Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-10-31 / 44. szám

theologust, hogy az emberiség vagy inkább a keresztyénség ellenségének tartassék. — Nézetem szerint önmagunk elleni vétség lenne hallani e václakat a nélkül, hogy azok alaptalanságát kimutassuk, s meg ne kérjük a mi tiszántúli atyánkfiait: ismerjék el, hogy a mi keblünkben is dobog szív, mely fájdalmasan felsajog a testvérkezek által lőtt rágalom-nyilak érintésére. Jelen sorok célja kimutatni a fennti vádak alaptalan voltát, a modern theologia, s a bibliát illetőleg elfoglalt álláspontjának rövid körvonalozásával. — Természetesen én csak egyéni véleményemnek, nem pedig az összes rokon elvűek nézetének kérem tekinteni e sorokat. A mi illeti először is a biblia isten tekintélyének lerombolását, erre röviden azt felelhetném, hogy: „a mi Istentől van, azt ember el nem ronthatja!" - De e lakonikus rövidséggel természetes, senki sem fog megelégedni ; mert ebből csak az következik, hogy az istenit az ember nem ronthatja el, de nem az, hogy nem is akarja lerontani. Szükség azért kissé bővebben e tárgyba bocsátkozni. Nemcsak a modern, hanem minden protestáns, tehát az Ev. prot. 1. férfiai is elismerik azt, hogy a szentírás az emberi gyengeségtől nem ment emberek által íratott. Van tehát azokon kívül, melyeket az isteni inspiratio íratott velők, olyan is, melyet elfogultság, félreértés s más emberi gyarlóság hozott létre. A modern theologiának célja a szabad vizsgálódást a vallás terén is biztosítani, mint a mely egyedüli feltétele a haladásnak kivétel nélkül minden téren ; „keresni az istenországát és annak igazságát;" a folytonos búvárkodás, tanulás által nyert világitó-szövétnek segélyével az Istentől ajándékozott észnek az ily helyeket mind jobban-jóbban felfedezni, s a bibliát ezen — ha szabad ily kifejezéssel élnem — salaktól megtisztítani, hogy isteni tartalma annál tisztábban és dicsőbben ragyogjon az emberiség előtt. Természetesen nem egyszerre, hanem lassanként, óvatosan, nehogy a konkolylyal a tisztabúza is kitépessék. E célt csak a legrosszabb akarat tagadhatja meg tőle. Kérdem most már : ki viseltetik nagyobb tisztelettel a biblia iránt, az-e, a ki csak a tisztán istenit akarja Istennek tulajdonítani, vagy pedig az, a ki minden sort, miuden betűt isteninek néz tekintet nélkül arra, hogy méltó-e Istenhez vagy nem ? Azt hiszem, könnyű reá a felelet. Erre ugyan mondhatná valaki, hogy az Ev. prot. 1. emberei sem tagadják a tudományos vizsgálódásnak, itészetnek azon jogát, hogy a bibliát is bonckése alá vegye és kimutassa abban az isteni és emberi tartalom közti különbséget! Igen, de csak mondják, tetteid mást bizonyítanak. Egyik helyen állítják, hogy ők nem észtagadók, hogy a vallásos igazságok megértésében is egyik főszerepe van az észnek, a másik helyen már kigúnyolok az észt, „az anyag és természet imádásában elmerült ész szolgáinak" *) nevezik azt, ki a sz. irás tekintélye mellett az észt sem akarja ignorálni. Igaz, hogy az ész szavát a sz. írással szemben is latba vetjük és nem hányunk keresztet magunkra, ha valaki pl. a csodák lehetősége ellen szavát felemeli ; mert sokkal bölcsebbnek hisszük Istent, mint sem feltegyük azt, hogy valamely művének helytelen voltát utólagosan jóvá tenni szükségesnek látta volna a természet rendjének felforgatása által. Ha valakit a csodákba vetett hit boldogít, legyen! De ne követelje azt mástól, hogy hitét, reménységét arra épitse, a miben igen könnyen, mondhatom, biztosan csalatkozni fog. Tessék ötezer éhezőnek öt kenyeret s két halat adni, s hivatkozni az evangeliomban jól tartott ötezer emberre! A confessiókat, mondják, mindaddig tiszteletben kell tartani, mig azokat egy újabb zsinat megváltoztatni jónak látuá. Ez tökéletesen igaz. En is azt mondom, hogy amit a ref. egyház egyeteme megállapított, azt egyeseknek, vagy testületnek lerombolnia nem szabad, nem lehet. De ebből nem következik, hogy bírálat alá sem szabad venni, kimutatván azoknak a mai nézetekkel sok tekintetben összeférhetlenségét. Mik a confessiók? Valamely kor hit-vagy vallásos nézetének nyilvánulásai ! Tiszteletben tartandók tehát, mert minden kor nézetének meg volt s van jogosultsága. S ha mi tiszteletben tartjuk azon kornak hitnézetét, melynek kifolyásai a confessiók voltak, avagy nem jogosan megkövetelhetjük-e, hogy a mi korunk nézetei mások által hasonló tiszteletben részesittessenek ? ! A confessiók nem örök időkre szólnak, nem zátony az, melyen a protestantismus hajója örökre megfeneklett, haladásában megállíttatott. Igen, de hogy haladhatna, hogy fejlődhetnék a protestantismus tovább, ha a confessió olyan „nebánts" virág, melynek érintése is bűn ?! Nem kell azokat nekünk eltörölnünk, eltörölte azokat az idő, eltörölték magok magokat; mint leélte magát a régi törvény, „mivelhogy erőtelen." Jézus, midőn ezt mondá: Hallottátok, hogy megmondatott: szeressed felebarátodat és gyűlöljed ellenségedet. En pedig azt mondom néktek : Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak. (Máté 5 r. 43—44. v.) nem azt mondta, hogy iine én eltörlöm a törvényt s mást adok! eltörölte az maga magát. A vallásnak e szerint nem képezhetik alapját sem a csodák, sem a confessiók, hanem egyedül az evangelium isteni szelleme, mely örök. Mig mi az élő evangéliumot s nem a dogmákat prédikáljuk, addig ne féltsük egyházunkat, vallásunkat, hitünket, mert a nemzedék kihalhat, de a keresztyénség marad örökké. Hazánkban egy élénk mozgalom indult meg a vallás érdekében, hogy felköltse az elszunnyadott valláserkölcsi életet, s annyiban elérte eddig célját, hogy új életet öntött a keblekbe, mozgásba hozta a lelkeket, mit a mostanában megjelent munkák szép száma igazol. Leg. prot, lap. 24. sz.