Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-07-11 / 28. szám

lényeges átalakulást, miként épen a történe lemre.Többé az egyháztörténész sem elégedhetik meg fontosabb nevek, évek, sporadikus események előadásával, sőt az egyháztörténelmet az emberiség történelmének egyik tényezőjeként fogván fel, azon eszmemenetet kell felfognia, melyben az egyház az emberiség művelődésére lett lefolyással. Teljes philosophiai becset kell szerezni e tanszaknak, s e célból egy kathedrát minden más idegentől elkülönitvc okvetlenül megkiván. Ha csatolnunk kellene a theologia stúdiumokból e kathedrához valamit, akkor a patristicát, egyes kiválóbb egyházi férfiak személyes munkásságának és befolyásának művészi rajzolását, s még az egyházi statistikát kivánnók tenni, mindkettő oly tárgy, mely teljesen parlagon hever jelenlegi rendszerünkben. Negyedik csoportot a theologiai studiumok körében az u. n. rendszeres theologia alkot. A keresztyénség Ős okmányaiban feltűnt, valamint 19 század történetének megpróbáltatásán átment eszmék rendszeres, bölcsészeti positiv előadása képezné e szak tulaj donképeni feladatát. E rövid körvonalozás határain belől is észrevehető azon tartalmi gazdagság, mely mondott kathedrához igényt tart. Azon történeti tényt, hogy a keresztyénség több felekezetre szakadt szét, egész bölcsészeti jelentőségében kell felfogni ; tárgyalni a különböző felekezetek váltanait, kiemelni mind előnyeit és hátrányait, mérni a bölcsészeti eredményekhez az egyházi eszmék körét, küzdeni a legkülönbözőbb áramlatú világnézetek közt, s mindezt azáltal oldani meg, hogy saját, s korunk vallásos életének megfelelő rendszerét a maga egészében, rendszeres összefüggésében tüntesse föl. Mindazt, a mit symbolika, apologetika, irenika, polemika, dogmatika néven ismert eddigi rendszerünk tulaj donkép egy rendszerbe keli összeolvasztani, hogy képezze a positiv alapokon nyugvó s nagy megpróbáltatásokon átment keresztyénségnek bölcsészetét. De még ennyi nem elegendő. Természete a vallásos tüneményeknek, hogy föltünésökkel nem pusztán az elméleti, az u. n. speculativ oldalát ragadják meg a szellemi tehetségeknek, de egyúttal az activ tehetségekre is kihatnak. Igen helyesen fogta fel eddig is a theologia, mikor a morált a rendszeres tanszakkal legközelebbi összeköttetésbe hozta. Ugy ehez kapcsoljuk mi is az erkölcstant. Tekintettel már e tancsoport különböző s nagyterjedelmíi ágaira, tekintettel azon természetére, melynélfogva a vallásos élet felfogása és vezetése épen rajta nyugszik, tekintettel e tanszak bölcsészeti jellemére s végül azon körülményre, hogy a főiskolából magának egyházi szolgákat váró egyház megkövetelheti, hogy növendékei az egyházi tanban ne csak tudattal előrehaladjanak, hanem ez irányban a lelkesedés tüzét is bírják, mind e tanágak számára a fenálló kadhedra mellé még egy másik kathedrát kívánunk állítani. Bizonyára e két kadhedra betöltése a legkritikusabb feladat. — Vezéreszmének nem is jelölhetünk ki mást, mint azt, hogy a subjectiv, tehát változó hit érdekében az objectiv, tehát tudományos alapokon nyugvó meggyőződés soha rövidet ne húzzon, hogy igy a protestántismus éltető eleme a szabad tovább fejlődés csirájában el ne fojtassék. Utolsó csoportot alkotnak végűi a gyakorlati theologia tantárgyai, hozzájok számítván az egyházjogot is. Azt hiszszük, hogy semmi szükség arra, hogy e helyen mélyebb vitatásába bocsátkozzunk annak, mennyiben követelnek emiitett név alatt összefoglalt studiumok egy kathedrát, ha ugyan túl nem haladják annak erejét. Tekintettel immár az előadott tervre, melyben mindazon összehúzást megtevők, a mit főiskolánk anyagi helyzete parancsolt, s melyet a tudománytermészete és méltósága megengedett, csak magában a theologiai szakban jelenben még két uj kadhedra felállítását kérjük, egyet a a két exegesis s a hozzá tartozó tudományok elkülönítésével, különösen az összehasonlító vallástudomány kedveért, és egy második tanszéket még a rendszeres vallástudományért. Ha felemelkedett a főt. superintendentia a szabadtanulás egyetemi eszméjére, fél kell emelkedni, sőt akarnia kell a belőle kifolyó eredményeket is. Hogy pedig az előadottak azzal a legszorosabb összefüggésben vannak, nincs, ki kétségbe vonhatná. Nem tartozik ugyan körünkbe tanácsokat adni felekezetünk papságának, mit tartson a papi készültség okvetlen szükséges feltételének, azonban előnyösnek tartanok, ha a héber nyelvet, s a héber nyelv ismeretén alapuló írásmagyarázatot a papi vizsga tárgyai közül kihagyná. Eddig is a mondott tantárgy legszebb célja, az ó-szövetségi bibliában feltűnt vallásos eszméknek önerejükön való felfogása a legnagyob részben azon hiúsult meg, hogy nyelvtani formákkal volt kénytelen vesződni tanár, tanítvány az egész tanfolyam alatt, sőt magán a papi vizsgán is. Az eszmét meg sem közelíthették az íireshiú forma nehézségei miatt; sőt tegyen az az egy-két, nyelvtanulásra hivatott jó tanitvány tanúságot, kik megközelítek a tanár céljait, a mennyire csak a mindig hátráltató tömeg engedé, hogy mikor kiment gyakorlati pályájára, a héber nyelvet s irodalmat hanyagolta el először. Nem kívánjuk megállapítani annak statistikáját^ hány foglalkozik papjaink közül a zsidónyelvvel s zsidónyelven a bibliával, az eredmény — félünk — igen rémítő lenne, szemben azon erő- s idő pazarlással, melyeket a theologiai tanfolyam alatt ki kell fejtenünk; pusztán a dolog természetére hivatkozva állítjuk, hogy a zsidónyelv tudása mai körülmények között nem föltétele a papi készültségnek. Egészséges észjárás, a vallásos eszmékben való jártasság, kittinő paedagogiai tapintat s ezek mellett a lelkesültség szent tüze az, mit a mai viszonyok közt egy paptól első sorban várnunk kell. Nem azt akarjuk azonban mondani, hogy a theologiai tanfolyamból is kiessék a héber nyelv, s a rajta alapuló írásmagyarázat. Ez nem jut eszünkbe; miként eddig ugy ezentúl is előadatnék ugy maga a nyelv, mint az ó-szövetségi exegesis is ; pusztán azt látnók célszerűnek, hogy a papságra készülőknek ne legyen kötelezett tantárgya. Minden osztályban akadni fog ugy is egy-két egyén, ki hallgatni s tanulni fogja e tárgyat, kinek munka-