Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-07-25 / 30. szám

házunk jövendő törtánetirójának nem egy tüneményre nézve kulcsul fog szolgálhatni, másfelől, úgy hiszem, a kérdést, melyről épen szó van, legtisztábban illustrálja. 1862-ben törtónt, hogy egy tavaszi este boldogult Peti József collegámmal a dunaparton sétálgatván, a vallási ügyek iránti azon rendkívüli apathia felett töprenkedtünk, mely a pátens ellen nemes fellángolással folytatott küzdelmekre következett politikai mozgalmak alatt széltire terjedni, a lelkeken erőt venni kezdett, ós a sírok ama nyugalmával fenyegetett, mely minden legüdvösb mozgalmat is csend háborításnak, rendbontásnak keresztelvén, a nemesi) törekvést csirájában elfojtani ós az egyház benső erősbülósét lehetetlenné tenni szokta. — Aggódva tanakodtunk, mi módon lőhetne közönségünket a beállott lelki alóltságból kiragadni, és a vallás ügye iránt személyes érdekeltséget támasztani V A „Protestant.ische Kirchenzeitung"-ban épen akkor jelent volt meg Schweizer Sándortól egy Németországon is feltűnést keltett cikk a feltámadásról. Peti József Schweizernek e dolgozatára terelte beszélgetésünket. Mi lenne — mondá — ha Schweizernek e mélyen vallásos, de a megcsontosodott orthodoxiával homlokegyenest ellenkező értekezését a „Prot. egyh. és isk. Lap"-ban kiadnók? Hátha sikerülne embereinket oly erős lökés által zsibbadtságukból felrázni ós figyelmüket a vallási kérdések iránt felkölteni? — En azonnal beláttam, hogy nem lévén theologiai irodalmunk oda fejlődve, hogy a közönség a kérdés tudományos előzményeivel kellőn megismerkedhessók, a dolog szőnyegrehozatala időelőttinek fog feltűnni; beláttam, hogy e lépés annyi mint, egyszerre in medias res ugrani, mi a költészetben ugyan helyén van, de a tudományban nem igen járja. Azonban jobban meggondolván a dolgot, eszembe jutott a magyar Karok és Rendek által a váltótörvény alkotása alkalmával követett politika, és ez döntött nálam. A Karok és Rendek ugyanis igen jól tudták, hogy a váltótörvénynek az ősisóg eltörlése előtt történő életbeléptetése a birtokos nemességnek kész veszedelme ; azonban így okoskodtak: Ha a váltótörvényt behozzák, akkor csak hamar a szükség a legkonokabb pecsovicsot is ráfogja kényszeríteni az ősiség eltörlésére, és akkor váltótörvény is lesz, az ősisóg eltörlése is siettetik; míg ha logikai sort vesznek, az ősisóg eltörlését unokáik sem érik meg, ós sem váltótörvényből, sem ősisóg eltörléséből nem lesz semmi. Azt vontam le tehát magamnak abból, hogy más a logikai egymásután a gondolkodás szabályozására, más a viszonyok által követelt sorrend az életben. Igen jól tudtam előre, hogy miután Schweizer elméletéhez hazai theologiai irodalmunkban a praemissák nemcsak kifejlődve nem, de csak megpendítve is afig vannak, a benyomás, melyet amaz elmélet közlése tenni fog, kedves nem lesz, sőt általános megütközést vagy tán épen botránkozást is fog szülni; de ugy gondolkodtam, hogy jobb e kellemetlen uton rögtöni meghallgattatáshoz jutni, ós a lelkekre való hatást lehetővé tenni, mint a logikai sorrendhez simulva, tán óvekig falnak beszólni. Számításom nem csalt. A Schweizer cikke mint egy bomba c-apott le, ós a hivatalos credo nyugágyán alvókat álmukból fölverte. Heves vita indult meg pro et contra, mi utóljára is engem oda kényszerített, hogy a „Tájékozás"-ban a kórdóst a kellő praemissákkal együtt tisztára kifejtsem, ós — ami theologiai irodalmunkban hallatlan dolog volt — munkámat pár hónap alatt elkapkodták, és második kiadást kellett eszközölnöm. Ez csak is a követett uton ós azáltal volt elérhető, hogy az igazi evangyóliomi keresztyénség eszméit, melyek lelkembe világítottak, ugy amint Isten tudnom adta, nyílt őszinteséggel terjesztettem elő, és a tiszta hit szava, mely a mai kegyes tudatban csak ugy honos, mint akármely korbelieknél, még az ón gyönge tollam alatt is, az ész- ós szívhez vezető utat el nem téveszthette. Ha semmi más érdeme e munkának nem volna, azt az egyet az ellenség sem tagadhatja meg tőle, hogy véget vetett a szűr alól beszélő szabadelvüsködósnek, melynek corrumpáló hatását senki kétségbe vouui nem fogja, ki a vallásos meggyőződés szentségére súlyt fektetvén, egyszersmind tudja, mit követelhet embertől a férfijei lem. S íme ez a genesise ama szellemi mozgalomnak, melynek mindkét oldaln képviselői most már külön táborokban küzdve lobogójukat kibontották. Mi benső megelégedéssel szemléljük a küzdelmet, melynek előidézésére minket épen az Önök irányából fejlődött halálos tespedés indított, ós ópensóggel nem osztozhatunk Tóth Sámuel tisztelt collegánk nézeteiben, ki minden áron bókét óhajtván, nem átallotta ellenfeleit zászlójuk odaliagyására felszólítani. Az ilyen bókehirdetőkről mondá Jeremiás (6,14): „És gyógyítják népem leányának romlását könnyű szerrel, mondván: 42*