Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-12-19 / 51. szám
ne is akarjon a világ szorulni, — annyit tudunk, hogy a betűimádó orthodoxia szűk csövein sem világosság, som miveltség, sem igaz vallásosság, sem áldás nem áradhat szót a társadalomban, — annyit tudunk, hogy a mult századoknak azon penészes lomtára, melynek számára szent civakodás közt vérrel irták meg a Jézus tudományáról való tudományt, nem alap a jövőre; hanem alap maga a názáreti Nagynak örökifjú tudománya, mely lélek ós élet a szabad szellemnek üde levegőjóben, a minden nemesért hévvel lángoló sziv az, melynek jövője van. Világos fő, fennkölt lélek, nemesen érző meleg szív s özekből származó cselekedet: tiétek a jövő. Ez a jövő nagyrószben a papság kezébe van letéve; joga van tehát a társadalomnak megkívánni, hogy a papság mindenben előre haladjon, mert ha nem, kiveszi kezéből a magasztos missiót s nélküle vívja ki a jövőt. Papság tehát előre! Munkád, fontos szereped még csak most kezdődik igazán. Félre minden szűkkeblű félekezetisóggel s theologiai gyűlölködéssel, félre azon tudóskodással, mely csak a tanulószobának világít, félre még ír~>n kegyességgel is, mely a klastrom és templom falai közül nem lép ki az életbe, hogy ezt megszentelje! Az élet int, hogy kutatva, munkálva, szeretve, összetartva, építve, világosítva, áldva ós buzdítva, a társadalomnak minden rétegét, szellemi, erkölcsi és anyagi oldalát egyiránt áthasd azon hatalmas erővel, melynek neve a helyesen felfogott s mindent ujjászülő keresztyén vallás, az a vallás, mely az egyik kezet imára, a másikat pedig munkára emelni tanít. Előre, s újjászületve szüld újjá a világot, mely munkádért megkoszorúz; de ha tespednél, meglásd, elfordul tő-ed a világ, s megy előre, s te szégyennel fognál nemcsak hátramaradni, hanem el is bukni. Hiszem, hogy különösen a prot, papság bukni nem fog, csak egy őszinte kérése van mindenkihez s ez az: fogjatok velünk kezet világiak s mutassátok meg, hogy a vallás nemcsak a papságnak, hanem az egész világnak való, hogy az egész világnak legyen egyszer igazi karácsony-ünnepe. SÁNTHA KÁROLY. A házi ipar ügyében. Tisztelt Szerkesztő úr! Engedje meg egy kis viszhan got adnom lapja 49-ik számának vezércikkére. A viszhang oda verődik vissza, a honnan a hang kiindult. A háziiparról szóló cikk sem feltűnő, sem újság nem volt előttem. Régi gondolatom az nekem, mely már káplán koromban és az óta gyakran meg-megkísértett; hogy a papi hivatalnak nagyobb hatás- és munkakört kellene adni, s többek közt, hogy legyen a lelkész a nép anyagi jólétének is előmozdítója vezére, kivált falu helyen. Próbálgattam, okoskodtam eleget ; de még eddig nem találtam nyelét a dolognak. Nem régiben is épen erről beszélgettem egyik füldmivelő hívemmel: „Hát mivel töltik az egész telet?" „Biz uram nem ér az egész napi munkánk öt krajcárt; zsombort kötögetünk, marhát etetünk, az asszonyok meg lent fonnak". „Nem jobb volna-e valami haszonhajtó munkával foglalatoskodni , mint a korcsmát meg a pincéket járni ?u „Dehogy nem volna, de hát mit csináljunk?" Mit ám! épen azt szeretném én is tudni! Nem tudtam biz én neki mást mondani, mint hogy jó lenne fákat nevelni és azokat télen kézben nemesíteni, a mi bizony nem sokkal több a semminél. Tehát anyira már ugy is vagyunk, a mit a cikk ajánl, hogy t. i. akarnánk, pap is, nép is ; de épen itt akadunk meg. Es e pontban kénytelen vagyok, tapasztalásból ellent mondani cikkíró azon állításának : hogy csak akarni kell, és megfigyelni a körülményeket „s azonnal a tett mezejére lehet lépni bátran." Nem elég biz az; hanem tudni is kellene valamit a mit tanítsunk, utat találni, melyen haladjunk. Kerestem ezt is. Mihelyt megjelent a ; ,Házi ipar" cimü lap, siettem megrendelni; no, majd ebből megtanulom, hogyan kell kezdeni! Meg ám! inkább elijedtem, mint hogy tanultam volna valamit. No, ha mások, a kik pedig az ügy élén állanak, ha azok se tudnak egyebet, mint lombfürészelést, müfaragást, esztergálozást : akkor ugyan aligha sokra megyünk. Vékony, törékeny fa lemezt adjak a favágó kezébe, hogy azt metélie ki ? az öreg fejsze meg a lombfürész nem egy kézbe való ! Müfaragást olyan népnek, melynek a tanítója se tud rajzolni. Esztergálozást ! Egy esztergálos van a környéken az se tud megélni, hát ha minden ember az volna. És utóvégre ha találnék is valami alkalmasnak látszó foglalkozást — nem taníthatom rá a népet, mert. magam sem értem. A központi bizottságot nem ismerem, azt se tudom hol keressem, hát mit tegyek ? Én szívesen megteszem ami tőlem telik, csak mondja meg valaki, hogy mit, és hogyan. Hanem : a foglalkozás legyen olyan a mit a nép rövid időn megtanulni képes, nem pedig valami félművészeknek való passió, legyen hasznot haj tó, mely többet hozzon a zsombor kötésnél, legyen aki népet rá megtanítsa, legyen a készítményeknek piaca, vevője. Mint mondom, sem a központi bizottságot, sem a