Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-05-16 / 20. szám

gok tovább bolygatásával az olvasónak is, magamnak is több-több elszomorító érzést? Kérjük inkább istent, hogy adjon hazai protestáns s kivált református egyházunknak örvendetesebb, s nemesebb lelkesedésre ébresztő Pünkösdöt, mert bizony most innen is, túl is a Királyhágón, látjuk ugyan a tüzes nyelveket, de a melyek fájdalom a békének, szeretetnek, engesztelődének, a közös célra közös egyesített erővel való munkálkodásnak szent lelkét nem hogy közelóbb hoznák hozzánk, sőt azt tőlünk hova tovább eltávolítják FARKAS JÓZSEF. Az állam és egyház közti viszony rendezése ügyében. (Vége.) Az állam ezen önvédelmi eljárását a magyar törvényhozás eddig részben az által gyakorolta, hogy nem átalában bármely hitbelieknek engedett szabad vallásgyakorlatot, hanem esetről-esetre engedélyezett (vett be = recipiált) oly keresztyén vallásfelekezeteket, melyeknek hitvallásaiból s egyházi intézményeiből meggyőződött a felől, hogy az államnak nem veszélyesek, részint az által hogy a törvényekben (p. o. az 1790|1791. XXV. és XXVI. t. c.-ben) átalános kifejezésekben kifejeztetett király ő felségének főfelügyeleti joga; részint végre az által, hogy mint p. o. a róm. kath. egyház irányában a törvények szórványos egyes intézkedései mellett sok százados joggyakorlaton alapuló felügyeleti és rendelkezési jog fejlett ki. Azonban sem az átalános vallásszabadság eszméjével, sem a nemzet jelen alkotmányával, szabad politikai intézményeivel, sem a jelen társadalmi viszonyokkal nem egyeztethető többe össze azon rendszer, a mely szerint esetről-esetre előleges vizsgálat után engedélyeztessék akár a kormány, akár a törvényhozás által egyes vallásfelekezeteknek az államban létezhetés és vallásgyakorolhatás joga. Azután ez eljárás nem is nyújthatna biztosítékot sem az államnak, sem az illető felekezeteknek már annálfogva sem, mivel az egyszer egy bizonyos hitvallás és egyházszervezeti szabályzat alapján recipiált hitfelekezet a legközelebbi alkalommal lényeges változtatást tehetne hitvallásában, akár egyházszervezetében, s ekkor vagy a törvényhozásnak kellene mindannyiszor az ügyet újból tárgyalni, s esetleg egyezkedésbe bocsátkozni a változtatás iránt az illető felekezettel, vagy pedig a kormány tetszésére kellene bizni, hogy a változtatásra az engedélyt megadja-e vagy nem? A néhai b. Eötvös vallás- és közoktatási miniszter által a vallás szabad gyakorlatáról 1869-ben előterjesztett törvényjavaslatban mind a vallásfelekezetek szabadsága (4. §.), mind az állam felügyeleti joga (5 §) csak átalánosságban van kimondva. — Azonban ha a törvény nani határozza meg részlete sebben azon feltételeket, elyek alatt s azon korlátokat, melyek között a hitfelekezetek szabadságukat élvezhetik, és a melyek megtartására a kormánynak Jelügyelnie kell: akkor egyfelől a kormánynak nincs a íelekezetekkel szemben kellő támpontja, melyre szükség esetén erélyes, de egyszersmind alkotmányos eljárását alapithatná ; másfelől pedig az illető felekezetek nincsenek biztosítva azon lehetőség ellen, hogy az államkormány esetleg önkényesen jár el irányukban. Ezen okoknál fogva a bizottság az általa benyújtott törvényjavaslatban az ellenőrzés és felügyelet azon módozatát ajánlja, a mely szerint bármely hitfelekezet minden előleges engedély vagy törvénybe becikkelyezés nélkül a kormánynál való egyszerű bejelentéssel szabadon alakulhat. De a törvényben részletesen legyenek megállapítva azon feltételek, a melyek alatt a hazában létezhetik, valamint azon korlátok, a melyek között azon tul is egész egyházi életének mozognia lehet. Ha az illetők által a törvényből előre látható ezen feltételeknek (akár uj alakulásnál, akár változásnál) elég van téve: a kormány tartozik elismerni a hitfelekezet törvényes létezését ; az elismerést csak akkor tagadhatván meg, vagy kifogást csak akkor tehetvén, ha a törvény követelményét látja megsértve. — Ez utóbbi esetben azonban, ha az illető felekezet hivei azon meggyőződésben vannak, hogy a törvény rendeleteinek eleget tettek: akkor a köztük és a kormány között levő nézeteltérés csak a törvény értelmezésével dönthető el, s ennélfogva a 10 §. értelmében a törvény hozás körébe tartozik. Hasonló indokokból vannak a javaslatban körvonalozva az egyházi élet azon többi mozzanatai is, melyekre az állam főfelügyeletének ki kell terjeszkedni. Némelyek nézete szerint a vallásszabadságról szóló törvényben a felekezetek egyházi életének gyakorlására semmi közelebbi feltételt, semmi tiltó vagy korlátozó rendeletet nem kellene mintegy preventív rendszabályul kijelölni hanem miként állítólag az észak-amerikai Egyesült-Államokban történik, egyszerűen ki kellene mondani, hogy a törvény sérelme nélkül szabadon alakulhat és müküdhetik bármely vallásfelekezet, és ezután az állam csak esetről-esetre és utólagosan torolná meg a netalán elkövetett egyes törvénysértéseket. Azonban eltekintve attól, hogy az Egyesült-Államoknak, az egyházi viszonyokat illetőleg is, mind történeti multjok, mind jelen állapotuk annyira eltérő a miénktől, hogy a két állam között nem mutatható ki analógia, elannyira, hogy ha mi intézkedéseinkben már most ugyanazon formákat alkalmaznánk, félő, hogy ez a gyakorlatban ellenkező eredményre vezetne itt, mint ott; de ettől eltekintve is meg kell jegyeznünk, hogy az Egyesült- Államokban, ha nem is vallásügyi törvényekben, hanem egyéb törvényekben van intézkedés több oly ide vonatkozó ügyekre, melyekről nekünk törvényünk nem lóvén, ezen javaslatban kell a vallásszabadsággal egyidejűleg intézkedni.