Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-10-24 / 43. szám

nagyon tudom azt, hogy az igen t. hadügyminiszter ur részéről megtörténik minden a legjobb akarattal, de azt is tudom, hogy mikép mennek az ügyek. Személyesen győződtem meg arról, hogy engedély kéretvén az ur vacsorának egyszerűéi többszőrre való kiosztására, a generalcommandó hivatkozván a rendeletre, azt mondá, hogy nem lehet; mert azon költségek az ezredektől téritetvén meg, azok nem hajlandók egyszerűéi többször az illető költségeket megfizetni. Ne méltóztassék rosz ncven venni a t. hadügyéi* képviselője, ha sajnálatomat fejezem ki a fölött, hogy épen két oly tábori lelkész kijelentésére hivatkozik, kiket nem nevezek és nem is neveztem ugyan meg, de kiknek eljárását interpellátióm indokolásában kifogás alá voltam kénytelen venni. Nekem, ha szabad azt mondanom, inkább mérvadó a többi tábori lelkészeknek nyilatkozata. Nem is azt értem — mert tudom, hogy ez költséggel jár — hogy azon tábori lelkészek, kiknek számtalan helyre k^ll utazni, kétszer vagy többször járják be a kerületet az istenitiszte'et végett, hanem azt kértem, hogy a tábori lelkészek székhelyén, a hol több ezerre megy az illető ref. katonák száma, osztassék ki az úrvacsora évenkint háromszor, és ha ez megtörténhetik, köszönettel fogom venni az intézkedést és csak azt kérem, méltóztassék a hitfelekezeti egyenjogúságot szemelőtt tartva igyekezni, hogy a méltányos kérelmeknek ezen hitfelekezet részére is elég tétessék. Erre ezután Benedek altábornagy felelt ismét, melynek végeztével az interpellatiora adott válasz tudomásul vétetett; és igy tábori lelkészetünk ügyei maradtak a régiben — legalább látszólag, — de voltakép reményijük, hogy jövőben több figyelemmel lesznek az illető helyeken vallási és felekezeti érdekeinkre, és ha mostanában még nem is igen lehet reményünk ahhoz, hogy tábori lelkészeink saját egyházi hatóságaink alá rendeltessenek, de legalább a más felekezetű s körű hatóságok alól talán kivétetnek. A dunániiineni cv. egyházkerület nagy-szombati gyűléséről. Pár héttel ezelőtt közöltük lapunkhan a nevezett egyházkerületnek N.- Szombatban tartott közelebbi közgyűlése határozatait; s nem kétkedünk, hogy azoknak egy némelyike felől botránkozással vett tudomást lapunk majd mindegyik olvasója. Honnét e türelmetlen igazhivőség ? kérdik többen idehaza is, de még többen külföldön, hol viszonyaink s az utóbbi három évtized alatti liazai eseményeink kevésbé ismeretesek. E kérdésre egyik tekintélyes berlini lapban Schleiífer Károly ur egy sok tekintetben helyes feleletet ad, melyet méltó hazai közönségünknek is meghallani. Az emiitett tudósitás igy szól: Az, a mi közelebb Franciaországban a lelkeket és kedélyeket oly erős izgatottságba hozta, s a mi néhány évvel ezelőtt a német evangelikus egyházban is majdnem szakadást idézett elő, s a mi majd mindegyik országban mély elkeseredettségre szokott okul szolgálni : nevezetesen egyik vagy másik, már akár conservativ, akár szabadszellemű egyházi pártnak uralma, és pedig nemcsak korlátlan, de egyszersmind türelmetlen uralma; — az Magyarországon még eddigelé ismeretlen volt. Talán azért, mert itt érezték hogy a kathol. klérus, sőt az államhatalom ellenében is közös együttműködésre, vállvetve folytatott védelemre van szükségük, s erejöket nem szabad theologiai civódások és szakadások által gyengiteni; vagy talán azért, mert a nyugalom édes érzetét, melyet százados zaklatások után ismét élvezhettek, nem akarák zavarni, elég az hozzá, hogy a magyar evang. egyházban a különböző irányúak kölcsönös tisztelettel és türelemmel viseltettek egymás irányában. Egy idő óta azonban nagy fordulat állt be. A szlávok között, különösen Magyarország északi részeiben, már 1848 óta hazaellenes szellem lengedez, mely 1848-ban véres harcokban, 1859-ben a pátens iránti nagy előszeretetben nyilvánult; majd később a Csehországban tartatni szokott Husz- és Vencelünnepélyekben való részvétel által adott életjelt magáról, legújabban pedig tiszta szláv tanintézetek alapitása által ütött zajt, de a melyeket veszélyes irányzatuk miatt az állam kénytelen volt bezárni. Ezen idegen, magyarellenes szellemmel szoros összeköttetésben áll egy egyházi irány, értem: a symbolumokhoz ragaszkodó, ó-lutheránus irány. En részemről nem hiszem, hogy ez teljes meggyőződésből, benső hajlamból volna; hanem ez csupán azon okból keletkezett ellenzék, mivel Magyarországnak magyar és német ajkú protestánsai politikai, hazai, és egyházi tekintetben szabadelvűek, csupán ezért csatlakozik talán a slávoknak egy nagy része ezen ellentétes egyházi irányhoz. Össze iíjuságuk a hazafias szellem elől elzáratik, s leendő lelkészeiket leginkább Erlangenben neveltetik. A magyar evang. egyház szabadszellemű férfiai habár látták is egy idő óta ezen merev egyházi szellem terjedését, s annak mindinkább való megincrevülését : de azért annak akadályozására mind e mai napig nem tettek egy lépést sem, sem egyenként, sem testületileg, hívek maradván azon jelszóhoz : „Mindenkinek a magáét, tartsd meg a mid van stb." Nem így járnak el azonban a másik részről. A merev conservatismus mint mindenütt kezet fog a türelmetlenséggel, s a hol csak alkalom nyílik, nyilt üldözést indít, úgy itt is. A dunáninneni egyházkerületnek, 5 egyházmegyéjében a slávok, s így a merev lutheránusok vannak nagy többségben, a magyarok és németek pedig csak háromban. Ereje érzetében az 5 egyházmegye a f. é. sept. 15. és 16-án N.-Szombatban tartott egyh. kerületi gyűlés elé a következő indítványt terjesztette, ós ezt dacára a józan okosság és a jog szempontjából tett ellenvetéseknek érvényre is emelte ; nevezetesen, hogy: „a ki más kerületből hivatik meg lelkésznek, tartozik a symbolicus köny-68*