Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-11-28 / 48. szám

Mellőzve itt azt, hogy erre nézve mily elméletet lehetne avagy kellene megállapítani, csupán egy általános megjegyzést kivárniuk tenni. Szerintünk a papnak is az a föladata az életében és a gyülekezetben is, a mi minden jóra való embernek kivétel nélkül, nevezetesen „boldogítani ós boldogulni." Ez a két szó magában foglal mindent. A ki az elsőre törekszik, megnyeri a másodikat is. Ebben sorsunk föltétlenül igazságos. A lelkész, hogy népboldogító erejét és képességét kifejthesse, nem szoritkozhatik pusztán a szószékre. Sőt igazában a szószéken kivül van feladatának nagyobb ós nehezebb fele. Ez utóbbinak szándékos, vagy félreértésből származó elhanyagolása számos lelkészt tett már boldogtalanná, és sok gyülekezetben lett egyik főokává a vallás- ós lelkész iránti közönyösségnek. Ime itt van egy uj mező, melyen még eddig nálunk lelkész nem működött, s melynek fölkarolása kiszámíthatatlan hasznot igér. Lépjen föl a lelkészi kar és ragadja meg a kezdeményezést! Nem munkás kezeket kér az iigy a lelkészektől, hanem csak szellemi vezetést, buzdítást ós iráuyozást a munkás kezek számára. Ne mondja senki, hogy nem ért ehhez a dologhoz. Elég annyit tudni, hogy a lelkészi kar mégis csak képzettebb ós befolyásosabb, mint a tanítói kar ; elég annyit érteni, hogy az ipar gazdagítja s a gazdagság hatalomra és jólétre juttatja a népeket; elég annyival tisztában lenni, hogy nemcsak buzgó, hanem szakértő férfiak állnak az ügy ólén, kik minden tájékozást kész szívvel nyújtanak azoknak, kik velők szövetkezni hájlandók : s azonnal a tett mezejére lehet lépni bátran. Azzal se mentegesse magát seuki, hogy különben is ezer águ a lelkész elfoglaltatása, s hogy az élet gondjai minden erejét és idejét fölemésztik. Mindenki tudja ezt; de azt is tudjuk, hogy a házi ipar érdekében hozandó áldozat a leggyümölcsözőbb befektetés lesz a lelkész részéről. A vagyonosodásnak oly forrása nyílik meg a házi ipar elterjedése által, melynek üditő erejét kétségtelenül megórzendi ugy az egyház és lelkész, mint az állam. Egy kis merészséggel bátran idézhetjük itt XY. Lajosnak azt a hires mondását, hogy : „Pauvres paysans, pauvre royaume; pauvre royaume, pauvre souverain", azaz; „ha szegények a parasztok, szegény az ország is , és ha szegény az ország, szegény a fejedelem is". Gazdagságra emelkedett egyházban még soha nem halt éhen a lelkész. De hogyan ós hol lenne megkezdendő a dolog? Erre nézve ugy található meg a kiindulási pont, ha mindenekelőtt kiki megfigyeli a helyi viszonyokat. A hegyes vidékeken okvetetlenül a famunkák foglalhatják el az első helyet, míg a síkságokon inkább a szalma- és gyékényfonatok készítéséhez lehet legkönynyebben jutni; vagy egyik helyen az állati, másikon pedig a növényi, avagy itt a szerves, amott pedig a szervetlen anyagok kínálkoznak inkább a földolgozásra. Különben hiba lenne teljesen izoláltan fogni a munkához bárhol. Ott van a központi bizottság, vagy a megye; azokhoz kell fordulni és kikérni a kellő utasításokat. Az, hogy a lelkész ilyen dologba avatkozzék, csak nálunk újság. A nyugoti müveit államokban már régóta rendes tényező a lelkészi kar az ipar terén. A többek közt pl. Würtenbergben nem egy község vau, melynek virágzó ipartelepét lelkósz alapította ós lelkész vezeti folytonosan. E sorok írójának épen egy ily würteubergi lelkész magyarázgatta, hogy még a nyomorékok is haszonvehető munkások, ha csak végképen ágyhoz nem szegezi őket a kór. Az ő vezetése alatti intézetben pl. a vak kereket hajt, az egyszemű s fólkezü már kötelet ereszt, a zsugorodott kezű ós lábu arra használja ép szemeit, hogy fölvigyáz stb. S e munkából oly jövedelmek állnak elé, liogy a helység szegényei tőkóhez jutnak, az intézet pedig egészen diszes menedékhelyet képes nekik nyújtani a telep számára jutó osztalókból. Ez általánosságban tartott sorok nem igényelnek egyebet, minthogy a benuök levő tartalom gondolkodási tárgyat nyújtson az illetőknek. Itt a tél, beáll a rendes munka szünete, meglehet kezdeni a cselekvést. Mi lenne abból, ha egyszer azon vennők észre , hogy derék papjaink közreműködése folytán Magyarországban sem azért vau tél, hogy aludjunk, hanem hogy muukálkodjuuk, mig nappal vagyon ! . . Adná Isten ! A papi jellemről. „A ki kisebb, az áldatik meg attól a ki nagyobb." Zsid. VII. 7. Még a nyár folytán olvastam e lapban egy cikket, mely figyelmemet kiválóan megragadta; annyira, hogy bár nem akartam erre vonatkozólag minden áron irni, 77*