Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-02-07 / 6. szám

ban még a 7-ik Gergely előtti korban is, az egyháznak a pápák főnöksége alatti egysége jóformán csak elméletben létezett, s az inkább csak igény volt, de tényleg egy csapat tartomány-egyházra volt az szét szakadozva, melyek felett az időnkénti fejedelem sokkal inkább rendelkezett, mint a római pápa. S a következmények nem maradtak el! Hogy a főpapi széket elnyerni óhajtó mennyiben volt valódi papi jellemű, ez a királyság érdekeinek szempontjából az utolsó kérdés volt. Szélesen kiterjedt s hatalmas rokonság, melyet a királynak érdekében állt maga iránt lekötelezni, vagy egy telt erszény bő marokban sokkal többet nyomott a kinevezendő főpapokat mérlegelő latban, mint a legkitűnőbb theologiai képzettség, vagy mint a legtisztább papi jellem, s személyes méltóság, A jobb papi állomások pénzen adattak s vásáioltatlak; a főpásztori székhelyek pedig, melyeknek elfoglalása a főnemesség előjogaként tekintetett, — csak hamar a nemes urak fényűzési, kicsapongási, a világi hatalomvágy, kincsszomj és harci készülések színhelyeivé lettek. Sőt még a nemesebb lelkű főpapok is a világi teendőkkel való elhalmoztatásuk miatt az egyháziakat legtöbbször kénytelenek voltak elhanyagolni, s tulajdonképi hivatásukul az állami dolgokat tekintették. Ily körülmények között lépett 1073-ban $ pápai trónra egy oly férfi, kinek keble kora ifjúságától kezdve az egyház erkölcsi reformalásának eszméjeért hevült. Mint uz egyház legfőbb kormányzórudjához közel álló férfiú, terveinek előkészítésén már elődjei •Blatt, jóval előbb, hogysem a pápai széket saját neve alatt elfoglalta volna, ritka ügyességgel munkálódott. Midőn pedig azok kivitelét saját neve alatt megkezdette, tiszteletet érdemlő nyíltsággal, s hajthatlan határozottsággal haladt az általa kitűzött cél felé, bátorittatván azon öntudat által is, hogy őkora legjobbjainak gondolatait képviseli, s hogy voltakép ő csak azon eszmék valósításához kölcsönözte erélyét, melyek valósítása után nagyon is sokan sovárogtak. De vala ment azon hibától, hogy a bensőiest akülsőieseel összetévesztette. A mennyiben ugyanis ő a benső reformot a fennálló külső viszonyok megváltoztatásával célozta eszközölni, az állam jogterére sodortatott; és a mennyiben, a középkor szelleméhez hiven, nála is hiányzott a mások jogainak tiszteletben tartására irányzott érzék s képesség, érthető, ha mindjárt első fellépése alkalmával az állam jogainak lábbal taposása miatt belebonyolódott azon küzdelmekbe, melyekből „a pápista egyháznak a nemzetek jóllétével való elvi öszszeférhetlensége* *) eléggé világosan kitűnt. Gergely egyházi nézetei iránjadók maradtak Rómában mind a mai napig, következőleg azon összeférhetlenség benső alapokai azokból legkönnyebben kimagyarázhatók. Már azon mód, melylyel Gergely a célzott reformok w

k eresztülvitelét megindította, ezen okoskodáson alapult: Az államtól való függés folytán fajult el az egyház, következőleg az attól való függetlenítés által kell a rajta eset sebeket is behegeszteni. Miért is az ő általa kibontott lobogóra jelszóul „az egyház szabadsága" volt felírva. Gergely azon okoskodása kétségkívül helyes lett volna, ha az utolsó előfeltételre visszament v>lna. Mert mi hozta az egyházat azon függésbe ? A világi birtokok! Ezért is az oKoskodást így kellett volna tovább folytatni: következőleg az egyháznak a világi birtokokat el kell, magától vetni! De Gergely ezen zárkövetkeztetésig nem ment, miután az ő szemei előtt az egyház létezhetésére, s az egyház erejének, hatályának kifejtésére a világi fény s birtokok ép oly szükségesekül tűntek fel, mint a lélek müködhetésére nézve a test. És ha Gergely el ment volna azon következtetésig, az esetben az ő egész reformja ép oly ellenzékével találkozott volna a püspököknek, mint később 2-ig Paschalis alatt, kik, t. i. a püspökök — hogy egy hajdani papi fejedelemnek, Reimsi Hinkmárnak szavaival éljünk, — nem nagy gyönyörűségüket lelték volna abban, hogy világi nagyságuktól megfosztatva „magánosan énekelgessenek az Ur oltára előtt." Im a római egyház ősrégi jellemvonása az, mely amott Gergely, emitt a püspökök szavaiban nyilatkozik. (Folyt, köv.) FARKAS JÓZSEF. Jó könyvet a népnek! Újra vége felé jár a tál, melyen a mi népünu, dolga nem lévén, a legjobb esetben nagyokat ásít, gyakran pedig olyanokat tesz csupa tudatlanságból, s unalom miatt is, melyekre a sötét éjszakák és korcsmák legjobban meg tudnak felelni. Nagyon szép és szükséges ugyan, ha a börtönöket és fegyházakat a kornak humánus szelleme szerint rendezzük be ; de másrészről, azt gondolnám, még szebb, még *) Ezen szavak Vilmos császárnak a közelebbi londoni emlékirat megküldése alkalmából Russel lordhoz intézed válaszából vannak idézve.