Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-07-25 / 30. szám

De még itt sem áll meg Mill; épen a világban ta- I pasztaiható ezen sok rosz miatt megtagadja istentől az absolut jóságot s „a jó elv" mellé „gonosz hatalmak u

-at állit, melyeknek nagyobb befolyása (hisz ezért ennyire rosz a világ) kizárja az isteni mindenhatóság lehetőségét, j Ismételve kimondja, hogy egy mindenható és legfőbb jó lény eszméje tarthatatlan; mindaz mit látunk, érzünk, tapasztalunk, ellene mond ezen felvételnek. Ezért, az egyetlen megállható teremtéstheoria az, hogy a jó elv nem volt képes végkép és teljesen legyőzni a gonosz hatalmakat, sem a fizikai sem a morális világban; s hogy a j ó el v-nek nem állott hatalmában az emberiséget oly világba helyezni, mely ment volna a gonosz hatalmak elleni folytonos küzdés szükségétől, s mely biztositni tudná az embert a győzelem felől; s mindössze is csak képességgel birt az embert ugy felszerelni, hogy az a folytonos küzdelemben erővel és sikerrel harcolhasson. Az embernek nem marad egyéb hátra, mint hogy össze működjék a jóltevő hatalmakkal a gonosz hatalmak ellen, de nem, ugy hogy kövesse a természet folyását, hanem ugy, hogy javítgass^, pótolgassa hiányait. Meszire vinne Millnek különben eszmedus argumentatióját s főtételéből, a világ roszszaságából vont minden következtetéseit itt ismertetni. Különben is az ily kiszakított idézetekkel csak töredékes és bálvány képet nyújthatni Mill excentricus vallás-erkölcsi filozófiájáról, ha ugyan igy lehet nevezni annak épen ellenkezőjét. Ezért helyesebb lesz talán összefoglalva közölni a fejtegetés eredményeit, ugy amint szerző értekezése végén tevé. A világ rosz. Kizárja az egységes és erkölcsi vezetes gondolatát. Sem a teremtő, sem a gondviselő nem lehet absolut jó és absolut mindenható. Ha jó volna, akarná, ha mindenható volna, tudná a roszat megszüntetni. Csak korlátolt hatalmú teremtő állhat meg, mely a gonosz hatalmakkal folytonos küzdelemben áll. Ezért: a természet esztelenség és erkölcstelenség. Esztelenség, mert minden hasznos tett épen rosz rendjének javításában áll. Erkölcstelenség, mert a természet folyása egyenesen erkölcstelen tettekre ad példát, aminthogy mindaz, ki megkísérté „természetesen" élni, a leggonoszabb embernek bizonyult be. — A Schoppenhauert is felülmúló pessimismus ott éri el tetőpontját, hol Mill'a legfőbb lény, állítólagos gondviselő lényről ugy nyilatkozik, hogy „ha az a lény valamit akart, akkor bizonyosan a nyomort akarta." A másik essay, homlokán a „Theismus" címét viseli. Körülbelől csak a címe theismus, voltakép pedig felforgatása vagy összezavarása a theistikus álláspont majd minden gondolatának. De van egy pontja, mely minden theolognak, s néhány másik, mely a szélső ortliodoxnak erős védpaizst szolgáltat. Az első alatt Millnek az atheismus mindkét formája elleni határozott protestátióját, az utóbbiak alatt némely természetfelettiek s a csudák megengedését értjük. Azonban lássunk a tartalomhoz. Az értekezés háttere is a persa dualismus. A világ sok rosza nem engedi Millt felemelkedni a mindenhatóság metafizikai eszméjéig. Az álláspont azonban valami pogány-görög vagy ó-germán. A különbség csak az, hogy a khaótikus világba a Mill „korlátolt lénye" ottan-ottan belenyúl, hogy a „gonosz" világot javítgassa, a hiányokat pótolgassa — egy időre. Mert teljes megjavításról szó sem lehet oly lénynél, mely maga is korlátolt. A mindenhatósággal sehogy sem tud megbarátkozni, hoz fel ellene ilyen érvet is : „nem nagyitok, ha állítom, hogy minden bizonyíték egy tervszerű cosmos mellett, megannyi argumentum a teremtő mindenhatósága ellen. Mert mit értünk voltakép tervszerűség alatt ? Megfelelőséget, az eszközök találását a célhoz. Igen, de épen a megfelelőség, az eszközök célhoz való találásának ezen szüksége már nem egyéb, mint a céltevőhatalom korlátozottságának kifolyása," Ugyan ki nézne eszközök után, ha célja elérésére a „puszta szó" elég volna ?" Sajátságos az a speculativ erőtlenség, mit a nagy gondolkozó e szavai elárulnak. Sokan megjegyzék már Millről, hogy a metafizikai speculatio nem az erős oldala. A mindenhatóság fejtegetéséből ezen gyenge oldal csakugyan élesen kirí. Van azonban egy pont, melyben a metafizika mélységein egész biztossággal halad, — habár fejtegetésének háttere itt is idegen a theologiai felfogástól. „A gondviselés képzete, melynélfogva egy mindenható lény saját teremtményei javára igazgat és fenntart, feltétlenül tarthatatlan. Sőt magának a teremtőnek öröklétéről sincs előttünk más kezesség, mint az, hogy a halál törvénye, melynek minden teremtett lény feltétlenül alá van vetve, magán a teremtőn s azon törvényeket kiszabó lényen nem foghat." Tovább menve magába a speciális theologiába nyul bele Mill és sorba vizsgálja annak majd minden fontosabb fogalmát. Kijelentésről, mint Strauss, ő sem tud, s a hit fogalmát sem látszik érteni. E bázist félretéve útjából, a vallás és theologia egész épületét a hit és tudat fenségéből, bizonyosságából a remélés alanti és kétes regiójába vonja le. Skepszise mindent megingat, s mit végleg el nem vet, azt a „meglehet", a „reméljük" ingó kategóriájába degradálja. Ne késsünk azonban megjegyezni, hogy minél tovább halad fejtegetésében, annál inkább tűnik skepszise, annál nagyobb a valószínűség mértéke s „a metafizika és theologia öncsalódásai" ellen küzdő positivistának, végre az ő álláspontján nagyon különös dolgokat is lehet hinni és állítni. Állítja pl. „hogy azon gondolat, mely szerint a mindenható lény, épen mivel mindenható, oly gépezetet teremtett, mely tervének nem megfelelő, s mely ép azért néha-néha a teremtő megigazító közbenyulására szorul — ezen gondolat (a csuda képzete) épen nem észszerütlen és lehetetlen felvétel." De utána teszi, hogy „ezen belenyúlás tényleges megtörténte teljes bizonyosságig még egyetlen egy esetben sem lett bebizonyítva. Egyszerű lehetőség azonban mindig fennmarad, s azok kiknek vigaszul szolgál, csak higyjék tovább is, hogy az emberi erővel elérhetetlen jótétemények azon szellem jóvoltából származnak, ki az emberiségen túl lakozik, s róla szüntelen gondot visel,"