Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-12-19 / 51. szám

ne is akarjon a világ szorulni, — annyit tudunk, hogy a betűimádó orthodoxia szűk csövein sem vilá­gosság, som miveltség, sem igaz vallásosság, sem áldás nem áradhat szót a társadalomban, — annyit tudunk, hogy a mult századoknak azon penészes lomtára, melynek számára szent civakodás közt vérrel irták meg a Jézus tudományáról való tudo­mányt, nem alap a jövőre; hanem alap maga a názáreti Nagynak örökifjú tudománya, mely lélek ós élet a szabad szellemnek üde levegőjóben, a minden nemesért hévvel lángoló sziv az, melynek jövője van. Világos fő, fennkölt lélek, nemesen érző meleg szív s özekből származó cselekedet: tiétek a jövő. Ez a jövő nagyrószben a papság kezébe van letéve; joga van tehát a társadalomnak megkívánni, hogy a papság mindenben előre haladjon, mert ha nem, kiveszi kezéből a magasztos missiót s nélküle vívja ki a jövőt. Papság tehát előre! Munkád, fontos szereped még csak most kezdődik igazán. Félre minden szűk­keblű félekezetisóggel s theologiai gyűlölködéssel, félre azon tudóskodással, mely csak a tanulószobá­nak világít, félre még ír~>n kegyességgel is, mely a klastrom és templom falai közül nem lép ki az életbe, hogy ezt megszentelje! Az élet int, hogy kutatva, munkálva, szeretve, összetartva, építve, vi­lágosítva, áldva ós buzdítva, a társadalomnak minden rétegét, szellemi, erkölcsi és anyagi oldalát egy­iránt áthasd azon hatalmas erővel, melynek neve a helyesen felfogott s mindent ujjászülő keresztyén vallás, az a vallás, mely az egyik kezet imára, a másikat pedig munkára emelni tanít. Előre, s újjá­születve szüld újjá a világot, mely munkádért meg­koszorúz; de ha tespednél, meglásd, elfordul tő-ed a világ, s megy előre, s te szégyennel fognál nemcsak hátramaradni, hanem el is bukni. Hiszem, hogy különösen a prot, papság bukni nem fog, csak egy őszinte kérése van mindenkihez s ez az: fogjatok velünk kezet világiak s mutas­sátok meg, hogy a vallás nemcsak a papságnak, hanem az egész világnak való, hogy az egész világ­nak legyen egyszer igazi karácsony-ünnepe. SÁNTHA KÁROLY. A házi ipar ügyében. Tisztelt Szerkesztő úr! Engedje meg egy kis visz­han got adnom lapja 49-ik számának vezércikkére. A viszhang oda verődik vissza, a honnan a hang kiindult. A háziiparról szóló cikk sem feltűnő, sem újság nem volt előttem. Régi gondolatom az nekem, mely már káplán koromban és az óta gyakran meg-megkísértett; hogy a papi hivatalnak nagyobb hatás- és munkakört kellene adni, s többek közt, hogy legyen a lelkész a nép anyagi jólétének is előmozdítója vezére, kivált falu helyen. Próbálgattam, okoskodtam eleget ; de még eddig nem találtam nyelét a dolognak. Nem régiben is épen erről beszélgettem egyik füldmivelő hívemmel: „Hát mi­vel töltik az egész telet?" „Biz uram nem ér az egész napi munkánk öt krajcárt; zsombort kötögetünk, mar­hát etetünk, az asszonyok meg lent fonnak". „Nem jobb volna-e valami haszonhajtó munkával foglalatoskodni , mint a korcsmát meg a pincéket járni ?u „Dehogy nem volna, de hát mit csináljunk?" Mit ám! épen azt sze­retném én is tudni! Nem tudtam biz én neki mást mondani, mint hogy jó lenne fákat nevelni és azokat télen kézben nemesíteni, a mi bizony nem sokkal több a semminél. Tehát anyira már ugy is vagyunk, a mit a cikk ajánl, hogy t. i. akarnánk, pap is, nép is ; de épen itt akadunk meg. Es e pontban kénytelen vagyok, ta­pasztalásból ellent mondani cikkíró azon állításának : hogy csak akarni kell, és megfigyelni a körülményeket „s azonnal a tett mezejére lehet lépni bátran." Nem elég biz az; hanem tudni is kellene valamit a mit tanítsunk, utat találni, melyen haladjunk. Kerestem ezt is. Mihelyt megjelent a ; ,Házi ipar" cimü lap, siettem megrendelni; no, majd ebből megta­nulom, hogyan kell kezdeni! Meg ám! inkább elijedtem, mint hogy tanultam volna valamit. No, ha mások, a kik pedig az ügy élén állanak, ha azok se tudnak egyebet, mint lombfürészelést, müfaragást, esztergálozást : akkor ugyan aligha sokra megyünk. Vékony, törékeny fa le­mezt adjak a favágó kezébe, hogy azt metélie ki ? az öreg fejsze meg a lombfürész nem egy kézbe való ! Müfa­ragást olyan népnek, melynek a tanítója se tud rajzolni. Esztergálozást ! Egy esztergálos van a környéken az se tud megélni, hát ha minden ember az volna. És utóvégre ha találnék is valami alkalmasnak látszó foglalkozást — nem taníthatom rá a népet, mert. magam sem értem. A központi bizottságot nem ismerem, azt se tudom hol keressem, hát mit tegyek ? Én szívesen megteszem ami tőlem telik, csak mondja meg valaki, hogy mit, és hogyan. Hanem : a foglalkozás legyen olyan a mit a nép rövid időn megtanulni képes, nem pedig valami félművészeknek való passió, legyen hasznot haj tó, mely többet hozzon a zsombor kötésnél, legyen aki népet rá megtanítsa, legyen a készítményeknek piaca, vevője. Mint mondom, sem a központi bizottságot, sem a

Next

/
Thumbnails
Contents