Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-10-24 / 43. szám

get a következő fejezetben tárgyalt ezen kérdés megoldásához : „Honnan és miként keletkezhettek a csodaelbeszélések? Itt már szerző a conjecturák mezejére kéntelen lépni, de hozzá vetései is mind megannyian a csodák jelleméből meritvék, mihez képest szerző az evangeliumi csodákat három osztályba sorozza. Az első osztályba teszi a Jézus fogantatására, születésére és születése körülményeire vonatkozó csodákat, mint melyek természetüknél fogva olyanok, hogy azok. nak szemmel látott tanuját nem képzelhetvén, történetiek nem is lehetnek, s igy nyilván a későbbi hagyomány s a messiásról uralkodott képzeteknek szüleményei. A második osztályba azokat a csodákat teszi, melyek történeti tényeken alapulnak ugyan, de a himező hagyomány csodaszerü alakban öntötte, ilyen pl. a hal szájában talált státer története. Végre a harmadik osztályba azokat a csodákat foglalja, melyeket a későbbiek Jézus jelképes előadásai félremagyarázásából alkottak, mint mikor „a halottak feltámadnak" kifejezést, ami eredetileg az erkölcsi halottak felelevenítésére vonatkozott, a hagyomány oda módosította, hogy Jézus Máté 9, 18—25. szerint egy meghalt leánykát, és Luk. 7, 11—16. szerint egy meghalt ifjat valósággal fel is támasztott. S ezzel kimerítvén szerző mind azt, amit a bibliai csodákról általánosságban el kellett mondania, átmegy a negyedik utolsó szakaszban az evangeliumi egyes csodák magyarázatára, helyesebben bírálatára. S itt dicséretére mondhatjuk, hogy az e szakaszba foglalt szövegitészeti fejtegetések jobbára nem egyebek, mint az elébbieknek az egyes bibliai részekre való következetes alkalmazása. De itt, mint amott főérdeme szerzőnek, hogy szorgalmas tanulmány alapján a tudomány eddigi vívmányait ugy feldolgozta, hogy amit másoktól fölvett, azt teljesen áthasonította. Az avatott olvasó számnélküli részletkutatások eredményeit találja együtt, de oly mesterileg összealkotva, hogy az egész minden részleteiben egy szellem egységes szüleményeként tűnik fel. Felettébb hosszura nyúlna ismertetésem, ha a most adott általános észrevételeknél tovább terjeszkedvén, a a negyedik szakasznak, 24 külön cikkében tárgyaltakat egyenként vezetném olvasóim elibe • azonban, hogy fogalmat nyujtsunk e rész szépségeiről is, hadd álljon itt az első cikk, melynek címe : „Jézus családfája." „Jézus származására vonatkozólag két családfánk van az uj-testamentumban. Az egyik Máté 1, 1—16-ban. A másik Luk. 2, 23—48-ban. Ha e családfákat Csel. 1, 22 és 10, 37-el összehasonlítjuk, ugy találjuk, hogy az eredeti evangeliumi hagyomány e családfákról semmit sem tudott. Az eredeti evangeliumi elbeszélésnek a ker. János fellépésével kellett kezdődni. Mutatja ezt az, hogy az ebioniták evangéliumában, akik pedig a legrégibb evangéliumot használták, a Jézus származásáról és születéséről szóló elbeszélés hiányzott (Epiph. Haer. 30, 13, 14). Minden körülmény oda mutat, hogy e családfáknak semmi történeti értéke sincs. Máténál kitűnik, hogy őt aprioristikus dogmatismus vezette evangeliuma szerkesztésében. Innen a lajstromban kiváló súlyt fektet a hetes számra. Ennek érdekében több nemzedéken átugrik. A családfába gyanús jellemű ősanyákat teszen, amilyenek, Támár, Rákháb, Rút és Bethsábé. Szerző a Dávidtól való leszámláz tatás által arról akarta meggyőzni a zsidókat, hogy Jézus a messiás. Csakhogy midőn azt mondja, hogy Jézust a szent-lélek nemzette és rendkívüli uton született, ez által magasabb jelentőségre emelte ugyan Jézust annál, amit a zsidó nép várakozása a messiásnak, mint Dávid fiának, a nép szabaditójának és királyának kijelölt ; de egyszersmind össze is törte a családfának Józseftől Jézusig vitelét. — Ugylátszik, hogy a Lukács evangeliuma szereztetésekor a Máté-féle családfa még nem létezett. Lukács Mátéval ellenkezőleg szerkeszti a családfát. Jézus származását Ádámig vezeti vissza. Azonban az által, hogy a Dávid lineáján való leszármaztatást mellőzi, semmi támaszt nem nyújt annak a zsidó nézetnek, hogy Jézus zsidó király lesz. S részint ezáltal, részint az Ádámtól való származtatás által valószínűleg azt akarta kimutatni, hogy az általa hirdetett üdvben nemcsak a zsidók, hanem a pogányok is részesülhetnek. E vonásokban szerző pálias, egyetemes gondolkozása módjára ismerünk. — E családfák történetiessége ellen szól továbbá az a körülmény, hogy ellenkeznek az ó-testamentumi családfákkal ; ellenkeznek egymással; ellenkeznek minden családfa természetével ; ellenkeznek az illető evangéliumok más ide vonatkozó helyeivel. P. o. Jézust mindkét családfa a József lineáján származtatja fel és le, holott Máté 1, 20. és Luk. 1. 35 szerint nem a József fia. E családfák történetiessége ellen szól az a körülmény is, hogy sem Jézus nem tartotta magát a Dávid fiának, sem a nép. Jézus Máté 12, 46 — 50-ben semmi súlyt nem helyez a test szerinti származásra. Előtte a lelki rokonságnak van legnagyobb becse. Ez okok alapján a bírálat az érintett családfákat határozottan a mondák közé sorozza." Hasonló rövidséggel és szabatossággal tárgyalja szerző a Jézus életfolyamára vonatkozó minden egyes evangeliumi elbeszélést, a történelmi ítészét szabályai alkalmazásával tudományos tényképen mindenütt csak azt adván, a mi bebizonyítható, semmit nem törődve a hagyományos elfogultságokkal, melyek századokon keresztül az ige lélekteljes értelmét elhomályosították. Ami azonban tudományos állapotainkra nem a legkedvezőbb világot vet az, hogy szerző, miután tárgyát ekkép derekasan feldolgozta, szükségesnek látta munkáját egy végszóval megtoldani, s abban mintegy igazolásául elmondani, hogy nyomozásainak nem a volt a célja, hogy a vallásos kegyességet sérte. Mintha csak vallás elleni bűn és nem a legszentebb kötelességünk volna az igazságot keresni és ha megtaláltuk azt tartózkodás nélkül elmon-. dani. Bizony szükségünk van, hogy egymás biztatására elménkbe véssük a költő szavát: „Tu ne cede malis ; sed contra audentior itó." BALLAGI MÓR.