Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-10-03 / 40. szám

polgárzat majd miuden rendű s rangú osztályából alakulnak társulatok, amelyekben nagy hangú értekezések tartatnak, hol a „viribus unitis" jelszó kedvezően megtestesülve tárul elénk, melyek mindmegannyi jelzői, s alapvetői ama „jobb kornak, mely után, buzgó imádság epedez, százezrek ajakán.* Ugy, hogy méltán kérdésbe tehetjük, váljon találkoznék-e az ujabb kor szülöttei között valamire való egyén, ki öntelt megelégedéssel nyújtózkodnék az áldott pihenés nyugágyán, ki az általános fellelkesülés, s el nem maradás ösztönétől ingereltetve be ne lépne valamelyik ily nagyszabású programmal fellépő-egylet tagjai közzé?! Bizony e divatkór ragálya majd mindenkire kiterjeszti polypkarjait, magával sodor az áramlat, engedünk a korszellem hivó szózatának! De lássuk csak mit szül, a nagy és fontos ügyeket felölelő társulat munkássága ?! Nemde legtöbb esetben: „a nagy hegy: egeret szül!" Kezdetben a lelkesedós első tüzétől felfortyanva, egy párszor — nem megyünk; hanem egész hévvel rohanunk eszmecserét váltani! Madj később csakis az erkölcsi kötelezettség szégyenérzete, a kényszerűség unszol a részvétre, s leszünk lágymeleg tagok, mig nem a többiek eljárását látva, ezen lelkiismereti ösztönt is legyőzzük, s lehűlvén felforrt vágyaink, végleg kimaradunk! Hogy miért hűl meg oly hirtelen e buzgalom, erre már előbb is megfeleltem, mikor a természettől belénk óltott hajlam s vóralkatra hivatkoztam! ! Egyébiránt leginkább elkedvetleníti a komolyan észlelőt, s szánómosolyt az idéz ajkaira, midőn a gyülésezéseket eredmény nélkülieknek tapasztalja, az egyszer elmondottakat különféle váriátiókban most bass, majd tenor hangon declamálva, tizszerezve hallja ismételni, ós sokszor épen azokat látja erkölcsi praelectiok szónoklatával foglalkozni, kik kint az életben egész más irányt követnek, mint melyet ily helyeken a közügy iránti érdekeltsógöket tüntetőleg betanulva egész pathóssal elszavalnak s ügyfeleiknek ajánlgatnak. Hát még mikor egyes egyéni véleményt más ellenvéleménynyel látunk összeütközésbe jönni, mikor az eltérő nézetkülönbség, párttusává fejlődik, mikor mindegyik fel saját meggyőződését kívánja előtérbe tolni, s nemes verseny helyett, mely különben a közügy diadalának hatályos eszköze, aljas, nemtelen eszközöket látunk használni !! Igy szokott romláshoz közelíteni legtöbbnyire azon egylet, melynek tagjait a legszentebb cél fűzé társaságba! „Igy jő el nem várt veszedelme véletlen, s meg nem maradhat bár legyen erős" Nem!! . . . mert: „Szalma láng el lobban!" Nem! . . . mert az irigység ós viszálkodás, e két rút bün, rendesen széttépi a béke áldott olaj ágát, vagy, hogy a kültő szavaival éljek. „Haj! ... ezt visszavonás okozza mind, s a durva irigység !" Mig tehát az egymás elleni torsalkodás, a hiu dicsvágy, s az ebből származott átkos pártraszakadás — meghasonlva, izgalomban tart bennünket, minden nemes szándók, jóakaratú törekvés, édesen táplált remóny, meghiusul!! Ha a fők, a társadalom vezérei ellenlábasok: ugyan mi várható az alsóbb közegektől ?! Ezért választám én éppen e cimet: ,,Fusió", hogy a most divatossá vált jelszót, kegyes figyelmökbe idézzem a küzdtóren viaskodó feleknek. Noha e divatos jelszó idézése is, habár nem gunyoros, de meglehet szánalmas mosolyra ingerelheti a komoly bölcseket: mindazonáltal felmutatom ezt, mint mely, a polgári életben oly nagy varázserővel bírónak bizonyult!! A hagyomány szerint hajdan az ég boltján tüntfel a keresztjelvény e körülírással: „in hoc signo viuces," mely diadalhoz vezérlé az .Ur népét!! Hátha mi is a korszellem sugallata folytán zászlóinkra a „Fusió" jelszót tűznénk, s követve egyházi téren azon jó példát, mit főcurátoraink a politikáin előttünk felmutattak, s mely már eddig eló is oly hasznosnak bizonyult. Hát ha ti is vallásunk hű őrei, — prot. egyházunk bölcs vezérei, — letennótek már a hosszas harc után fegyvereiteket, s épen azon elvből folyólag, ós oly alapon, mint világi nagyjaink fusionálnátok! Talán ekkor az országszerte alakult egyletek is, zsibbatag helyzetökből felvillanyozottan, üdvösb hatással működhetnének közre. Miért e folytonos huzalkodás, guny, éle, egymás sárral dobálása, s éppen vallásos téren! ? Mikor a közös ellenfelet oly kárörvendőleg láthatjuk kancsal szemmel vigyorogni felónk!! Sőt saját hitfeleink is tévútra vezettetnek a mai egyházi irály nyomán !! a midőn a minden alap nélküli gyanusitgatásokra napirenden vannak a per letárgyalásánál a válasz és vi-