Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-08-22 / 34. szám

Közös pénztár felállítását óhajtja kerületenként. E pénztárba minden gyülekezet „befolyat mindennemű lelkészi év dijat, a mennyiben pedig az földekből vagy fructualékból áll, a földek a kerület ellenőrködése mellett bérbeadandók, a fructualék pénzzé teendők." Megjegyzendő, liogy e mellett „a hivány sértetlenül hagyatnék." Mindenek előtt ily közös pénztár felállítása s fentartása, a pénz be és kiszolgáltatása nevezetes költséggel járna. Ki viselné ezt? A kerület, mint a gyülekezetek összege ? Vagy pedig a lelkészi kar, melynek közelebbi érdekében tétetnék ezen intézkedés ? Bármelyik félre hárulna, csak a zavarok hosszú sorozatát idézné elő ; csak a terhet szaporitná, a nélkül, hogy a célt biztosithatná-A gyülekezetek, nem hiszem, hogy rábírhatók lennének uj teher elvállalására pusztán csak azért, hogy lelkészük fizetését, — melyet az már is nehezen vár — a hatodik vármegyébe küldjék, s az onnét kapja vissza négy-öt hét alatt. Ha pedig a lelkészek begyült fizetéséből tartatnék fen a pénztár, ugy a lelkész tényleg kevesebb díjat húzna a pénztárból, mint amennyit gyülekezete e célra adózna. Továbbá a lelkészek nagy számánál az évclij egy tetemes részét bizonyos mennyiségű hold föld, gabona és failletmény képezi. A földet sok lelkész vagy a gyülekezet munkasegélyével, vagy önálló gazdálkodással maga használja, s bevesz — tegyük fel — 300 frt. jövedelmet. Ugyanezen föld haszonbére — kétlem, hogy a kerület ellenőrködése dacára is többre menjen 300 frtnál, sőt minden valószínűség szerint, ennél kevesebb lesz. De igy igen természetesen a közpénztár fentartása céltévesztés, miután ennek közvetítése mellett a földhaszonélvezet pénzzé változtatása folytán is épen nem emelkednék a lelkészi évdíj, sőt inkább csak uj kiadásokkal terheltetnék. A gabona- s fa-díjrészletet se törekedjünk minden áron pénzzé változtatni. Lehet, hogy a későbbi lelkészek nem szavaznának köszönetet érte; legalább a rendes gyülekezetekéi nem. A váltságdíj megállapítása sok nehézséggel járna, és igen könnyen megtörténnék, hogy a netaláni megállapodás is ez ügyben 4—5 év múlva már hátránynak bizonyulna épen azokra nézve, a kiket segélyezni óhajtottunk. En voltam már jelen esperességi gyűlésen, hol egy tanitó keserűen panaszlá, hogy a gyülekezete által a törvény értelmében felajánlt 400 írt. évdijból, mikor minden lépést, minden szem gabonát s darab fát külön meg kell fizetni, nem bír megélni családjával semmiképen. Kész örömmel viszatér az előbbi álláspontra, melyen nagyobbrészt termékben kapta fizetését, a gyülekezettel közösen számított 300 frtnyi öszszeg erejéig. De tegyük fel, hogy a földet haszonbérbe adják, a termékeket pénzre változtatják a gyülekezetek, s minden másnemű lelkészi fizetéssel együtt beküldik a közös pénztárba. Ha a jelen viszonyok közt is, „a legtöbb gyülekezetben a lelkészi fizetés alig üti meg a 600 forintot, az ezer forinton felüli fizetés pedig oly ritka, mint a fehér holló" : a hivány sértetlen hagyása mellett egyszerűen képtelenség volna azon feltevés, hogy a 6—8 száz, vagy ezer frtos lelkészi állomások jövőre ugyanazon pénztárból 900—1200, illetőleg 1500 forintot húzhatnának. Ezt Bognár E. barátom is jól tudja, s épen azért ajánlja, hogy „mellékes tőkéről gondoskodjunk." Igen, de honnét, hogyan ? Gyülekezeteink a létező terhet is sokalják, s közelebb kerületünkben a nemes célú gyámolda fentartása is gondot ád. A gyámintézet részéről remélhető segélyre röviden csak ennyit mondhatunk: „Quid hoc ad tantam sitim ?" A kormány által utalványozott évi arányos részlet is sokkal csekélyebbnek bizonyulna, hogy sem teljesen ide fordítva is előbbre vihetne csak egy lépéssel is az ügyet. Vegyük p. o. a dunántuli ev. egyházkerületet. Van benne 152 gyülekezet, és mindenesetre 100 oly lelkészi állomás, melyeknek jövedelmét csak 300 forinttal lehetne a tervezet szerint 90.0, 1200, illetőleg 1500 forintra emelni- A kiosztandó összeg tenne évenkint 30,000 frtot az énnek megfelelő tőke 6 '/0

mellett 500,000 frt. E számarány puszta ábrándnak declarálja mindazon reményt, mely a gyámintézét évi működésétől, vagy az államtól nyert segélyösszeg ide alkalmazásától várja a fent jelzett hiány orvoslását. Véleményem szerint a lelkészi évdj méltányos emelését az állam részéréi nyerendő nagyobb mérvű segélyösszeg biztosithatná első sorban, mint közelebb Poroszországban. Itt bár a nép körében még élénkebb, mint nálunk, az egyháziasság, még sem volt mellőzhető az államnak segélyző részvéte. A cultusminiszter hivatalos jelentése szerint Poroszországban magában jelenleg 8409 működő lelkész van. Ezek közül 2117-nek jövedelme — bele tudva az eddigi állami pótlékot — 1800 — 2100 márk között változik; 1051-nek évdija 2100—2400 között. Hogy az itt mutatkozó hiány pótolva, a lelkészi fizetés a célbavett 2400 márk minimumra felemeltethessék, az állam részéről 1,385,829 márk segélyzés szükséges.*) Nálunk, tekintve az állam pénzviszonyait, a gyülekezet hozzájárultával lehetne megoldani a kérdést. Hivatalosan elszámittatnék ugyanis a lelkészi hivány értéke, s a fokozat szerint szükségelt javításnak terhét részben a gyülekezet vállalná magára, részben az államsegélyből kellene pótolni. Ily gyámolitás mellett talán reá vehető volna a gyülekezetek nagyobb része a fi zetésj a vitásra; megjegyzendő lévén különben, hogy a liol a nép elszegényült s igy anyagilag tehetetlen, ott teljesen a külségélyre háramlanék a hiány fedezés terhe. Másfelől — habár a Bognár E. által ajánlott fokozatnál csekélyebb arányban is, — a díjemelés elvének elterjesztésére s megvalósítására a gyülekezetekben sokat tehet az intelligentia világi tagjainak lelkes részvéte. Ha ezek nemes méltánylással felkarolják az ügyet, s .gyűléseken és a közéletben erélyesen törekesznek éleszteni iránta az érdekeltséget, ugy remélhető, hogy *) Prot. Kirch, Zeit, 1875, 11, sa,