Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-09-26 / 39. szám

tébb pietással nyilatkozzunk, s én ismerve S. D. vallásos érzületét, nem is tulaj donithatom a neheztelt passust más egyébnek, mint azon irány elleni méltó boszankodásnak, mely Jézus fenséges működését a természeti fejlődés folyamából mindenestül kiszakitani s azt mindenáron ész-és természetfelettivé tenni törekszik. „Die Frommen Vater — mondja valahol Lessing — habén sich allé mögliehe Mühegegeben aus Jesus einen Charlatan zu machen." E fékevesztett kegyesség ellen egész erőből protestálni mindnyájunk szent kötelessége, s épen nem csodálkozhatni, ha néhol mi is a mértéken túl megyünk. E szakasz további négy fejezetében szerző sorban adja elő: az ős keresztyén egyház nézetét, a középkor nézetét, a reformatió korának nézetét és végre az ujabb kor philosophusainak és theologusainak nézetét a csodákról. Minden korszaknak kimutatja vezérgondolatát és ennek a csoda fogalmára gyakorlott módositó befolyását, röviden ismertetvén minden korszakban azon férfiak nézeteit, kik a theologiai irányok képviselői voltak. S itt aztán a forduló ponton, a reformatio korának általános jellemzésében elég tisztán mutatja fel, mily szellemi tényezők összemfíködéséből szülemlett meg az értelmi munkásságnak azon tényleges iránya, mely a kültermészetben ugy, mint bensőnk világában állandó rendet és törvényt követelvén, utoljára a csodák hitét teljesen megszüntette. „Az emberek — mondja szerző — megszokták a reformatiot hitújításnak nevezni. S némelyek azt hiszik, hogy javítás csak a hit dolgaiban történt. Tévednek, mert a javítás a tudományok minden ágában megindult. S midőn itt a „reformátorok" szót használom, nemcsak Luthert, Zwinglit, Kálvint és Socinust, szóval a vallás bajnokait értem alatta, hanem értem mindazokat, akik az emberiség emez újjászületésének pillanatában az emberiség minden irányú felvilágosítása érdekében közreműködtek. — Mint mindenben, ugy a csodákra nézve is egészen uj korszak nyílt meg a reformátióval. A reformátorok legelébb is megszüntették a dolgok és az élet egyoldalú felfogását. A világi tudományokat a theologia uralma alól felszabadították. S midőn a vallás mellett a komoly buvárlat a termézset egyes jelenségeit is szabadabban vizsgálhatta, az eddig ismeretlen természeti jelenségek okai és törvényei érthetőbbeké lettek. A természeti okok és azok eredményei, s az okok és okozatok közt levő törvény rendje szilárdabbaknak tűntek fel. Különösen miután Kopernikus és Galilei felfedezései egész más sziliben tüntették fel a földnek az éghez és az égi testekhez való viszonyát, mint a hogy e tárgyban a biblia irói vélekedtek : ennek következtében az emberek hite a középkor nézetei iránt megingott. Az újkor tapasztalata és az egyház tan ai közt ez uton létre jött ellentét óvatosabbakká tette a tudomány embereit Kezdettek nem hinni a természetfeletti dolgokban. Es igy a csodákban sem. — Ilyen formán az uj korral felébredt szabad kutató szellem vizsgálódásai nyomán az egyház csodái alább szállottak. A reformátorok helyesen cselekedtek, midőn a római egyháznak a csodák folytonosságára igényeit el nem ismerték. Abban azonban ők is hibáztak, hogy a bibliai csodák mellett az iménti igények el nem ismerése után is kardot vontak. Ez következetlenség volt. | Mert semmi különbség nem lehet a mult és jelen csodái közt. Ha az egyszer lehetséges, máskor is megtörténhetik." BALLAGI MÓR. (Yége köv.) A keresztyénség modern ellenségei. (Vége.) A socialismus továbbá a mellett, hogy közvetlen támadásával ostromolja a vallást s a társadalmi kötelékeket, nem kevésbbé veszedelmes még az által is, hogy az egyházi reactiót, a szabadság s felvilágosodás kérlelhetlen | ellenségét vonja előtérbe. Az ultramontanismus mind meréj szebb követelésekkel lép fel a társadalommal szemben. Csalatkozhatlannak nyilvánitja a pápaságot, mely anathemát szór mind az állam, mind az egyéni ész autonómiájára, s a modern civilisatiót az örök átok, bün és nyomor utjának nyilvánítva, elitéli. Es ezen antiliberalis irányt a kath. egyházban épen nem szabad pusztán egyesek szeszélyének tulaj doni tani. Találón jegyzi meg Hűbér: *) „Tán sehol se jelentenek kevesebbet a személyek, sehol sem oly mindenhatók az elvek, mint ezen egyházban . . . Ép azért a syllabus és a vaticani zsinat nem véletlen események, hanem szükségszerű manifestatiói ama világtörténeti elvnek, mely a középkor kezdete óta a nyilvános rendnek alapul szolgált, azt egy évezreden át hordozta, és a mely most a mind mélyebbre ható minden uralkodó intézményt kérdésessé tevő radicalismus ellenében uj, életerős öntudatra ébred. Nem, talán az igazság és jog benrejlő ereje adja a pápaságnak időnként a merészséget, büszke önbizalmat és hatalmat a kedélyek felett, hanem materialis [elveknek mind magasbra hullámzó, a modern állani alaptámaszait harsogó csapkodással ostromló dagálya." Ezen állitásnak igazsága a komoly gondolkodó előtt kétségbe vonhatlan. A socialismus üzelmei akaratlanul is csak az ultramontanismus folytan szaporodó harcra kész tábora előtt egyengetik az utat. A tények logikája bizonyitja, hogy sokan a socialismus vallásirtó törekvései előtt, midőn látják, mint emelgeti az eltapodott vallás sirja felett hydra fejét a conimunismus, a létező társadalmi rend esküdt ellensége, megrendülnek ; s iiieggátlandók a materialismus diadalát, közelednek a feltétlen tekintély zászlaihoz, mely békét, rendet s a tulajdonjog védelmét ígéri híveinek. „A vatican jobban ismeri a történetet — mondja tovább a fent idézet iró nunt — a még zsenge socialismus, tudja, hogy egy általános katastrof, a társadalmat sarkaiból kivető forradalom után még egyedül ő bírna valódi jól szervezett hatalommal újra épités megkezdésére. Minél fékte*) Die rel. Fr. 18. 1.