Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-08-22 / 34. szám

kezdve, a modern felvilágosodás korszakáig, az isteni örök hatalomnak tulajdonítja a leszármazott traditió. E föld lakója már az emberi nem, ezen nyughatatlan ide s tova hemzsegő hangya-boly, melynek egyes egyedisége, a felette megdördült balvégzet dacára is, felér egy égürben úszó planétával. Elég biztossággal állitható ugyanis, hogy szóttekintve ezen lények működési körén, magasztos érzelem szállhatja meg keblét azon fajhoz számíttatni, mely e földön — alsóbb viszonyok között bár, vagy magasabb eszmékkel foglalkozva — értelmi kompásza, az okosság iránytűje használata mellett, oly csudateljesen végzi teendőit; tiszteletét tőle — ha ugyan cselekvényeiben magasabb erkölcsi indokoktól vezéreltetik — meg nem tagadhatja, akár a maki majomtól vegye is származását, mint a tudós búvárlatok ujabb vívmánya tartja, akár miut a vallásos traditió mondja, bizonyos isteni szikra által képesittetett is arra. Van-e ezen fajnak a mindenség terén valahol párja ? realizálva vannak-e a lépcsők fentebb vagy alább hasonnemű magasabb vagy alsóbb rendű érzelmi lényekkel ? mindenkinek saját véleményére bizom. Szóval mint Teutonia költője lelkesedéssel s ihlettséggel énekli: Der Mensch ist frei geschaffen, ist frei, Und ware er in Ketten geboren, Lasst euch nicht irren des Pöbels Geschrei, Niclit den Missbrauch rasender Thoren; Vor dem Sclaven wenn er die Kette bricht, Vor dem freien Menschen erzittert nicht. Und die Tugend sie ist kein leerer Schall; Der Mensch kann sie iiben im Leben, Und sollte er auch straucheln überall, Er kann nach der Göttlichen streben ; Und was kein Verstand der Verstandigen sieht, Das übet in Einfalt ein kindlich Gemiith. Und ein Gott ist, ein heiliger Wille lebt Wie auch der Menschliche wanke, Hoch über der Zeit und dem Raume webt, Lebendig der höchste Gedanke. Und ob alles im ewigen Wechsel kreist Es beharret im Wechsel ein ruhiger Geist. Dem Menschen ist nimmer sein Werth geraubt So lang er noch in die drei Worte glaubt. Az ember tehát bár a természet gyermeke legyen is, bár ki legyen is, mint emberállatnak ki van jelölve állása a természetben; csak addig áll a látható természet tetőzetén, míg méltóságának ezen hármas jelvényei: Isten, erkölcsi szabadság ós halhatatlanság, zászlójára irvák; igy tapasztalatai nyomán, okosságára figyelve rendezheti fogalmait, ítéletet mondhat a tárgyak felől, különböztethet, társíthatja eszméit, osztályozhatja, egynemre viheti egyediségeit, működhetik a tudomány érdekében, a feltalált törvényeket a mindezekben működő szellemhatalomra viheti vissza, szóval bölcselkedhetik. Azonbau ha ezen fő szempontokat eltávolítja magától, a helyett hogy bölcselkednék, őrjöng, a nélkül, hogy az élet és lót legmagasabb kérdéseire, — mely észszükségességen alapúi — képes lenne megfelelni. Mi egy rövid élet ily fontos feladat megfejtésére ? osztályozni a végtelen változatosságokat, azokat könynyebb áttekinthetés végett rendszeresíteni ? Meg is tevó itt az emberi szellem a magáét, a föld göröngyeitől kezdve, szerves ós szervetlen tárgyakat, a föld mélységében úgy, mint az égür magasságában ismereteinek keretébe zárt; rendezve lőn szerves és szervetlen természet, meglesve az égi testeknek útja, meghatározvák keringésöknek törvényei, sok feladat, sok teendő itt alant, mint fent; apródonként halad a szellem az öt érzéknek hajóján, az anyag roppant Óceánján. Ó, de a végtelenség nincs ós nem is lehet soha is felölelve, elborul a szellem ezen leverő gondolatra; hol van ezen mindent fentartó erő, mely rendezett végtelenségben terjeszti működéseit ? Itt előáll már az észszükségessóg, az okos hit, mely csak magának az embernek tulajdona lóvén, hisz egy, véges értelmünk által megközelithetlen erkölcsi fővalóban, mely egy ily végtelen terjedelemnek alapúi szolgál. Mindazon tudományok, melyeknek az anyagi természet teszi tárgyait, nem elégítik még ki egészen a kebel belső vágyait ós érzelmeit. Sok kísérleteket tőn napjainkban ismereteinek megalapítására az anyagelviség. Minő sikerrel? Annyi bizonyos, hogy sok szerencsével nem járt, mert működésének sikere, a tiszta értelem ítélőszéke előtt mind eddig kielégítő nem volt. A testek általános ós ismert tulajdonaiból az okosság hatalmát, s az érzelem mélységét kima* gyarázni akarni, csupán az embernek a természetben való helyfoglaló állásából nehéz dolog a nélkül, hogy a ; priori oly fogalmakat ne tételezzünk fel bennök, melyeket annak a természetben elfoglalt állása megfejteni képtelen. Az anyagelviség tana sohasem volt alkalmas sem a szivnyugalom megalapítására, sem az emberi móltóság, s ezzel összefüggésben álló tiszta erkölcsi rendszer felállítására, itt az észszükségessóg lép fel parancsolólag. Már pedig a ben-ő érzelem boldogi megállapodást, nyugodalmat óhajt, melyet csak a vallásos hit adhat meg. Az ezekből folyó erkölcsi alapot pedig nem nélkülözhetik a társadalmi viszo-