Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-11-07 / 45. szám

v e 1 é s e, mert a gyermeket a vallásra nem annyira ok- I tatni, mint inkább a valláserkölcsi életre nevelni kell, ! levén a Krisztus tudománya életnek beszéde, hogy a mi hitünk ne állana emberi bölcseségből, hanem isteni erőből. Mint Jézus mondja, az Ő tudománya olyan, melyet isten sokszor épen a bölcsektől és értelmesektől rejt el, és megjelent a gyermekeknek • ennélfogva az inkább a szív, a kedély dolga, mint az értelemé. Ezzel azonban távolról sem állitom azt, mintha az értelemnek nem volna beleszólója a vallásba, sőt inkább nagyon is szükségesnek tartom ezt arra nézve, hogy vakhit, babona és érzelgősség kivűl maradjon a vallás szent birodalmán, s tudom, hogy a L é 1 ek mindeneket vizsgál, még az istennek mélységit is; csak azt akarom ezzel mondani, amit szintén szentkönyvünk tanit s lelkünk bizonyít, hogy istennek békessége, s mely ezt nyújtja, a vallás is m i n d e n értelemnek felette van, s a hol a véges ész a mélybe hatolni s a magasba emelkedni nem bir, ott adjuk át a szerepet egész alázattal a gyermekded s mégis erős hitnek, mely az olyan dolgoknak valóságok, a melyeket remélünk, és a mely dolgok nem láttatnak, azoknak bizonyos mutatójok; a hitnek, mely ott is lát, hol az értelem szeme becsukódik, s ha itt csak tükör által szemléli is a titkot, legalább megnyugvást szerez. — Azonban nem célom erről többet írni, csakis az ismertetés alatt levő egyik művecskének cime, mely vallásoktatásról szól, szolgáltatott okot ennek fölemlitésére. Mellőzendőnek vélem a gyermekek vallásos nevelésének nagyfontosságát, valamint az e végre irt s neveléstanilag helyesen szerkesztett jó könyvek becsét is bővebben fejtegetni s méltatni, annyival inkább, mert hisz ez üdvös tárgy többször szőnyegre került már e lapokban, s az olvasók közt egy sincs, ki ennek nagy horderejét kellőleg méltányolni ne tudná vagy akarná. Csupán a t. olvasó figyelmét óhajtom felhivni Német urnák könyvecskéire. Szerző a „V ez é r f on a l-"ban, mint az előszóban irja, a legfőbb hites erkölcsiigazságokat, melyek társadalmi életünk alapját képezik, s úgyszólván, egyetemes emberi természetünkből termettek és örökérvényűek, igyekszik a „Tiz j parancsolat," az „Apostoli hitvallás" és az „Úrtól tanult j ima" legrégibb vezérfonalaira fűzve, a kis gyermek értei- ^ méhez és kedélyéhez mért egyszerű mondatokhan s versecskékben előadni, — fokozatosan haladva ismertről ismeretlenre, alsóbbról magasabb eszmékre. A bevezetésben az első mondat ez : én gyermek vagyok. Ezzel áttér a szülőkre, az árvákra, ezekről nagyon helyesen az árvaházakra. (Budapesti árvaház.) Azután következik az erkölcsi szakasz, | elkezdve ezen parancsolaton : „Tiszteljed a te atyádat és anyádat!" s végezve a 10-ik parancsolaton. Ezután jön a hittani szakasz az első paran- j csolattal egész addig, a hol az erkölcsi szakasz kezdődött. , Igy ér fokozatosan Jézushoz, tudományához, az uj-testa- , mentomhoz, s az alkalmas helyeken röviden tárgyalja a Credót. Helyes, hogy az erkölcsi rész megelőzi a hittanit? mert bár a hitből kell az erkölcsnek felfakadni, de bizonyos, hogy neveléstanilag a gyermeknél az erkölcs mezejéről kell átmennünk a hit birodalmába. A 10 parancsolat igy, az igaz, nem azon rendben tárgyaltatik mint amilyen rendben az valósággal van • de hát ezért még nem leszünk nihilisták, mert mégis a legutolsó betűig ott van a könyvben. Tökéletesen mindegy is az, ha a végin kezdve tanulnám is meg, csak a szivemben meg az életemben ott legyen minden parancsolat. A könyvecskét bezárja röviden megmagyarázva az Úrtól tanult ima. Az egész könyvben pedig röviden énekversek is vannak a dunántuli ev. énekeskönyvből. Erre van egy kis megjegyzésem. Szerző ugyanis, amint tudom, számított rá, hogy műve felekezeti különbség nélkül is használható legyen. Ez esetben én nem maradtam volna felekezeties az ev. énekekkel. Igaz, ugy kellene lenni, hogy a mi evangélikusnak szép és jó ének, szép és jó legyen az református — sőt még katholikusnak is, mert az énekekben, a valódi énekekben, sem nem lutheránus, sem nem kálvinista, sem pedig nem katholikus szárnyakon, hanem egyedül a buzgó vallásos szívnek, a fenkölt léleknek szárnyain emelkedhetünk istenhez ; de másrészről épen ezért raiért ignorálni különösen ilyek célra szánt könyvben a nem evangelikus énekeket ? Egy esetben volna ez megengedhető, az esetben t. i., ha csak az evangélikusok énekei volnának a jók. De ez nem ugy van. De még ez esetben is nagyon megválogatnám az énekverseket. Ha aztán az énekeskönyvekben nem találnék arra való elegendő verseket, elmennék a költőkhöz. Kérem t. Dobos ur, nem a legújabb költőkhöz mennék, mert ezeknek jó nagyrésze bizony épen olyan, amilyennek azt Dobos ur tartja. De há". nincs-e nekünk egy Eötvösünk, Aranyunk s Tompánk. De elég erről ennyi. Német urnák másik műve, a „Keresztyén h i terősítő könyvecske" tárgyalja a szentségeket. A lelkész használatára elég terjedelmesen ismerteti szerző a kath. egyháznak tanát is a szentségekről. Egy kitétel homályos előttem, mikor igy szól szerző : „Urvacsorának mondjuk az ige hirdetői által megáldott kenyérrel és borral, úgymint Jézus testével és vérével való ünnepélyes élést." Azért mondom, hogy homályos előttem : úgymint Jézus testével valóünnepélyes élést, mert maga szerző nem akarta azt mondani, a mit ezzel mond. Mindjárt alább ugyanis igy szól : „Sokkal ellenkezőbb a róm. kath. egyház hite és tanitása az evangélikusokétól a tekintetben : 1. hogy a róm. kath. egyház a megrendelés igéit : ez az én testem, ez az én vérem, betű szerint érti s a kenyérnek és bornak a Krisztus valóságos testévé és vérévé átváltozását tanitja stb. E pontnál azonban másrészről elismerem, hogy nehéz is az irónak, hogy teljesen világos lehessen, mert Luthernek az urvacsorát illető felfogása inkább csak érezhető. A nagy reformátornak költői, mély és vallásos