Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-05-30 / 22. szám
Ugy, de azt mondhatná valaki: régente sem tan itattak mást akis és nagy kátén kívül a gyérmekkel, és még sem volta nép közönyös vallásához. Nem innen van tehát az ok. Igaz! nem tanítottak. De akkor sem az az ok vitte, mert kátéból megszerette vallását. Hogy népünk régebbi időkben oly szívósan ragaszkodott vallásához és örömmel gyakorolta is azt; annak nem belső, de külső okai voltak, melyeknek megfejtése, ismeretesek levén, nem tartozik ide. Ma más időket élünk! Ha csak a belső okok nem visznek, a külsők, — hála Istennek t _ megszűntek. A belső okok előteremtésére pedig nem kis mértékben folyna be segitőleg, a vallás tanítása az emiitettem formában népiskoláinkban. Miként általában a tanitásra nézve a régiek elmultak s ujakkal cseréltettek föl, még pedig a népnevelésnek nagy előnyére; ugy a vallástanitásnak is reformálódni kell. Erre első kellék: ajó vallási tankönyv. Mire megint nem egyes emberek pusztán, sem egyes egyházmegyék, de együtt vóve az egyházkerületek aegise alatt hivatvák. Quod deus bene vertat. Bognár Endre, ev. leik. TÁRCA. Corpus scriptorum ecclesiae Hungaricorum. (Folytatás.). (Lásd a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" 23-diki számát.) II. Akár az egyik legyen, akár a másik, annyi szent igaz, hogy ezzel a vallási vitatkozások focusához került. Egyfelől a nyitrai püspök, a prímás s a jezsuiták közelében, másfelől a szomszéd Komjátiban Dobronoki Miklós felső-dunamelléki superattendens, azonkívül Puha, Csatári, Czene Péter esperesek, Hollósi Márton, Rátkai és Nemesnépi hires papok környezték. Az iskolamesterek közül is, Suri Mihály Komjátiban, Talcsonyi és Patkó Nagyszombatban, Samarjai János, Kanizsai Pálfi János Somorjln, Péczeli Király Imre Komáromban, hitvitázó s szépirodalmunkban is neves emberek, s egyszersmind az e vidéki zsinatok nyilt vitatkozásainak lelkesült szószólói valának. Egész szervezkedett testület, mely sűrűn iskoláztatta híveit a külföldön ; itthon pedig odaadó gonddal állitá föl iskoláit, főképen a protestáns hitelvek és a hitvita tanítása céljából. A protestánsság, most már országos párt, ezen kiképzett irodalmi férfiakkal lépett nemcsak a tanítás, hanem a tudományos és népszerű irodalom terére is. Java részök a nemzeti irodalmat csakhamar szerencsésen ragadta kezébe, sűrűn megjelenő vallásos irataival, biztosítva az uralmat az értelmesebb és emelkedettebb szellemek, a nemesebb és műveltebb kedélyek fölött; annyival is inkább, mert a vallásszabadság érzete fokozása mellett még az egyéni szabadság hatalmas erejét is fölrázták tespedéséből. Igy a protestántismus nem merőben vallási, hanem egyúttal politikai tényező is volt: az akkori nemzeti törekvések éltető lelke. Soha hadvezér nem tett különb kanyarodást, mint a katholikus egyház e mozgalmakkal szemben. Karddal és karral nem győzte már, föllépett tehát ugyanazon a téren, melyen ellenfelei állottak. A nagyszabású, merész terv kivitele eleintén gyöngén ment. Csak a a XYI. század második felében csapnak föl irókká a legtanultabb egyháznagyok, mint Oláh, Draskovics. majd Telegdy, '"onoszlói, Verancsics Faust, Illicinus, Pécsi Lukács és Forgách. De még ezeket mind túlszárnyalták a protestánsok, kik a vegyest latin-magyar iratok ellenében még egyszer annyival áraszták el az országot. Ily viszonyok közt kezdődött meg az antireformatió. A zászlót Forgách Ferenc emelte fel. Egyházmegyéjében, melynek határain belől feküdt Irmely is, mindenfelé megkezdette a katholikus vallás helyreállítását. Eszközül a jezsuitákat szemelte ki. Vakmerően bátor tervének legfőbb hibája a túlzott, merev álláspont vala, melyet a többség ellenében erőszakosan érvényesített. Ha több hajlékonysággal és készséggel viseltetik egyezkedés iránt, még ekkor könnyebben kivihette volna szándékát, mint később, midőn már személyes kérdések, a szabadság s alkotmány ügye nem állott szemben a hatalmi állással. Mégis, politikátlan cselekvései dacára, erélye gyakran érzékeny csorbákat ütött az ellenfél igyekezetén. Természetes, hogy a püspök személye a protestáns közvéleményben sötét gyűlöletet gerjesztett, annyira, hogy a népies kor-énekekben halálát követelték : Te Forgách Ferenc ! nem kár volna néked Szörnyű halállal hirtelen elveszned, Nagy mély tengerbe te neked merülnöd, Vagy rakás tűzben egészen megégned Mert — — Ha Forgách Ferenc magyar király volna. Egy keresztyén is (protestáns) talán már nem volna. Forgách már ekkor megkezdte a támadást a reformátusok ellen. Nem nyíltan ugyan, hanem alattomban előkészítette, rendezte és ki is vívta tervszerű apró csatáit. És mint akkor a hadviselésben a portyázás divott, melyet a magyar vitézek azért vívtak, mert nem mertek nagy csatára kelni a törökkel : ugy Forgách is, hasonlóan ezekhez, mintegy behódohatta az ellenhitüeket a kiválóbb egyházi férfiak hívei vagy egész községei téritgetésével, vagy amint szerét ejthette s ürügyet talált reá, egyes főhelyeik s templomaik elfoglalásával, prédikátoraiknak elfogatásával és száműzetésével.