Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-02-07 / 6. szám

anyakönyvek tekintetében is „ékesen és jó rendben" végeztessenek általunk a végzendők. Melyek után szeretetébe zárt szives üdvözlettel maradtam. B.-Csabán, 1875. jan. 19-én. Nagytiszteletü urnák hűn tisztelő rokona. Szeberényi Gusztáv, superintendens. Közli (—a.) Ki tehát az erdélyi ref. egyházi és iskolai jarak tulajdonosa ?*) I. Az ón nemes ellenfeleim dr. Kolozsvári S. és J. V. urak válaszoltak „ki a tulajdonosa az erdélyi ref. egyházi és iskolai javaknak" cimü cikksorozatomra. Feleltek, kiki a neki adott ajándék mértéke szerint. Dr. K. S. kijelenti, hogy ő nem követi hencegő és gúnyolódó modoromat, mert neki magasabb érdekek lebegnek szemei előtt. S ezen magas érdekek előmozditása végett elmondja, hogy engem vastag hanyagság s kötelességellenes mulasztás terhel az enyedi tanoda vagyonának lelkiismeretlen kezelésében ; hogy én izgató vagyok s ana ösztönzöm a református hiveket, hogy más egyházban keressék a lélekvásárlás diját. 0 objective szokott írni — ugy mond. S aztán megírja, hogy ő szaktudós ón padig egy szánandó liquleius és megvetésre méltó rabbulista vagyok. S e mellett kislelkű gyanusitás és saját gyártmányú indokaimnak másra tolásával bizonyítok, ö szerény, s csak azt a kis bátorságot veszi magának, hogy megtaníthasson engem a jogtan azon ABC-jére, melyet falusi kántorok is széltében idéznek. Szóval: ő tudja, mi az irodalmi tisztesség, de én elvesztettem érzékemet az iránt, hogyan szoktak tisztességes emberek ellennézeteiknek kifejezést adni. Mintha mondaná : hálát adok neked istenem, hogy nem vagyok olyan mint ama publicanus! magában pedig gondolja : vakulj magyar ! *) Nagytiszteletű szerkesztő ur! E kérdés feletti vita az „Erdélyi prot. Közlöny"-ben indult meg dr. Kolozsvári Sándor cikksorozatával (1874. 31—26. sz.) Azután J. Y. irt a 27—39. számokban. Mindkét cikk irója a tulajdon- és rendelkezési jogot az egyházkerületnek vindicálja. Én a fennebb kitett cim alatt jogi nézetemben a 39—41. számokban ellenkező véleményt nyilvánítottam. Eddig tárgyilagosan folyt a vita. Most tetszett dr. Kolozsvárinak és J. V.-nek a szerkesztő engedelmével olyan „Választ" irni nekem a 43—47-ik számokban, a minőt semmiféle tisztességes ügy nem kívánhat. Látszik, hogy nem is a kölcsönös felvilágosítás volt céljuk, mert a helyt levő szerkesztőnél kieszközölték, hogy én azon lapban, melyben ők megtámadtak, ne felelhessek nekik s a szerkesztő elég pártember arra, hogy lapjában valakit minden lehető módon öszszeszidasson, de a védelmet ne engedje meg számára. A nt. szerkesztő ur engedelmével közlöm itt az«n megtámadásokra irt feleletet, ugy a mint eredetileg az „Erd. Prot. Közlöny" számára szerkesztve volt, csak annyit változtatva rajta, a mennyit e lapok olvasói tekintetéből szükségesnek tartottam. Egyszersmind kijelentem, hogy az „Erd. prot. Közlöny" bárminemű személyes támadásait többé figyelembe nem veszem. Nagj-Enyed, 1875. január 32. M. D. J. V. urat is megszállotta az ihlet s „munkára tollak, kalamárisok ... ha tiszta búzánk elfogyott, miért ne vetnénk helyette gyomot ?" — gondolá. Az olvasóról pedig feltette, hogy „Lelke ugy örül, látván e sürgést iralmunk körül." Mert megvan győződve, hogy egy olyan hangú válasz, a minőt ő e lapok 43-ik számában nekem irt az egyháznak „most éltető, íenntartó eleme!" S mind ez a nagy szakértelemmel irt objectiv beszéd, felelet akart lenni nem azon kérdésre, hogy ki az egyházi javak tulajdonosa, hanem arra, hogy ki irta az egyházi javak tulajdonosáról értekező cikket. Azt előre tudtam, hogy a jogász-céh keresetet indít ellenem, a miért nem szakértő létemre belevágtam az ő mesterségébe. De arra nem voltam elkészülve, hogy dr. Kolozsvári józan eszéről és igazságérzékéről oly szegénységi bizonyítványt állítson ki, a miről ellenem szórt vádjaiban bemutatott a világnak. A ki tudja a liquleius ós rabbulista szók értelmét : azonnal át fogja látni, hogy milyen éles judiciummal applieálta azokat dr. K. reám. Én jogcsavaró, paragraphus nyúzó ? Hisz az az ő mestersége! De dr. Kolozsvárinak az a szokása, hogy a mit tud mind elmondja, ha van helye ha nincs, csakhogy eleget tehessen azon gyengeségnek, miszerint a jog ABC-jére oktatgassa a kit előfoghat. S igy engem is ! Hanem ezt a kis gyengeséget szívesen elnézném én neki, habár együtt tanultuk a jog ABC-jét. De azon kezdi, hogy én elveszítettem érzékemet az iránt, hogyan szoktak a tisztességes emberek ellennézeteiknek kifejezést adni! Ugy látszik, hogy azon korban élünk, mikor Thukydidész szerint „a szók is elvesztették szokott jelentésüket". Ha illetékes és ezen irodalmi vitán kivül álló emberek ugy Ítélik, hogy emiitett cikkemben valamivel megsértettem az irodalmi tisztességet: én recedálok. De az is igaz, hogy akkor a világ nézete nagyon gyorsan megváltozott s az Íróknak uj, alapos tanulmányokat kelltenniök az irodalmi tisztesség mivoltáról. Kétségkívül J. V. urat kell tanulmányozniok, De most következik a java. Én cikkemben két helytt is kifejeztem azon jogi nézetemet, hogy a történeti fejlődés utján nagy hatalomra jutott társulatok, mint az állam ós egyház, az egyesek és testületek tulajdonjogát nem támadhatják meg magának a társulatnak veszélyeztetése nélkül. Annyival inkább, mert az államban és az egyházban pártólet van, s a pár' tokát néha szeszély és magánérdek vezérli, s igy lehet ez a mi egyházunkban is. Nem célszerű tehát a tulajdon feletti rendelkezést néhány ember szeszélye s magánérdekéért pártokból álló törvényhozó testületekre bizni. Mert itt néba olyan rendelkezések történhetnének, a melyek a rablás szinét viselnék magokon. Ez általánosságban volt mondva, a mint ezt kimondja igy Laboulaye ós kimondja Bluntschli más szavakkal. Természetesen ez nem azt teszi, mintha a törvényhozás a tulajdonjog gyakorlását ne szabályozhatná. Erre dr. Kolozsvári ezeket irja nekem: „A magánérdeket részemről viszszadobom M. ur szemekőzé,