Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-01-31 / 5. szám

is nálunk, jó részbea egy idegen — a skót — missió buzgólkodása és áldozatkészsége folytán tétetik. A szükségérzet azonban nálunk is inár kezd felébredni, és a legközelebbi években felmerült némely események reményt nyújtanak, hogy egyházunk tevékenyebb férfiai e térre is kiterjesztendik figyelinöket, és a menynyire tőlünk oldott kévéktől, egymás ellen tusakodó pártokra szakadozott felekezettől telik, felkarolandjuk az irodalom ezen ágát is, s gondoskodni fogunk arról, hogy népünk olcsó áron hasznos, egészséges olvasmányhoz őseink egykori vallásos buzgóságát s puritán erkölcseit felelevenítő könyvekhez jusson. Egy ily célú irodalom termékével találkozik a t. olvasó a fent cimzett munkában, melynek tartalmát a következő fejezetek mutatják: I Gusztáv Adolf származása, ifjúsága és királyságra jutása. II. Gusztáv Adolf hadi hőssé emelkedése, országáról való gondoskodása és házasságra lépése. III. Gusztáv Adolfnak hadseregével Németországba menése az evangeliomi hitvallást követők védelmére. IV. Gusztáv Adolf a császári fővezéreket Tilli és Pappenheimot Lipcsénél megveri s győzelemről győzelemre megy. V. Gusztáv Adolf Nürnberg előtt Vallenstein ellen csatára száll, ezt Lützennél megfutamitja és győzve hős halált hal. VI. Vallenstein halála. A vesztfáliai béke. Gusztáv Adolf zászlójának kétszáz év múlva újra felemelése az evangeliomi hivek gyámolitására az úgynevezett „Gusztáv Adolf-egylet" által-VII. Gusztáv Adolf emlék-köve és oszlopa. Ezen munka a protestantismus nagy hősének Gusztáv Adolfnak életrajzát adja ugyan, mint az elősorolt fejezetek mutatják, de ezt oly modorban adja, hogy kimutassa, miszerint a vallásos nevelésnek mily nemesítő hatása van a kedélyre, hogy az evangeliomi vallásos hit mily erőt, bátorságot s vigaszt ad az élet legválságosabb óráiban is; hogy az isteni gondviselésbe vetett bizalom, az Ur akaratán való megnyugvás legerősebb támasz még egy vitéz, diadalról diadalra lépő hadsereg közepette is, és hogy „a királyi koronánál tündöklőbben ragyog a nagy király fején azon vértanúi korona, melyet a protestáns keresztyén hit melletti hő buzgalma s hős elszántsága folytán, elvérzésével nyert." Oly modorban adja továbbá, hogy kitűnjék, miszerint az evangeliomi egyház szabadsága valamint egyebütt, ugy Németországon is drága áron váltatott meg; nem csak egyes városok, mint p. o. Magdeburg, de a német birodalom Összes vidékei erős tűzpróbán, s fájdalmas vérkeresztségen mentek keresztül, a mig a jezsuiták, és az ezek befolyása alatt álló katholikus kormányok erőszakoskodása ellenében az evangeliomi prot. vallás megingatott szabad gyakorlatát újból és végleg biztosíthatták. S ezek mellett végül felemlíti könyvünk a „Gusztáv Adolf-egylet" keletkezésének történetét, ós az ezen egylet messze kiterjedő áldásos hatását. De hogy az e művön átvonuló vallásos szellemről, s ennek előadási modoráról kellő tájékozást nyujtsunk olvasóinknak, ide igtatunk belőle egy pár töredéket. P. o. Gusztáv Adolfnak a németországi nagy hadjáratra való megindulásakor az összegyűjtött országrendeitől való buesuzásátigy irja le: „Végre Gusztáv Ad. emelt szót. Leányát (a 4 éves, s trónörökösül elfogadott Krisztinát) karjára véve, a Eendek oltalmába és szeretetébe ajánlá oly szivreható beszéddel, hogy saját és az egész gyülekezet szemei könyekkel telének meg. — Ezután a gyermeket letette karjaiból és köszönetet mondott a Rendeknek azon hűségért, melyet irányában tanúsítottak, és késznek ajánlkoztak elhordozni minden terhet, melyet a megkezdendő háború maga után von ; ós egyszersmind Isten iránti hálaadásra hivta fel őket, hogy hazájukat már oly sok éven át megkímélte a háború pusztításaitól, és őket kegyelmes segélye által szerencsésen győzelemre vezérelte. — És most — igy folytatá tovább — most én minden eddigieknél sokkal nehezebb és fontosabb háborút fogok megkezdeni. Ha van valaki, ki azt képzeli, hogy mi ezen háborúval minden ok nélkül terheljük magunkat: a mindentudó Istent hivom bizonyságul, — kinek szine előtt ülök itt, — hogy én ezt nem saját kedvemből vagy harci vágyamból cselekszem, hanem erre több év óta alapos okom van leginkább azért, hogy elnyomott hitsorsosaink a pápai járomtól megszabadulhassanak, melyet Isten segedelmével —• reménylünk, hogy ki is vihetünk! — És mint a közmondás tartja, „hogy a korsó addig jár akutra mig egyszer eltörik": ugy velem is az történhetik, hogy ki annyi háborúban és veszélylyel Svédország jólétéért életemet kockáztattam és ez ideig Istennek kegyes védelme alatt onnan életben visszatértem — egyszer csakugyan ott maradok. —• Ennélfogva elutazásom előtt ezen alkalommal önöket, Svédország jelenlevő és távollevő Rendeit most a mindenható Istennek ajánlom, kívánván, hogy ezen nyomorú és terhes élet után Isten kegyelméből egymást megláthassuk és feltalálhassuk a mennyei és örökkévaló életben. — Ez után egyenként mindenik országos Rendhez fordulva — először a lelkészeket intette az egyetértésre és igaz isteni félelemre: hogy ne csak tanítással, hanem életpéldájokkal is azoknak, kik Őket hallgatják, előttök világoljanak, hogy vezérelhessék őket igazságban egyétértésre, hitre ós engedelmességre ; — az országtanács tagjainak, a lovagoknak és nemességnek értelmet, erőt és vitéz bátorságot kívánt; hogy hivatalukkal Istennek dicsőítésére, az ő igéjének és a haza békességének, jólétének fentartására szolgálhassanak ; a polgároknak pedig, valamint az egész népnek szerencsét és jólétet kivánt a minden jó és tökéletes ajándék adójától. — »Ige

a, Önöket mindnyájukat — mondá végre emelkedett, reszkető hangon — Önöket mindnyájukat, Svédország szeretett lakosait ajánlom Istennek kegyes gondviselésébe, és szivem teljességéből mondok Önöknek Istenhozzádot! — meglehet utoljára!" Ezzel áldólag terjesztette ki kezeit a mélyen megindult gyülekezet felett, és bucsu-üdvözlését — mint rendasen szokta — imádkozással zárta be a Zsoltáriró eme szavaival: „Térj hozzánk Uram! és légy kegyelmesa te szolgáidhoz. Tölts be minket a te jóvoltoddal