Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-05-30 / 22. szám
néh. Csépán Józsefné asszonyságnak a nagybajomi és jákói ev. ref. egyházak javára tett száz ós százharmincöt forintnyi kegyadománya. Az egész figyelemmel összeállított, és a részleteket is gondosan feltüntető esperesi jelentés egyes pontjaira a kellő határozatok meghozatván — elismeréssel vétetett az tudomásul. Egyházmegyei világi tanácsbiróul Sárközy Titus, egyházi főjegyzőül Szűcs Mihály ur választattak meg ; elsőbb jelenben viselt főjegyzői hivatalával a tanácsbiróit összeférhetlennek tartván, ez alól magát felmentetni kérte, és fel is mentetett. Olvastatott Mezey Pál esperes ur beadványa, melyben nyolc évi hivataloskodása után, a bizalmat megköszönve, esperesi hivatalát azoknak kezébe, kik azt reá ruházták, leteszi. Mely lemondásra a jegyzőkönyben kővetkező szöveg olvasható: r Midőn megilletődve értette meg ezen közgyűlés esperes urnák lemondását, nem mulaszthatja el kitartó ügybuzgalommal folytatott eddigi hivatalos működéséért szives és teljes köszönotének ez alkalommal jegyzőkönyvileg nyilvánitását; mivel pedig nemcsak a mult nehéz időkből meritett tapasztalás szerint volt, hanem a mostani viszonyok között is, mind a politikai, mind az egyháztársadalmi életben van a protestántismusnak összetartásra szüksége, kell, hogy ezen egyházmegyének is szellemi és anyagi erővel, munkabíró kedvvel ellátott elöljárói legyenek. Ennélfogva esperes urat felkéri, hogy hivatalát megtartva, az ügyek ólén továbbra is maradjon meg, semmit nem kételkedvén, hogy valamint ez ideig kitartó ügybuzgalommal viselte hivatalának terheit, ugy ezentúl is annak viselésében szellemi és anyagi erejét érvényesíteni fogja. A közgyűlésen jelen volt egyházi és világi tagokhoz t. segédgondnok ur csatlakozván, midőn a fentebbi felkérés ismételten felhangzott volna, esperes ur érzékeny szavakban köszönte meg a közgyűlésnek irányában nyilvánított bizodalmát ós kijelenté, hogy egy időre hivatalát megtartani kész leend." A tiszamellóki testvérkerület conventtartásra felhívó átiratára szabatos véleményt formulázandók, Gigából Szabó Kálmán, Kovács József korpádi, Máté Lajos, Begedy István lelkész urak kiküldettek ; kiknek is Kadarkuton hosszas vita után, egy szavazattöbbséggel, következő határozati javaslata fogadtatott el : „Az ujabb időkben álladalmunk és társadalmunk életében oly mélyreható, és mind az állam és egyház között, mind az egyháznak saját kebelében oly egészen uj viszonyokat szülő átalakulások történtek, melyek a helvét hitv. magyar egyház egyetemének ezen átalakulások figyelembe vételélével törvényes rendezkedésót, s szervezetének törvényes utoni módosítását eloldázhatlan szükséggé, ós elengedhetlen életfeltétellé teszik ugyan : mindazáltal a convent létesítésére felhívó tiszamelléki átirat elfogadásához, mint a mely egyházkerületünknek és a tiszántúli egyházkerületnek ezen kérdésben már 1873.178. sz. alatt kifejtett alapos ellenvetését épen nem gyengíti meg, nemcsak hogy nem Bárulhatunk ; de, sőt kijelentve azt, hogy ha egy ily egyházszervezetünkben ismeretlen hatóság, az egyházkerületek szavazatának többsége állal jogos reményünk ellenére létrehozatnék : azon convetnek határozatait magunkra nézve kötelezőknek el nem ismerhetjük; a convent kérdése fölötti minden tárgyalást, mint a mely csakis törvényes alaponi rendezkedhetésünk amaz egyetlen utjának, az égető szükséggé vált zsinatnak akadályozója és hátráltatója, egyszermindenkorra fólreteendőnek tartjuk. Ellenben végső idejét látjuk annak, hogy a felmerült, ujabb viszonyok rendezésére tartandó zsinat mielőbbi egybejövetelét teljes buzgósággal és erélylyel munkáljuk, s ennek folytán egy a zsinattartási engedélyt kieszközlő, a zsinat helyét, idejét ós a zsinati tagok számát kizárólag az anyagyülekezetek számaránya szerint meghatározó, s a zsinati tárgyalás alá veendő ügyeket ismét kizárólag az állam és egyház közt felmerült ujabb viszonyokra való tekintet alapján megállapító egyetemes értekezlet összejövetelét a testvéregyházkerületeknél sürgessük." A pápai egyházmegye indítványai, melyek szerintt mondassék ki, a) hogy a fontosabb ügyekben, mielőtt a kerület határozna, az egyházmegyék megkérdezendők ; — b) az esperességek ezután magukat, bármely tagjuk hiányzanók is, kiegészíthetik, szavazatokat felbonthatnak, elfogadtattak ; de félretétetett ugyan nevezett egyházmegye néhány tagja által aláirt, a főiskolai tanárválasztást módosítani célzó javaslat. Tárgyaltatott a lelkészválasztási szabályzatot módosítandó javaslat, melyre következő lényegesebb megjegyzések tétettek : 1. A választhatóságba felveendők a csurgói középiskola felszentelt lelkész-tanárai. 2. A választói jogosultság igy határozandó meg: „Választó minden gazdai vagy apai hatalom alatt nem álló nagykorú s egyháza terheit önállóan viselő s rendesen teljesítő, s egy évi egyházi teherrel többel hátralékban nem levő gyülekezeti tag, megjegyeztetvén, hogy az özvegyek megbízottjaik által képviseltethetik magukat a választásnál. 3. A választást eldöntő szavazás körüli eljárás ekként írandó körül : „Ki a szavazásnál általános többséget, azaz a tettleg szavazók felénél egy gyei több szavazatot nyert, megválasztott lelkészül tekintendő. Ha senkisem nyer általános többséget: ez esetben a többséget nyert egyének uj választásra tűzessenek ki, mely másodszori szavazás lehetőleg az nap befejezendő; ha pedig nappal befejezhető nem lenne, az egész választás más nap reggelére tűzetik ki. Másodszori szavazásnál a szavazatok egyenlősége esetében, az ajánlottak bizalmi férfiai ellenőrzése mellett elkészített, s a választók jelenlétében egész nyilvánossággal teljesített sorsolással döntetik el, melyik legyen a lelkész." Barakonyi Kristóf és Hampó Albert segédlelkész urak beadványa, mint különvélemény fog a szabályzati javaslat ós egyházmegyei módosítások mellett felterjesztetni. A csurgói középiskola ügyeit vezető ötös bizottság jelentésének főbb pontjaira határoztattak: