Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-11-28 / 48. szám

következménye lett az, hogy a magyar protestantizmus — tudományban, irodalomban, szószéken — önálló kifejlődésre jutni, magyar nemzeti szellemben virágzásra emelkedni, nem képes, főleg az ujabb időkben . . . Tény az, hogy a leghatalmasabb nemzetek — a francia, angol, német — egyiránt óvakodnak az idegen befolyás túlsúlyra emelkedésétől, s hogyne kellenne hát óvakodni nekünk — gyöngéknek — annak elhatalmazásától, egyházi téren a külföldiesség és nemzetietlenség útjára térésről, nekünk, kiknek institúcióinkba, nyelvünkbe, észjárásunkba már is anynyi idegen elem szivárgott ? Mély meggyőződésem szerint, ennek ellensúlyozására, a magyar prot. egyházi tudományosság és szabad szellem ápolása és terjesztése, nemzedékről-nemzedékre e szellemtől áthatott tudomány-kedvelők és lelkészek kibocsátása által megmérhetlen szzlgálatokat tehet egy oly fakultás, melynek felállítását egyházkerületi közgyűlésünk fentebbi határozatában célul tűzte ki. És merem állítani, hogy egész hazánkban épen az erdélyrészi magyar prot. egyháznak van legtöbb tradicionális joga alioz, s a jelenben legnagyobb szüksége ; rra, hogy kebelében egy ily fakultás létre jöjjön. Az a régi dal, az erdélyi magyar protestántismus régi dicsőségéről még most is mindnyájunknak lelkébe csendül, mert ez a föld volt az egész hazai protestantizmus bölcsője, és századokon át a prot. szabadság és világosság klaszszikus földje. Egy nagy és nemes mult m.ndig jogot ád a jövendőhöz. Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy őseinkről egy szent kötelesség teljesítése örökségül szállott át ránk. Ok lerakták a magyar nemzeti prot. tudományosság alapköveit ; nekünk azokat tovább kell épitcni s munkánkat betetőzni azáltal, hogy a prot. tudományosságot emeljük föl egyetemi színvonalra, hogy elfoglalja : az őt méltán megillető helyet azon szellemi küzdtéren, melynek sorompói körülöttünk mindenfelé megnyíltak s melyen a prot. világosság és szabadság hagyományos ellenségei nagyobb erőfeszítéssel munkálnak, mint valaha, kiragadva kezünkből a sokáig magasra tartott vezéri pálcát, mig a mi lábaink alól folyton fogy a föld s hullunk szét, mint a megoldott kéve. Pedig nem szabad felednünk, hogy kiváló mértékben épen Erdélyben a mi hátramaradásunk szükségképen a magyar nemzetiséghanyatlását vonja maga után. Épen ránk, erdélyiekre, illenek egy jelesünknek e szavai: „Nemzetiség, hazafiság ; nekünk nagyon rokon szók ezzel: protestáns egyház. A protestántismus volt e nemzet szellemi életének mozgatója századokon át s hiszem, az lesz ezután is. Ki e haza és nemzet javát szivén hordja, az szeretni, vagy ha nem protestáns is, méltányolni fogja a protestantisnmst." Áttér ezután a tervezet a közgyűlés által kitűzött kérdésekre adandó feleletekre. Mikor, hol, minő elvek szerint, s mily alapokból volna az érintett theologiai fakultás felállítandó ? Mikor ? Nem holnap, hanem ma ! — mondja a tervezet. Veszteni való időnk teljességgel nincs. Egyetlen egy elröppenő pillanat se tér többet vissza, s mentől tovább késünk az ellenséges áramlatok hullámai annál nagyobb erővel fognak zúgni körülöttünk, .... s a várni nem tudó idő napirendre tér fölötte. Második kérdés : hol ? Önként értetik, hogy szerző azon helyet tűzi ki a fakultás helyéül, melyet a „történelmi fejlődés szükségképeni következménye Erdélyben püspöki, törvényhozási, közigazgatási székhelylyé ejlesztett ki, s az erdélyi magyarság metropolisává emelt", s melyet a magyar állami törvényhozás is a második magyar tudomány egyetem székhelyéül választott. Ezen körülményeket — mondja a tervezet — ügyeimen kivül hagyni nem lehet, nem szabad. Mert habár a protestántismus, alapeiveinél fogva, bizonyos mértékig a decentralisacio álláspontját foglalja cl, melyből kifolyólag kiváló súlyt fektet arra, hogy organismusának legkisebb s legtávolabbi része is egészséges és életteljes legyen; másfelől nagyon téves egyházpolitika volna mellőzni s ciha" nyagolni a központot, annak magas rendű érdekeit alárendelni az egyes részek helyi érdekeinek s a decentralisaciót oly végletekig vinni, a mi könnyen dissolucióra vezethetne. Döntő szempont továbbá a „hol" kérdésében a kolozsvári tudomány-egyetem. ÁlJitni merem, hogy ennek Kolozsvárit felállítása által első sorban épen az erdélyrészi magyar protestánság százados óhaja teljesült, s multunkkal jönnének ellentmondásba s önmagunk s jövendőnk iránti kötelességünket s legmagasabb érdekeinket tévesztenok el szemeink elől, ha — mint ref. felekezet — ez intézményt speciális felekezeti érdekeink javára felhasználni s értékesitni elmulasztanék. Felhasználhatjuk s értékesíthetjük pedig két irányban, melyek közül egyik épen annyira mint a másik ránk nézve életkérdés. Ertem a lelkész- és t a n á r-k é p z é s t. A mi a lelkész-képzést illeti, azon esetben, ha a szorosabb értelemben vett vallástani tudományok számára tanszékeket állítunk föl az egyetem mellett, kész alkalom kínálkozik leendő lelkészeink számára, felekezetünk minden további megterheltetése nélkül, az eddiginél sokkal szélesebb körű ismeretre tenni szert, s ezáltal szellemi tőkéjüket jelentékenyen gyarapitni. A szélesebb körű képzés alatt értem én a theologiai mellett főleg az u. n. b ö 1 c s e 1 m i képzést. Fölhozható ugyan ez ellen az, hogy a szorosabb értelemben vett theol. tudományok, magokban véve is oly terjedtek, hogy iíjaink minden idejét s erejét igénybe veszik. Ez ellenvetés teljesen igaz, de csak azon esetben, ha a hallgatási kényszer-rendszert, mely jeleuleg legfelsőbb tanfolyamainkon is érvényben van, továbbbra is föntartjuk. De — nézetem szerint — eljött az ideje annak, hogy érettebb ifjakkal szemben e kényszer-politikát föladjuk s az egész mi veit külföld, sőt egy pár hazai felekezeti felsőbb tanintézetnek is példáját követve az eddiginél sokkal tágabb korlátok közé szorított tanulási szabadság termékeny elvét életbe léptessük. Fölhozható azon ellenvetés is, hogy lelkészeinknek, kiknek nagy többsége csaknem az élet nyo-