Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-01-17 / 3. szám

tója irányában elismerését akarná kifejezni, tegyen oly alapítványt, avagy vállaljon magára valamely oly kötelezettséget, melynél fogva tanítója számára az országos nyugintézetnól, vagy életbiztosító társulatnál, vagy egyebütt bizonyos nyugdijösszeget biztosítson. Ily teendő volna talán — mint mostanában többször felemlittetett, egy protestáns nftanítóképezde felállítása valamely olcsó vidéki városban, ós pedig olyképen, hogy a növendékek felvételénél előnynyel bírnának a lelkészek ós tanítók árvái, vagy pedig oly módon, hogy ezekben a gyülekezet az általuk jutalmaztatni óhajtott lelkészeik és tanítóik leányait avasy árváit aránylag csekély óvidij mellett képeztethetnék. Mi által kettős cél lenne eltérve a menynyiben míg egyfelől árváinkat gjámolítanók, másrészt iskoláink számára alkalmas tanítónőket képeztetnénk. Ismét másutt, hol már egyházmegyei tanítói nyugdíjintézetek léteznek, de inkább pangó, mint virágzó állapotban, ott ez irányban kellene uj lelkesedéssel a tevékenységet megkezdeni, azok számára ujabb jövedelmi forrásokat nyitni. Mert bizony bizony ha még ma vannak is népiskolai tanítóink közölt valódi értelmes, tanult, hivatalukat szerető, s abban lelkiismeretesen ós sikerrel forgolódó egyének, de ha az idcnkinti succrescentiára tekintünk, nem tudom elmondhatjuk-e mindenütt, hogy iskolaügyünk virágzik, s a rohamosan haladó korral lépést tartva fejlődik. E téren is sok az aratásra való gabona, sok a teendő, adja isten, hogy a lelkiismeretes munkások száma szaporodjék, adja isten, hogy a kik állásuknál fogva népünkre befolyást gyakorolnak, -az országgyűlés által felállítandó tanítói nyugdíjintézetet ne ugy tekintsék mint zárkövót, sőt inkább mint kezdőpontját az e téren való működésnek ; azon aránylag csekély nyugdíj összeg, melynek biztosítását talán most már lehet reménylenünk, inkább felébresztésére s fokozására szolgáland a szüksógérzetnek s az igényeknek, hogysem kielégítésére; legyünk rajta, hogy e szükségérzet önnön gyülekezeteink buzgósága által majdan lehetőleg megenyhittessók. Farkas József. Az igehirdetés sikerének biztosításához. Sántha Károly ur e lapok mult évi 45-ik számában a perikopák kötelező ereje ellen és azon terv mellett szólalt fel> melynél fogva az egyházi szónok szabadságában álljon az egész sz. írásból kiválaszthatni az alapigét, mely szónoklatának alapjául szolgál. Én ezen nézetet teljes meggyőződésből pártolom, ós már egy vagy két év előtt e lapban hasonló értelemben írtam a „textus praescriptus" ellen és pedig több okoknál fogva. Jézus beszédének nagy hatása a népre ismeretes. De ő nem választott valami alapigét, hanem mindig a nélkül, szabadon beszélt, és a nép szellemi szükségleteihez alkalmazkodott. Hol tudatlanságra talált ottj tanított; hol fájdalmat vett észre ott vigasztalt; hol romlottságra akadt ott intett és büntetett, szóval alkalomszerüleg beszélt és ily uton sikert aratott. Az apostolok közül többen jártasak valának az ó testamentom könyveinek magyarázatában, de mesterök példája szerint alapigét szintén nem választottak, hanem az adott alkalom és szükség határozta meg tanításaik gondolatmenetét. Csak midőn a cultus a kath. egyház sablonja szerint rendeztetett be, akkor kezdék az egyházi szónokot az irás teljes mellőzésével bizonyos előirt textusra kötelezni. A 6. században I. Gergely pápa az u. n. Lectionáriumban meghatározta a perikopákat, melyeket Nagy Károly országa számára „Homiliájában" szintén elfogadott. Az utóbbiban foglalt perikopákat Luther is kevés változtatással átvitte uj egyházába, melyben mai napig itt-ott még divatozik. Luthert ezen lépésre leginkább azon körülmény birta, miszerint az akkori lelkészek míveletlenek és képtelenek valának az egész irás használatára, különös járszalagokra szorultak, és pedig a perikopákra a templomban, a kátéra az iskolában. Ha azon történelmi ok megszűnt, ugy el kell maradnia az okozatnak, t. i. a perikopáknak is, mert lelkészeink annyira jártasak a sz. irás használatában, hogy nélkülözhetik azokat. E nézetben vannak Németországban is. Még az orthodox Harms is igen gyakran a perikopák mellőzésével szónokolt. Schleiermacher, ki ugy mint senki kortársai közül a régi tanokkal és hagyományokkal szakított, nem csak hazafiúi, de egyházi beszédeiben is, nem érezte magát kötelezettnek a perikopák használatára. Gyakran egyetlen alkalmas sz. Írásbeli verset vett alap- vagy kiindulási pontul prédikációiban. Ma is kevesen vannak a németek között, kik sz. beszédeikben a perikopákat kizárólagosan használnák. Riff lelkész a „Predigt der Gegenwart" a mult évi 1. füzetében az egész évre igen érdekes sz. írásbeli helyeket jelöl ki, melyek a célnak sokkal jobban megfelelnek mint a perikopák. Ily dolgozatokkal más német lapokban szintén már találkoztunk. Honunkban sincsen szigorúan tiltva a szabad textus használata. A tiszai ev. kerület egyházi és vallásos ügyeinek „rendszerében" e tekintetben a 19. §-ban elég szabadéivüleg határoz: „Hol a hallgatóknak megzavarása nélkül történhető, megengedtetik szabadon választott ugyan, de mindig az ünnepeknek egyházi körözetökhez alkalmaztatott sz. leckéknek használata is." A dolog ily állása mellett valóban nagyon feltűnő, hogy az ev. zsinati előmunkálatokban csak minden harmadik évben akarják megengedni a szabadon választott 5*