Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-05-30 / 22. szám

tevőleges részből. Valami létezőt, fennállót megdönteni, egészben vagy részben eltörölni, ez a tagadólagos rósz; evvel szemben a tevőleges : a megszüntetett, az eltörölt helyébe valami egyebet állítani, a mi az elérendő célnak jobban felel meg, vagy könnyebben, biztosabban vezet hozzá. Itt ismét tapasztaljuk, hogy könnyű ugyan megegyezni sok embernek egymással arra nézve, a mit nem akarnak, de mihelyt a kérdés második: tevőleges oldala kerül szőnyegre, rögtön megvan a vélemények szétágazása; még ha igaz meggyőződése szerint a legjobbat akarja is mindenki, éppen abban és a körül fognak a vélemények eltérni, hogy a sok lehető és képzelhető között, melyik az igazán legjobb ? A nélkül, hogy e tünemény lélektani okainak fejtegetésébe bocsátkoznám, állitásom igazolására csak a forradalmak történetére utalok. A meddig a történelem emlékezete terjed, mindenütt azt látjuk, hogy a meddig a forradalom vezéreszméjének csak tagadólagos részének valósításával, a rosznak elismert vagy hitt fennálló valami megdöntésével foglalkozik, rendesen győzedelmeskedik, vagy legalább eléri a felforgatás, s rombolás célját; de mihelyt az ujjáteremtós- a vezéreszme tevőleges részének valósítása kerül sorra, a forradalmak legnagyobb része csúfosan megbukik. Miért ? Mivel a tagadóla gosságban egyetértettek a forradalmárok, a tevőlegessógre nézve nem tudtak egyetérteni. Ugyanezt a tüneményt lehet ugyanazon okból észlelni minden mozgalomban ; mert hiszen minden mozgalom, melynek látható benyomása bármi rövid ideig tartott módosítást eszközölt az emberiség vagy bár csak egyes nép vagy társadalom életében, a szó legtágabb értelmében, forradalom; indult legyen bár felülről vagy alulról, történt legyen erőszakosan vagy békésen. Forradalom volt az a mozgalom, a mely ezelőtt 15 századdal a kereszténységet tette a pogányság helyébe. Forradalom volt a protestantismus fellépése ezelőtt negyedfél századdal. Mindkettő sikerült forradalom, azon szerencsés körülménynél fogva, mivel mindkettőnél a teendőre, a megállitandóra nézve tlobb jött létre a közmegegyezés, mint a hogy az eltörlésre, a buktatásra célzó fellépés megtörténhetett volna. És mégi?, ha meggondoljuk, hogy a még alig öntudatra jutott kereszténység első korában már magok közt az apostolok közt is mutatkoztak véleménykülönbségek, hogy későbben, a mikor az uj vallás már érvényre jutott, egyik szakadás követte a másikat; ha visszaemlékezünk, hogy a 16-ik század nagy reformátorai magok, a mily egyenlően törekedtek az emberi szellemet lebilincselő visszaélések megszüntetésére, a mennyire egyetértettek abban, hogy az egyházi hitet vissza kell vinni őseredeti egyszerűségére : még sem tudtak teljesen megegyezni abban, hogy tehát részleteiben melyik az igazi ősi, egyszerű keresztyénség? Ha látjuk, hogy ennek következtében még mai napig is fennáll az ellentét a különböző protestáns egyházak közt: itt is tapasztaljuk, hogy az elméleti vezéreszme magára nem elégséges állandó és tartós virágzás fentartására, ha szintén néha az első eredmény és siker kivívására tökélyesen elégséges is. A történelem azt mutatja, hogy az emberiség, ugy a politikai, mint a vallási téren, eddigelé egy hathatós, de a szabad haladás óletcsiráit elölő módon volt képes kivívott sikereit nagyban biztositni ós állandósitni. Ez az egy mód: a valamely állandó törvény szerint szervezkedett erőfejtő gépezetre támaszkodó tekintély kezébe összpontosított végrehajtó hatalom. És ha kérdjük, hogy miféle talizmánja van a politikai vagy egyházi absolntismusnak, hogy oly szívós állandóságra tud szert tenni? A felelet egyszerűen az: erőszakkal ós kíméletlen következetességgel kényszeríti a működő erőket arra, hogy ne egymás ellen, hanem párohuzamosan egy központra irányulva egymás mellett, egy közös célra együtt ós közre működjenek. De kérdem : vájjon van-e az emberiségnek okvetlenül szüksége a merev absolutismusra, hogy a társadalom elemeit a magok saját érdekében együttes és egyetértő közreműködésre kényszerítse? Nekünk, egy alkotmányos állam polgárainak, egy protestáns egyház híveinek, nem lehet e kérdésre „igen"-nel felelnünk. Nem lehet, nem szabad e módot fennállásunk alapjául elfogadnunk. Hiszen a mi politikai és vallásos hitünk alapja éppen az ellenkező meggyőződés; mi hiszszük ós valljuk, hogy a politikai és lelkiismeretbeli szabadság az az egyedül üdvözítő elem, melyben az emberbe plántált isteni szikra: az ész helyesen fejlődhetik, és elérheti az általa elérhető legmagasabb tökélyt, a mi egyházaink szószékeiről hirdetik nekünk, hogy nem szabad eszünket ós tudásunkat merev dogmatikus hit szoros börtönébe zárva, és magunkat a felvilágosító tanúi ás