Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-05-16 / 20. szám

Egyébiránt társadalmi életben és államban sem az egyesek, bármiféle testületek, tehát a vallásfelekezeti testületek is, egészen korlátlan szabadságot nem élvezhetnek. — E tekintetben sem az az elérhető cél és a tődolog csak az. hogy először: e szabadság semmiben se korlátoztassék erősebben, mint a mennyire az állam biztonsága, a polgárok egyéb jogai és más vallásfelekezeteknek szintén biztosítandó szabadsága okvetlenül követelik ; másodszor az, hogy e korlátozás ne hatoljon be a hitnek, a valláséletnek belső körébe és végre harmadszor az, hogy ezen szükséges korlátozás törvényben állapíttassák meg, s ne bizassék p. o. a kormányoknak esetleg önkényéből gyakorolható tetszés szerinti eljárásra. E három szempont volt irányadó a javaslat mindazon határozatainak megállapításánál, melyek a vallásfelekezetek irányában tiltó vagy korlátozó rendeleteket foglalnak magukban, és ezen határozatok sehol sem tartalmazzák a vallási hitnek vagy az ennek körében mozgó tulajdonképeni egyházi életnek megszorítását, hanem részint olyan ügyekre vonatkoznak, melynek jogi avagy politikai következései vannak, részint pedig azon korlátokat törekednek kimutatni melyek a vallási és politikai életet a dolog természete szerint elválasztják, s az egyházak melyeken ha túllépnének, már az állam körébe avatkozkoznáiiak. Egyszóval ép oly mértékben igyekeztünk biztosítani a nemzet állami és polgári szabadságát az egyházi testületekkel szemben, mint viszont a hitnek s vallási életnek szabadságát a politikai uralom beavatkozása ellem 5. Ámde a fentebb előadott elveket hazánkban egyszerre és valamennyi hitfelekezet irányában, nemcsak egyenlő mérvben, hanem egyszersmind egyformán érvényesíteni, ha az állam hatalmával kivihető volna is, célra vezető semmiesetre sem lenne. A már eddig is tőrvényesen létező hitfelekezeteknek mind a társadalomban meggyökerezett hagyományos intézményeik^ s ez intézmények alapelvei, mind külső viszonyaik, mind az állammal sok százados történeti alakulásokban kiképződött összeköttetéseik oly lényegesen különböznek egymástól, — továbbá ezen különleges sajátságaik oly sokféle szálakkal s oly mélyen fűződnek a nemzet egyéb viszonyaiba, és az állam érdekeihez: hogy ha mindezen sajátlagosságokat egyszerre megszüntetni és az államnak valamennyi, a római katholika, a görög keleti és a különböző protestáns egyházak, a zsidók, sőt még a jövőben keletkező felekezetek irányában egyforma jogviszonyát akarnánk megállapítani, ily eljárás, a helyett, hogy a szabadságot megnyugtatván, biztosítaná, és a viszonyokat rendezné, inkább ép ugy megzavarná az állam érdekeit, mint megzavarná maguknak a hitfelekezeteknek életét s egymáshoz való békés viszonyát. A lényegesen egyenetlen tényezőknek, egyenetlen erőknek s eltérő irányzatoknak külsőleg is egyenlő azaz egyforma jogviszony alá helyezése, vagy épen erősza* kolása: a gyakorlatban a legnagyobb egyenlőtlenséget, sőt egyik vagy másik irányban a szabadság veszélyeztetését eredményezné. Azonban ily irányú gyökeres átalakításokra már azért sincs a jelen ügyben szükség, mert az ország minden polgárának és valamennyi már létező vagy ezentúl keletkezendő hitfelekezetnek vallási teljes szabadságát és hit gyakorlatában való egyenjogúságát megadhatjuk a nélkül, hogy akár a görög keleti ós a protestáns egyhazaknak törvényeinkben eddig biztosított önkormányzatát kellene megszüntetnünk, akár ezen, meg a római s görög kath. egyházaknak az állammal eddig kifejlett viszonyát az előjogok megszüntetésén kivül is lényegesen változtatnunk kellene. Ennélfogva a bizottság javaslatának megállapításában a lehető legnagyobb kímélettel járt el a törvényesen bevett egyházak fenálló intézményei iránt, s ezekre az általunk benyújtott javaslat határozatai csakis annyiban hatnak módositólag, a mennyiben azt a megváltozott viszonyok s a vallásszabadságnak átalánosan kiterjesztése elkerülhetlenné teszik. Ugyanezen okokból volt kénytelen a bizottság felvenni az 5, §-ban azon intézkedést, a mely szerint az államnak a róm. és görög kath. egyházak iránt eddig gyakorlott jogai továbbra is feutartatnak, mig ezen egyházak szintén az Önkormányzat alapján nem szervezkednek s ez iránt a törvényhozás külön törvénynyel nem intézkedik. Ezen intézkedés a nevezett egyházaknak az állammal szoros összeköttetésükben századokon át kifejlett viszonyaiknál fogva elkerülhbtlenül szükséges mindaddig, mig az egyházak önmaguk nem helyezkednek oly alapra, mint a melyen az állam a többi vallásfelekezeteknek is teljes önkormányzatot engedhetett. És ezen esetben is ezen egyházaknak az állammal való szövevényes jogviszonyait külön törvénynyel kellend újra rendezni. A bizottság is óhajtja, hogy a kath. egyház önkormányzati szervezete minél előbb jöjjön létre, és kívánja, hogy a kormány is a mennyire rajta áll, ezt előmozdítsa. Egyébiránt a benyújtott javaslatban a már létező hitfelekezetek intézményeinek s jogviszonyainak kímélettel méltánylása sem a vallás átalános szabadságát — mint fentebb előadtuk, — nem akadályozza, sem a felekezetek között a javaslatban kimondott egyenjogúság elvével nem ellenkezik. Nem ellenkezik legalább a dolog lényegében, — mert a jogegyenlőség elve itt csak oly értelemben valósitható, hogy egyenlő mértékben legyen jogosított mindegyik hitfelekezet vallásának s egyházi életének saját elvei szerint gyakorlatára és, hogy egyenlő mértékben legyenek az állam jogai, érdekei és a polgárok szabadsága biztosítva a különböző hitfelekezetekkel szemben. De épen ez a valódi jogegyenlőség nam volna elérhető a jogviszonyok teljes egyformasága által.