Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-05-09 / 19. szám

tábban él s működik közöttünk, mint ellenfeleink táborában, méltóbb önérzettel tekinthetünk örök emlékű reformátorainkra, mint azok, kik infallibilis atyánkfiaival egy húron pendülőleg magokat a végleges pihenést igérŐ igazságok birtokában vélik lenni. Épen ily biztositókul tekintjük ez iránt F. urnák eme következő vádját is : „Ok (a modernek) még maguk is ugy vannak most eszméikkel, terveikkel, szándékukkal, és gondolataikkal, miut az Öud metamorphosisbeli non betie Junctárum discordia semina reruin. Ha egy kissé tovább haladnak, mindjárt szakadozni fog táboruk. Egyik erre, másik amarra fog menni. A sok vézónyszó miatt elveszti a sereg zöme még a sajátkópeni vezérek iránti tájékozottságát is. Minden mértföldmutatónál egy-egy csapat fog a tömegből külön útra szakadni" (Evangy. 30. 1.) Meglehet, hogy igaz. De tegyük fel, hogy a 16-ik századbeli Eajetán bibornok, avagy a mi tisztes reformátorainkat ékes nyelvvel, fényes dialektikával cáfoló Eck János részesült volna egy kis Ároui sugallatban, prófétai lélekben, nem elmondhatták volna é szórói-szóra eme fentebbi szavakat reformátoraink ellenében ? Hiszen nem csak hogy egymással netn voltak összhangzásban reformátoraink, ele önnön magukkal sem. Luther a mit 1517-ben hirdetett, már azt a következő évben módosította, vagy egészen megtagadta, és igy évről-évre fejlődtek tisztultak, vagy később ha ugy tetszik elfajultak némely nézetei. És ő mégis Luther; büszkesége korának, áldása az utána következő századoknak. És avagy a 16-ik században felállított mértföldmutatóknál nem külön útra szakadt egy-egy csapat, ós a s >k vezényszó miatt nem el veszté-e a sereg zöme a sajátképeni vezérek iránti tájékozottságát? S csökkent-é ez által a reformátio világboldogító hatása? Valóban, ha F. úrnak ezen utóbbi vádjai felett hosszasabban olmólkedem, gyanú támad lelkemben, hogy avagy cikke végcélját illetőleg is nem szól-é mind a két félnek. Talán csak mutatja, hogy az orthodoxok mellett harcol, de érveit s illetőleg vádjait ugy alkalmazza, hogy azok által a modernek ügye támogattassók. A kezek Ézsauó, de a hang valóban sokszor úgy tetszik, hogy Jákibé. S gyanúm még inkább erősödik, ha elgondolom, hogy e fentebbi vádat Bellarmiu jezsuitától s Bosvettől kezdve a kathol. egyháznak minden polemikusa, többek közt magyar nyelven Pázmán, Hoványi, mind elmondották már a protestántismus ellen. És ma is ha valamelyik kis pap az egy ház irodai mi téren elkezdi szárnyait próbálgatni, rendesen egy oly cikkel köszönt be a Religio s az efféle lapok szerkesztőihez, hogy a protestánsok az ujabb kor ezen hatalmas eretnekei eleitől kezdve pártokra voltak ós vannak szakadozva, ma ezt tanítják, holnap doktoraik már mást hirdetnek, pedig az igazság csak egy lehet; következőleg, hogy az eretnekek „lépjenek vissza az elhagyott alapra* (mint F. ur is serkenti a moderneket), mert csak a kathol. egyházban van az igazság, hitegység, itt csak egy a vezényszó, s a sereg zöme nem veszíti el az infallibilis vezér iránti tájékozottságát. Igaz ! a ki a vezényszót isten igéjében s önnön lelkében nem találja rneg, a sok vezényszótól pedig irtódzik, az menjen, jó bárány lesz az „egy akol és egy pásztor* hitét valló egyházban. Nincs szavunk F. úrnak ezen állítása ellen sem: „Oda jutottak már is a modemek, hogy a hitetlenség és vallástalanság ellei kénytelenek fulrninánsabb beszédeket tartani, mint az orthodoxok, épen azok ellen, kiket saját tanítványaiknak tekinthetnek" (Evang. 28). Azt hiszem, hogy az nagyon természetes, ha a modernek, kiknek egyik főtörekvése a valláserkölcsi élet felelevenítése, fulminánsabb beszédeket tartanak a vallástalanság ellen, mint az orthodoxok. Igen ! mi a mostani valláserkölcsi életével hazai prot. egyházunknak több tekintetben nem vagyunk meg elégedve, ezért gyenge tehetségünk szeriut óhajtanánk abban uj életet, elevenséget, nemesebb irányt ébreszteni. De az orthodoxoknak nincs okuk a dörgedelmes prédikációk tartására, mert hiszen, mint F. ur is mondja : „a népnél nincs megingatva a keresztyén igazságokba vetett hités a mint felső Biranya orthodox esperese is nem régiben irta : „ Arról bizonyságot tehetek, hogy a népnek (t.i. a felső baranyainak) az ő tekintete a hitnek fejedelmére ós elvógezőjére, a Jézusra függesztetett, ki az isten székének jobbjára ült," (1. Protest. lap. 1875. 128. 1.) Amely adat baranyai nyelven persze csak azt teszi, hogy ez idő szeriut a mi népünk felett erélyes esperes ós szolgabírák vannak, a kik a papnak s tanitónak járó lukmát, párbért pontosan behajtják; de hát sok igazhivő lelkésznek idáig terjednek életcélja határai, miért küzdene azért a nép vallás'alansága ellen. Veszi a predikátiót úgy, a mint a zsákból következik. — Hogy pedig a mo-