Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-10-24 / 43. szám

Tekintve szomorú pénzügyi helyzetünket, teljességgel nem szándékozom azt kívánni, hogy a körülbelül 24,000 református katona részére a kinevezett 4 református tábori lelkészen kivül még többen is alkalmaztassanak, vagy hogy uj hivatalok létesíttessenek, de jogosan kívánhatjuk, és én részemről elkerülhetlenül szükségesnek tartom azt, hogy a református tábori lelkészeti ügyek vezetésével a hadügyminisztérium egy református tábori lelkészt, mi talán a legpracticusabb volna, mindenkor a Bécsben székelőt bizza meg, és ez legyen felelős a teendők- és történtekről, és ez, és senki más szolgáljon a minisztériumnak mint tanácsadó. Továbbá az 1871-ik évben megjelent illetéki rendszabály (Grebühren Reglement) 81. §-nak c) pontja: „A templomi szükségletekről" szórói-szóra igy szól: „Anschaffung zur Erfordernis der österlichen Beichte." Ez alatt értetvén a református katonák részére, az Urnák szent vacsorájához szükségelt jelek beszerzése is. Nem akarván itt jelenleg vitatni a protestánsokra nézve ezen kitétel helytelenségét és sérelmes voltát: csak azt akarom kiemelni, hogy e rendelet évek óta a hadseregben ugy értelmeztetik, hogy még ott is, hol a táborilelkészek székhelye van, és hol külön protestáns helyőrségi templom létez, és hol, ha a lelkész nincs körúton, minden vasár- és ünnepnap kellene, hogy istenitisztelet tartassék, még ott is évenként esak egyszer húsvétkor (zur österlichen Beichte) járulhatnak a reformátusok az urnák asztalához. Mindezek folytán egész tisztelettel kérdem a hadügyminiszter urat: 1. Hajlandó-e egy református tábori lelkészt bízni meg saját hitfelekezetének tábori lelkészeti ügyei vezet'sével. Annyival is inkább, miután a volt hadügyminiszter Benedek Sándor altárbornagy ur által 1869-ik év augusztus hó 26-án itt a magyar közösügyi bizottságban megigéré, a jegyzőkönyvből saját szavaira hivatkozom, hogy ezentúl minden hitfelekezet részéről tanácsadó lesz a hadügyminisztérium részére kinevezve. 2. Hajlandó-e mielőbb intézkedni, hogy a református tábori lelkészek székhelyén az Urnák szent vacsorája évenkint nem egyszer, hanem legalább háromszor, a sátoros ünnepeken osztassék ki a református katonák közötí." Ezen interpellatió kiadatván, néhány nappal utóbb Benedek Sándor altábornagy válaszolt reá a közös hadügyér nevében a következőkben : A hadügyér ur sajnálja, hogy az interpellatió első pontjában foglalt követelésnek a kivánt módon meg nem felelhet, mert tekintettel az eddigi gyakorlat célszerűségére, azt ezentúl is szándékozik fenntartani, már azért is, mert mind a négy református tábori lelkész jelenlegi székhelyeikben: Prágában, Budapesten Bécsben és Triestben teljesen önálló, eddig nem is mutatkozott a szükség ezen papoknak egyikét a vezetéssel megbízni. A mi pedig az interpelláló ur által érintett tanácsadást illeti, a hadikormányzat, mivel egy hitfelekezetnek lelkészeti, azaz egyházi vagy vallási ügyeibe s< m magát beavatni, sem pedig azt, hogy közegei közül valaki magát beavassa, meg nem kísérelte, hanem ily esetekben mindig az illető cultusminiszteriumokhoz fordult tanácsért, azon meggyőződésben, hogy ezeknek közvetitésével fogja a legmegbízhatóbb és leghatározottabb tanácsot nyerni. Az interpellátióban foglalt második pontra vonatkozólag van szerencsém kijelenteni, hogy a hadügyér ezen követelést helyesnek találja, s intézkedni fog ott, hol szükségesnek mutatkozik ; — mert a hadügyérnek, és a hadikormányzatnak eddig se volt semmi lcifogása az ur szent vacsorájának többszöri kiosztása ellen. Bizonyságul bátor vagyok a t. országos bizottságnak a Budapesten levő két protestáns tábori lelkész jelentését felolvasni, (olvassa a jelentést.) Hozzáfüggesztem még, hogy a kiadások mindig a csapat parancsnokságok által pótoltatnak vissza. Ezen válaszra gr. Ráday Gedeon a következőleg válaszolt: Nagy köszönettel veszem a hadügyi miniszter képviselője által adott feleletet, azonban fájdalom, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a felelet engem sem az első, sem a második kérdésre nézve teljességgel nem nyugtat meg. En merem biztosítani a t. hadügyminiszter urat, hogy hivatkozván feleletében az eddigi gyakorlatra, az eddigi gyakorlat a lehető legcélszerütlenebb. Én igen csudálkozom és igen sajnálom, hogy dacára az 1869-ben ő excellentiája a hadügyi miniszter által tett azon Ígéretnek, miszerint n inden hitfelekezet számára tanácsadó leend kinevezve a minisztérium részére, ma ezen eszmét célszerűtlennek méltóztatik tartani, holott az akkor alkalmasnak és célszerűnek találtatott, mert ha nem találtatott akkor alkalmasnak, azon igéret bizonyára nem tétetett volna. Csak azt vagyok bátor felemlíteni, hogy minden intézmény és különösen hitfelekezeti kérdéseket illetőleg, mely szervezetlen, gyakorlatilag célszerű nem lehet, és ezen ref., és evang. lelkészek ügye a hadseregben oly valami, ami teljességgel szervezetlen és megéltük már azon esetet, hogy nem egy, hanem hat forumhoz kellett fordulni mig egy hitfelekezeti kérdés eldöntetett. Hiszen épen az, a mire a t. hadügyminiszter képviselője hivatkozott, hogy az illetők Triestben, Budapesten, Bécsben és Prágában vannak, s hogy ők tehetnek, a mit akarnak, mondom, épen az a legnagyobb baj. hogy a hitfelekezeti lelkészek nincsenek ellenőrizve, és ha van ellenőrzés, az ő közegük az illető generalcommando, más forumok nincs. A hadügyminiszter egy kérdésben egyszer fordul a comniandóhoz Bécsben vagy Budapesten, végre harmadszor az illető superintendendiákhoz Magyarországon, miért ? mert nincsen tanácsadója a miniszternek, kérném tehát, méltóztassék oda hatni, hogy az 1869-ben tett igéret végre valahára teljesíttessék . A mi a második kérdést illeti, bocsánatot kérek, de igenis vannak nehézségek, még mai napig f<z úrvacsora kiosztására nézve és voltak is ily nehézségek. Én