Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-12-19 / 51. szám

cikk iróját nem ismerem, azért voltam bátor t. Szerkesztő urlioz intézni soraimat. TURCSÁNYI ANDOR. A viszhangot keltett cikk irója örvend, bogy a lelkész úr ily őszintén előadta aggodalmait és óhajtásait, s most megkísérli a föltett kérdrsekre röviden válaszolni^ megjegyezvén, hogy, mint e téren nem szakember, inkább csak véleményt, mintsem határozott tanácsot kockáztat meg. Mindenekelőtt oda kellene törekedni, hogy a nők által eddig is több-kevesebb eredménynyel űzött fonás és szövés nyerjen ujabb lendületet. Ne maradjon az eddigi primitív mivoltában, váljék finomabbá s ezzel együtt a kivitelre is alkalmasabbá. Ha pl. a felső-magyarországi tótok eléggé keresett gyolcsot tudnak készíteni : mért ne tanulnák el a szövésnek ezen módját más vidékiek is ? Meg kell értetni a néppel, hogy a termelésnél nem elég c s a k a saját szükségeit és igényeit tartania szem előtt. Aztán a fonás és szövés egyebütt ist

kiterjedhet a gyapjúra épen ugy, mint pl. a székelyeknél, hol a férfi a kalapon és csizmán kivül mindenféle ruhaneműt a feleség kezeiből kap. Továbbá megkellene tanítani a paraszt lányokat is a harisnyakötésre. A kézzel csinált harisnyának mindig és mindenütt meglesz a kellcndősége a gyári készítmények mellett, valamint a fonott szalma- és gyökérkalapoknak is. A férfiak a nőkkel együtt tanulják meg főleg az állati termékek készítését. Mennyi tej vész (úgyszólva) kárba a faluban! Hány gazda vendégli sertését és kutyáját aludt tejjel! Pedig a tehéntejből épen oly jól lehet sajtot készíteni, mint a juhtejből. Tanulják meg a sajt készítést. Aztán ott van a sertés. Mennyi hasznot lehetne csak abból venni, ha nem pusztán saját haszonra hizlalnák ! Nálunk még eddig általában megsemmisítik a sertét ugy, hogy a kefe- és ecsetféléket külföldről kell vennünk. Elszórják a körmöket s csontokat, melyből egyebütt pénzt csinálnak. Nem tanulják meg a sódar kikészítését, holott mindenki tudja, hogy a debreceni és kassai sódar még a vesztfáli mellett is kelendő. Nem készitnek eladásra kolbászt; holott pl. a debrecenit messze földön jó pénzzel fizetik. Nem termelnek elég zsirt annyira, hogy már Budapesten is amerikai zsírtól soványodunk. Ezek mind igen egyszerű és mégis igen hasznos tárgyai lennének a házi iparnak. A faragást és kosárkötést nem lehet oly okokból elvetnünk, mint a lelkész úr említi. Faragjon kiki olyat, a mihez keze és eszköze alkalmas. A nehéz kezű faragjon rudat és tengelyt, a könnyebb kezű pedig pálcát és csecsebecséket. Baj oroszágban, Würtenbergben és főleg Svájcban a vasúti állomásokon nemcsak „fris vizet" árulnak a falusiak, hanem csinos faragványokat is, melyek eléggé kelendők. Aztán a kas- és kosárkötés sem ajánlható eléggé főleg most, midőn a gyümölesszállitás oly angy mérvben űzetik a külföld felé, hogy szállító kasokat még külföldről is kell behoznunk. A famunkák közül különben nagyon válogothatunk, mivel fánk sok és jó van. Ki nem tudná, hogy csak IIorvát-Tótországból mennyi dongafát visznek ki évenként. Ilyesmik egyébb vidékeinkről is kerülhetnének elég bőven. A fa- és gyümölcstenyésztést szintén sürgetni kell s eltanitani főleg a nemesítést. A gyermekek szintén foglalkozhatnának pl. azzal, hogy a hulladékokat, melyeket most csak a gyűrűs zsidó szed, ők gyűjtenék össze és tennék pénzt érővé. A selyemtenyésztés szintén fölkarolandó lenne. Bármit akarjon azonban a nép, szükség, hogy vállalatait egyesült erővel tegye. Egy ember ma nem sokat ér, hanem igen is a tömörült társaság. A schwarzwaldi parasztoknak sikerült az óracsinálást csaknem monopolizálniok; mért ne sikerülhetne nálunk is gyolcs-, sajt-, kas-, faedény-, fonadék stb. készítő társaságokat létrehozni ? Különben mondjon jobbat, a ki jobbat tud. iy-ISKOLAÜGY. A tiszántúli reform, egyházkerület által kiadott „Népiskolai Tanterv." Midőn a tiszántúli ref. egyházkerület által kiadott n. iskolai tanterv napvilágot látott, többen ismertették azt, igy Gáthalmi ur a „Debrecen" cimü lap több számába foglalkozván vele okadatoltan kimondotta: hogy az a sok nehézségekkel küzdő falusi népiskolákban ugy a mint van nem alkalmazható. En szinte tanulmányoztam a nevezett tantervet, és alig egy két lapot átolvasván, meggyőződtem Gáthalmi ur állításának igazságáról. Láttam óriásilag kimagaslani a kövér kezek által összerakott tantárgyaknak egész halmazát; láttam mint akarják a falusi népiskolákat egyetemekké, annak tanoncait egyetemi polgárokká tenni; hogy mint akarják a szegény gyermekek tarisznyáit könyvekkel ugy megrakni, hogy azt majdan alig bírják cipelni, mit sem ügyelve arra, ha a sok tankönyv mellett fejők üresen marad. Hajj ! Debrecenben az igazhivőség világvárosában különösen ma, csak a sziv számit, ha az telve van s csak úgy duzzad minden ere a szent dogmáktól, ugy nincs semmi baj ! de ha az ész akar „szövétnekes menetet" tartani, már égre kiáltó, megbocsáthatatlan bűn. Ezzel ugyan nem azt akarom mondani, mintha talán a tantervben az életre szükséges tudnivalók nem volnának kijelelve, Isten mentsen ! sőt inkább azt állítom, hogy annyi tudni és tanulni valókat jelöl az ki, hogy egy gyermek-élet nagyon kevés azoknak elsajátítására. De most a sok tudni és tanulni valók közül nem említek többet, csak a vallástan anyagait, a rengetek suk