Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-27 / 26. szám

modern irány helytelen, veszélyes voltának, káros hatásának" kimutatását is „rejtett" céljaim közé sorozza ! Abból, hogy én a modern iránynak barátja nem vagyok, soha semmi titkot sem csináltam, legkevésbé pedig „Figyelmezői" cikkemben, mely egyenesen a modernismus ellen van intézve. Én ugyan azon cikkemben személyeket nem nevezek, hanem csak állításokat hozok fel; de teszem ezt, nem valamely „rejtett" célú szándékból, hanem azon elvi meggyőződésből, hogy vitáinkban lehetőleg ne személyekkel hanem nézetekkel foglalkozzunk, és ha a személyek megnevezése nem okvetlenül szükséges, az már csak a tárgyilagosság minél könnyebb megközelithetóse végett is mellőztessék. A mi pedig azokat a megengedő periódusokat illeti ; azoknak használásáról ne vélekedjék Farkas Jószef oly balsejtelemmel. Használja és használhatja azokat minden méltányos és pártatlan szándékú ember, a mikor az igazság és a szembeállított tévedés között keskeny válaszfal van. A megengedő pe -riodus épen ezen demarcationalis vonalat kivánja jelölni, és az első részben megadja az ellenfélnek, a mi annak oda engedhető, a másik részben pedig azt választja el, a miben annak igazsága nincs. Ily megengedő periódusokkal tehát kölcsönösen élhetünk egymás irányában a nélkül, hogy a miatt nézeteinknek és okoskodásainknak akár őszinteségét, akár határozottságát jogosan bárki kétségbe vonhassa, a mint hogy nem ismerhetem el Farkas Jószef azon vádjának sem alaposságát, mintha a mit periódusom első részében megengedtem, azt a másikban visszavettem volna. Ám vegyünk elő erre igazolásul csak egy példát Én „Figyelmezői" cikkemben azt mondom, hogy a mi orthodoxiánk „a reformátió bevégzettségót nem állítja, sőt azt a biblia alapján és szellemében tovább folytatandónak tekinti," de egyszersmind „a symbolicus könyveket az egyháztársadalmi programmja gyanánt, az együvétartozás szükséges kapcsa ós kiegészitése gyanánt tiszteli." És Farkas József igy commentálja ezen okoskodásomat: tehát „a symbolicus könyvektől eltérned nem szabad ..., de azért folytasd a reformátió munkáját!" és igy mintha az, a mii a reformátió folytatásáról mondtam a symbolicus könyvek értékéről tett állításommal összeférhetlen volna. Az én állításomban egy szóval sincs említve a symbolicus könyvek változhatlansága s a bibliával egy rangba helyezése; s midőn azokat az egyház társadalmi programmja gyanánt tisztelendőknek nyilvánítom, ezzel csak azt fejezem ki, hogy 1. olyanokra egyház társadalmi létünkben szükség van, s hogy 2. azokat illetékesen nem egyesek, hanem maga azon testület változtathatja meg, melynek az társadalmi programmjául szolgál. Ily értelemben pedig a reformátió tovább vitele és a symbolicus könyvek általam emiitett értéke egymással nem ellenkezik, s nem tartozik a Farkas Jószef által megróható vagy kigúnyolható periodusok közé. Már ha Farkas Jószef imént említett egyszerű és világos okoskodásom értelmét is hibásan commentálhatta: épen nem csodálkozom, hogy némely kifejezésemet s állításomat egyenesen az érthetetlenség és semmitsem jelentő üres szócsengés szégyenbélyegóvel akarja cégéresiteni. Az meglehet, hogy állitásom téves, vagy kifejezésem nem correct; de hogy annak semmi értelme se legyen, és hogy ő arra vonatkozólag méltán igy apostrophálhasson: „érted ezt t. olvasó ? mert én (t. i. F. J.) nem is konyítok hozzá", s mégis annak cáfolásával hasábokon keresztül foglalkozhassék: ezt, még ha az irodalmi decorum nyelvén mondaná, ós ha később irályomról dicsérőleg nem nyilatkoznék is, komoly állitásnak nem, hanem csak akadékoskodásnak tekinthetem. Majd abból kíván Farkas Jószef ellenem nagy tőkét csinálni, hogy „Figyelmezői" cikkemben egyrészről azt állitám, hogy nálunk „a népnél nincs megingatva a ker. igazságokba vetett hit", másrészről pedig, hogy azt mondám : „a nazarenismus terjedése lélektani összeköttetésbe hozható a modernismussal." Ez utóbbi állitásom további fentartására csak azt jegyzem meg, hogy itt nincs „antequam natus essem;" mert azon irányt, melyet most az u. n. modernismus képvisel, és a melylyel vélem a nazarenismust a sarkiasság elvénél fogva lélektani összeköttetésbe hozhatónak, nem épen a Prot.-egylet keletkezése óta datálhatjuk. Az elébbire nézve pedig felkérem Farkas Jószefet, hogy annak értelmét a szöveg kapcsában, és ne csupán az összefüggésből kiszakitottan vizBgálja, a mikor meggyőződhetik, hogy azzai nem a vallási közöny terjedését ós az egyháziasság csökkenését vonom kétségbe, hanem azt mondom, hogy a népnek (értvén pedig ez alatt nem csupán a „nyitrai parasztot," vagy a „baranyai polgárt" !) lelki szükségét nem világi bölcselet, hanem a kijelentett vallás elégíti ki, és hogy ez utóbbit annál ma sem hirdetjük siker nélkül. Végül, hogy egyebeket mellőzzek, Farkas József engem félig elménckedve, félig komolyan, egy hasonlat plágiumával is vádol. Elismeri ugyan, hogy azon hasonlat nálam másként van feldolgozva és kivivé; de állítja, hogy 13 évvel ezelőtt ugyanazon eszme köréből vett hasonlat ellenem használtatott. Megengedem, elhiszem; de higyje el nekem is Farkas Jószef, hogy cikkem írásakor legkevésbbó reflectáltam arra, hogy több vagy kevesebb évvel ezelőtt ki minő hasonlattal élt; és ha tudom, hogy olyanforma hasonlat már használtatott s tán épen ellenem, azt bizonyosan már csak azért is mellőztem volna. Igy azonban az a hasonlat enyim, sajátom ós senkitől sem kölcsönözött. Miután Farkas József „szóváltás"-ában engem négy számon keresztül, tőle telhetőleg, összevisszarángatott: végre vigasztalásul, irályomra való tekintetből, dicséretet is nyújt számomra. Köszönettel veszem s gondosan meg is őrzöm ; mert oly helyről jön, a honnan azt rám nagyon vesztegetni nem szokták. Csak azt sajnálom, hogy ezt a dicséretet is másnak a rovására juttatja nekem Farkas József ... Az a Balogh Ferenc, én legalább ugy emlékszem, nagyon jól tudott irni egykor, a mikor cikkét még e lapok hasábjain olvashatám. Azóta abból meglehet kitanult; de hogy sok más dolgot meg nagyon jól