Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-08-08 / 32. szám

nem almázható ki az önismeret szövevényes bányája, s épen ezért mondtuk fentebb, hogy a szóban levő mű nem teljes. De a mi aztán e hat kérdés alatt mondva van, az mind józan, mind gyakorlati voltánál fogva, felette érdekes és véges-végig lekötve tartja a figyelmet. De lássuk röviden az im feltett kérdésekre a feleleteket. Az első kérdésnél arra emlékezteti a fiatal embert, hogy többé már sem nőni, sem erősödni nem fog, s ezért inti, hogy 24 éven tul „testének kiképzésében, ügyesitésében, de leginkább szellemi tehetségeinek kifejtésében keresse előmenetelét", mert „rá nézve a haladás igazi órája csak most ütött". — A második kérdésre ugy felel, hogy „nincs ugyan e világon egyetlen oly vallás sem, mely kirekesztőleg birna oly kapuval, melyen keresztül istenhez lehet küzeliteni, és felette sok egyén a clerus, anyaszentegyház, de még a pápa engedelme nélkül is, sőt az e részekről szórt anatliemák dacára, mégis mennyországba jut és viszont; hanem azért mégsem közömbös kérdés, hogy milyen vallásban lépett legyen be a halandó e világba." „Az ember soha ne változtassa azon vallást, melyben őt az isten e világra lépteté. Igy okoskodnak sokan. És ezen állítás mélyebb vizsgálat nélkül helyesnek látszik. Ámde van-e a szavak szép hangján kivül — ilyféle sententiákban egy gyüsztinyi józan értelem is? Valóban még annyi sincs!" „Mily vallásban születtem ? Ezt kérdi a magát ismerni törekedő. A katholika vallásban. És ez nagy szerencse, — Ítéletem szerint nem nagyobb ugyan, mint pl. Kálvin vagy Luther hitében, vagy ó-vallásban jönni világra, — hanem mindenesetre nagy szerencse, mert a keresztyén vallású nemzetek és népek során kivül e világon sehol sincs igazi civilisatio, és sehol nincs általános előmeneteli vágy és polgári erényre alapított tiszta haladási szellem". Ezek után végre polemizál azon előítélet ellen, hogy a hitváltoztatás megbélyegzi az illetőt. A harmadik kérdés különös voltát mentegetve igy szól: „Az embernek kisebb-nagyobb súlya, igaz, általán véve nem nagy tekintetet érdemel; de a tökéletes önismeretre, mely életünknek s cselekvésünknek alapul szolgáljon, mégis hasznos, sőt néha szükséges is. Igy pl. oly ember, ki már 24 éves korában különösen nehéz, ha magával szorosan számot vet, ugyan fog-e lovas katonasághoz szegődni? Nagyon kétlem, ha t. i. az önismeret műtétele kellőleg felvilágosítja az eszét. Igy — és kivételek itt is vannak, mint mindenütt, — illik-e egy 80 fontos egyénre az elölülői tiszt valamely törvényhozó testületben; vagy illik-e efféle könnyüség valami nagy hatalom által megbizott külföldi követségre, vagy oda haza udvari cerimonia-mesternek ? Pedig egyedül ezen közömbösnek látszó körülmény hány torzképre, mennyi kimondhatatlan nevetséges torztüneményre adott máialkalmat. A min kacagni lehet, sőt ugy szólván akarat ellen is kacagni kell, a min az elmésség könnyen gyakorolhatja fulánk-fegyverét: az sokszor hiába gyakorolja egyéb felsobbségeit, és oly helyzetbe van kelepcézve, mint a dagálylyal szemközt úszó, ki hiába kettőzteti erejét." Ezek után sok igazoló meg kivételes példát is sorol fel, s azt hozza ki, hogy „130—140 font súlyú test a leghelyesebb, és az embernek ezer meg ezer testi, oly annyi árnyéklatu foglalatosságaira nézve az a legcélirányosabb." A negyedik kérdést sem tartja közömbösnek az önismeretre nézve főleg olyféle okokból, mint a megelőzőt. Széchenyi szerint férfiura nézve legalább 5' 7" s legfölebb 5' 10" a legszebb és a legalkalmasb magassági arány. Az ötödik „már fontosabb kérdés, mint a két előbbi ; minthogy a jó erővel biró igen sok testi foglalatosságban vehet részt, melyekből a gyenge egészen ki van zárva. Magát e tekintetben tökéletesen kitapogatni és ámítás nélkül kiismerni nemcsak hasznos, sőt legelkerülhetetlenebbül szükséges, ha t. i. az ember maga magát készakarva bolonddá tenni és másoknak gúnykacajra alkalmat nyújtani nem akar." E tekintetben önismeretre jutni kivált a szellemi munkásoknak nem könnyű ; ezért ajánlja a célirányos gymnastikát. Magának az államnak is érdekében áll ismerni, hogy ki mit bír meg, ki mire való, mert az uralkodás philosophiája abban áll, hogy a mennyire csak lehet, mindenki azon helyre állittassék, melyen legtöbb jót és haszost művelhet; és egy nemzetnek valódi súlyát és becsét nem az határozza-e el legfőkép, hogy egy tagja se kalandozzon hasztalan, sőt károsan igazi sphaeráján kivül, de mindegyik azon körben működjék, melynek talpraesett kitöltésében ő legtöbb isteni szikrával bir." A hatodik és utolsó kérdés tárgyalása a legbővebb, sőt az foglalja el a könyvnek aránytalanul nagy részét. „Egészséges vagyok-e? Mily kimondhatatlanul fontos, s rendszerint mily sötét homályban lappangó kérdés! 24 éves korban, sot, ha lehetséges, még előbb tökéletesen és legnagyobb mélységben kiismerni saját . testét, vagy más szavakkal azon erőművet, moly a léleknek lakásul szolgál, im ez a csomó, ez a rendszerint egészen soha, vagy csak akkor kivilágló titok, mikor a segítség már lehetetlen". Testünk erőművét kívülről senki sem képes helyesen megbírálni. „E műtéteit mindenki csak maga magán viheti végbe, minthogy annak diadalos eszközlésére közvetlen nem használható, vagy legalább nem elégséges a „külső szem", hanem okvetetlen egyedül a homályaiból következtetett „bel szem" képes azt kimeritőleg eszközölni. Belszemmel mindenki bír; de — fájdalom — e szemet a legtöbb csak életének végén, vagy igen későn nyitja fel, mikor már elillant a segithetési pillanat, vagy a helyreállithatás már vajmi problematikussá vált!" „Angol közmondás szerint „minden negyvenéves egyén vagy orvos, vagy tökfilkó," mi azt jelenti, hogy az emberek okosabb része 40 év átélése után tudni fogja, testével hányadán van, s mi használ és viszont mi árt annak. És igaz. Ha 40 év lefolyta után mindenki „jól ismerné" magát, ez az egész emberiségre nézve nagy nyereség volna; mert, mi tagadás benne, a halandók legnagyobb része 40 éves korban még mindig a leg-