Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-02-07 / 6. szám

giak, a láthatók, a kézzelfoghatók körébe átlépni. Igy lett — hogy csuk néhány példát hozzunk fel — már a legrégebbi időkben a gyülekezet láthatatlan feje a megdicsőült Krisztus, a gyülekezet püspökében láthatóvá téve, s ez annak élő megtestesüléseként feltüntetve; igy lett később az urvacsorai tanban az eszményi Krisztussal való egyesülés gondolata ezen eredeti magasztosságából kivetkőztetve, s a törté nelnii Krisztus testével való egyesüléssé alacsonyítva ; igy lett most legközelebb isten láthatatlan kinyilatkoztatást hatalma, melynek tulajdonosául eddigelé az egyetemes egyház önön magát tartotta, a csalhatatlan pápában láthatóvá tétetve, ós a világ előtt raegtestesitetten felmutatva. A külsőités utáni vonzalma az egyháznak azonban sehol oly súlyos következményeket nem vont maga után, mint a látható és láthatatlan egyházak fogalmainak már az ős korból eredő felcserélése. Míg egyfelől ugyanis a láthatatlan egyház alatt a semmi külső határok közé nem szorítható közösségét értették a valódi kegyes embereknek, addig másrészről korán felszínre jutott azon vélemény is, hogy ezen közösség a látható egyházban nem csak bentfoglnltatik, de ezzel teljesen egy ós ugyanaz, egymást teljesen fedezik. Igen de a midőn ezek szerint az egyház magát egyszersmind külső intézményként is tekinti, nem elégszik meg azon bensőies dicskörrel, mely őt szellemi hivatottságánál fogva megilleti, de külalakjában is követeli a maga számára a világ szerinti fényt kitüntetést ; és ebből önkényt következett a világi birtokok ós a földi hatalom utáni szakadatlan törek vés, mely a római egyháznál fel is ismerhető eleitől kezdve. Ha ehhez hozzá gondoljuk, hogy a keresztyénné lett népek között korán elterjedt azon nézet, miszerint a látható egyház részére tett ajándékozások által tagjává teheti magát az ember a láthatlan egyháznak is, megvásárolhatja mintegy azon magasabb polgárjogot ; továbbá hogy a középkor első felében, vagyis a hübérállamok képződése korában az összes német tartományok királyai a püspökben mind megannyi szövetséges társaikat látták a hűbérbirtokok örökölhetővé tevését sürgető és mindinkább hatalmasokká levő vazallokkal szemben : akkor nem fogunk a felett csodálkozni, hogy az egyház azon törekvéseit oly rendkívüli siker koronázta. A meddig a hübérállamok határai terjedtek, a püspökök ós abbások mindenütt fejedelmi rangú méltóságokká emelkedtek, és ezeknek hatalma különösen szilárd alapokon látszott nyugodni, kétféle, t. i. egyházi ós világi eszközöket vehetvén ezek igénybe hatalmuk, tekintélyük szilárdítása érdekében. Oly magas fokra azonban egy országban sem emelkedett a főpapi tekintély, mint a német birodalomban. Itt legtovább fennmaradt teljes erejében a királyok ós az egyházi méltóságok között létrejött szövetség, nem engedvén a kölcsönös érdek ennek tágulását; itt a főpapok állottak legközelebb a császári trónhoz, ós nem egyszer megtörtént, hogy közülök a kiválóbb tehetségüek a főpapi gamós bot mellett a birodalmi jogart is kezükbe kerítették. Az egyház azonban kül létezési alakjának ilyetén kiképződése által a világi élet érdekeibe mélyen belebonyolódott, elvilágiasodott, és ennek következtében elfajult. Ezen elvilágiasultság folytán ugyanis szükségkép kellett hogy az állam, a látha tók birodalmának ezen hivatott uralkodója hatalma alá kerüljön. A püspökök ós abbások oly viszonyban állanak az őket jószágokkal megajándékozó királyokhoz, s ugyanoly jogokkal s kötelességekkel vannak felruházva, mint a világi vazallok. Minthogy azonban a királyok rendszerint megválogatták ós pedig jogosan, hogy hűbér-adományokat kiknek osztogassanak, ebből következett, hogy azok minden főbb egyházi hivatal betöltésénél nagyon is jelentékeny befolyást gyakoroltak. Ez igy volt a germán királyoknál a legrégibb időktől kezdve egészen 7-ik Gergely pápáig. És minthogy a középkor, kivált a hol a hatalom gyakorlásáról volt szó, nem sokat szokott törődni a jogilletősógnek elméletileg megállapított határvonalaival, azért ezen befolyás a természetes korlátokon csakhamar tulhágott. Idővel ezen befolyás az u. 11. megerősítési jogban (investitura), vagyis a fejedelmek azon joggyakorlatában nyert kifejezést, melynél fogva ezek a megválasztott főpapra, az alattvalói hűségeskü letétele után, egy pálca ós e-y gyűrű átadásával ruházták át a főpapi széket illető jogokat. Ha most már tudjuk, hogy a gyűrű az egyházzal való eljegyeztetés, a bot pedig a pap pásztori hivatala jelképeként tekintetett, akkor világos leend előttünk, hogy az egyház mily nagy függésben érezte magát, s hogy mennyire szolgaias helyzet volt az, a midőn a tisztán egyházi hivatalok jelvényeit is csak világi kezekből, a fejedelmek kezeiből nyerhette. Ily körülmények között a püspök nem csak politikai, de a tisztán egyházi tisztét is csak a király nevében gyakorolta. S való-