bölcsészet történeti jelentőségét. Van oly felfogás, mely az egyh. atyák ezen eszmeharcában meddő szóvitánál egyebet nem lát, és sajnálja az emberi szellemnek és gondolkodásnak ezen kérdésekben kifejtett és elfecsérlett munkáját, mint hasztalan elmefuttatást, és üres ábrándozást, melyek a jelenre nézve csak egy elkorhadt eszmevilágnak elavult formáit képezik. A ki D. ur ezen munkája világával megy végig a patristika korán, az visszajön ezen téves felfogásából. Meggyőződik arról, hogy az emberi gondolkodáshoz méltó, örökbecsű igazságok foglalkoztatják az egyh. atyák korát, hogy bölcsészetük az ember haladásában és kifejlésében nevezetes mozzanatot képez, hogy világtörténeti feladatot oldott meg, hogy oly kérdések körül forog, melyek az elmére nézve sohasem avulnak meg; hogy a keresztyénségnek lényegében fekvő igazságokat fejtett ki, hogy tanaik a keresztyénségnek csak formái ugyan, csak productumai, s nem maga a keresztyénség — de a keresztyénség lényegéből folyó azonos formái. És hogy ezt felismertette, ez D. ur érdeme. Hogy ő a tudomány szabad jogánál fogva belépett egy oly korba, melyhez a hozzáférhetést egy összeomlott civilisatio rászakadt romjai, és az ellene emelt előitélet megneheziték, és ott a helyszínén — mert nagyrészt eredeti kútfők, és történeti adatok felhányásával, munkát, fáradságot nem ismerve, igazi philosophiai felfogással rámutat az élet ereire, melyek mai civilisatiónkba befolynak, éá melyekből táplálkoznak az uj kor keresztyén államai, és legmiveltebb nemzetei; ezzel kétségtelenül hazai irodalmunknak elismerésre méltó szolgálatot tett. Tudom, hogy nehéz a patristikai bölcsészet történetének határvonalait ugy meghúzni, hogy abba rokon tartalmú tudományok némely elemei ne vegyüljenek. D. ur is átvett munkája keretébe némelyeket, melyek inkább az egyház alakításának történetébe valók, és ismét némelyeket a legújabb korból anticipált. De ezen némi szabálytalansággal is teljesen kibékít a szerző azzal, hogy ezen átvett részletek belértékre nézve munkájának majdnem legbecsesebb részeit képezik. Azt vetik 1). urnák, hogy irálya nehézkes, tudákos, kevésbé átlátszó, és nehezen érthető. Feledik, hogy az írónak nehéz magát könnyen érthetővé tenni oly fogalmakra nézve, melyeknek megfolelő eszméik az olvasó közönségben vagy épen nem is léteznek, vagy forgalomban nincsenek. Bajos dolog annak szeméhez szemüveget keresni, aki egyátaljában olvasni nem tud. D. ur irálya mindenesetre a tárgyhoz mért, egészséges, könnyed folyású, és magyaros zamatu. Végül — midőn örömmel emlitném fel Trefort közokt. miniszter urnák a — hazai irodalmi viszonyaink közt oly mostohán ápolt bölcsészeti irodalom iránti érdeklődését, mely nélkül ezen munka talán még sokáig a szerző fiókjában rekedt volna, egyszersmind óhajtom, vajha D. ur bölcsészettörténetét mielőbb kiegészítve, és bevégezve birhatnók. RITTER ISTVÁN. BELFÖLD. Válasz tiszt. Matolcsi Józsof' urnák. A mik a „Prot. Egyház és lakol. Lap" mult évi-46. és 47. számában Matolcsi József ref. lelkész ur alá-i rásával, a dunántuli ref. egyházkerület köréből megjelentek : azokhoz szándékozom csak részletesen hozzászólni, hogy mint aláirtam, nevezetesen, hogy ő sok valótlanságot állit, azt a mennyiben e lap terjedelme engedi, be is bizonyítsam. Nem célom a nevezett recensens ur, egész közleményét végig bírálni, szorítkozom csak arra a 18 sorra, a mit az 1513 lapon az államsegély pénztárra vonatkozólag elmond. 1. Ez a 18 sor ugy van tartva, s oly szellemben szól, mintha az a dunántuli ref. egyházkerület jelenlegi pénztárnokára mind ráillcnék, s a felelőség minden pontért őt terhelné. Pedig való az, hogy a jelenlegi pénztárnok hívataloskodása 1873. május 28-ik napján kezdődik, akkor is csak ideiglenes minőségben egy év múlva választatott rendes pénztárnoknak ; a ki már most az előző időkre nézve is tőle felelősséget követel, az valótlanságot állit. Annyi mindenesetre helyén lett volna hogy tiszt. Matolcsi József ur az idők jeleire vigyázzon. 2. Tiszt. Matolcsi József ur mintegy éreztetni akarja mit mond akkor, midőn az államsegélyi pénztárra vonatkozó számvizsgálói jelentésről nem minden gúny nélkül igy szól: „Ezen pénztárról említés számadással együttesen csak 1874. évi májusi közgytilésijkönyv 77. sz. III. alatt van legelőször" Pedig ő ugy tudj a mint en , miszerint azelőtt egyházkerületünkben az államsegély , az egyházkerület tudta, beleegyezése és helyeslése mellett a püspöki hivatalnál kezeltetett ; és annak fölül vizsgálására, bizton állithatom, hogy j sem a számvevő, sem a pénztárnok soha megbízva és utasítva nem valának, s számvizsgálatokat vagy számadásokat fel sem terjeszthették: midőn tehát azért, rencensens ur által mégis mintegy mulasztással gyanusitat. nak, sőt ellenök az elébbi évekről követelés formáltatik, az ilyen eljárás nem nélkülözi-© az alapot, s nem valótlanság-e ez? 3. A tizennyolc sor legelsőjében az állíttatik, hogy