Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-04-25 / 17. szám

ndm nagyolják, sem a nagyokat nem kicsinyelik, hogyha szükségét látják e kérdés tisztázásához felszólalásukkal hozzá járulni szíveskedjenek, nem mulaszthatom el, hogy köszönetemet ki ne fejezzem Bartholomaeidesz esperes urnák, a ki közbejöttével alkalmat szolgáltatott nekem az utánjárásra és ez alapon az itt elmondottaknak megrására. Török József, ceglédi ev. leik. H E L F Ö L D. Az igazság és hamisság meséje. (Szinre alkalmazta Szász Béla.) „Végre Bzemét szarja ki, Vakon, bénán vezeti" . . . B>gy S/ász Béla faragatlan ember: nálunk minden ember tudja; hogy féktelen vitázó: régóta tudjuk. De hogy ilyen faragatlan ós ilyen féktelen: mostanig neui képzeltem. Meghajlok nagysága előtt! . . . A „Prot. Egyh. és Isk. Lnp" 14-ik száma szokottnál másfélszerte bővebb, csakhogy ráférjen Szász Bélának 1 ívuél többre terjedő támadása Nagy Páter erdélyi ref. püspök és „sippschaftja" ellen, az igazság nevében : mondja ő ; az erdélyi ref. egyházkerület becsülete és méltósága ellen, a hamisság nevében : mondom én. Együtt fogva együtt nyúzva, engemet is vitába von éá feleletre kényszerit, ivekre terjedő munkát kellene Írnom, ha csak a személyemmel kapcsolatba hozott valótlanságokat, ferdítéseket cáfolgatni kezdeném; ennek is el jön majd ideje, de most fontosabb feladat várakozik rám. Mert hát teljesen osztom ós aláírom Szász Béla hatalmas mondatát: „egyének sérelmét mindig el lehet hallgatni, de az igazságon ejtett csorbát, becsületes embernek, soha!" Mit használna, ha a hamisság terebélyes élőfájának kertem fölébe nyújtott ágait kezdeném vagdalgatni, s azalatt továbbra is elfogva tartaná 3ötét árnyékával a tenyészetet ! Gyökerét ásom ki hadd dűljön az egész ! Igen is! arcára fogom sütni a magyar protestáns intelligentia előtt, — amit Szász Béla oly páratlan vakmerőséggel akar ellenünk fordítani, — „a célzatos história hamisítás bélyegét." Hadd tűnjék ki: milyen ember az, aki Catot és Brutust játszik egy személyben; aki (ő mondia magáról) „személyt, kíméletet nem tekintve csak az ügyet akarja, de azt minden áron akarja szolgálni." Kezdjünk hozzá ! . . . * * * Hiszi e komolyan és igazán Szász Béla, hogy a szenvedélynek és személyeskedésnek azon mértékéből, mely cikkén elárad, a közügyre „megmérhetetlen haszon háramlik?" én nem hiszem. A sértett igazság szokott-e ezen a hangon beszélni, vagy a sértett hiúság ós megbotlott nagyravágyás ? Mintegy szerecsen kis király, magasabb állami érdekekből megrohanja szomszédait; az ellenállókat tüzzelvassal írtja, s az életben maradóknak kegyelmesen megengedi, hogy rabszolgáivá lehessenek: ilyen a Szász Béla harc folytatása. Pedig még nincs is kezében a korlátlan hatalom; hátha még „aus Gottes Fügung" oda kerülne?! Van-e tűrhetetlenebb zsarnok mint te, ki oly kíméletlenül üldözöd az ellenvéleményüeket, minden eszközt jónak és szabadosnak tartasz elnómitásokra; el akarod fojtani a szabad véleménynyilvánítást az erdélyi sajtóban, s ha valaki — mint jelen esetben — kimenekül ebből a pártfészekből, utána rohansz és - megcáfolod okokkal ? Nem ! hanem személyeket citálsz elő; rájok fekszel zsarnoki gőgöd egész dühével; leöntőd őket mint a fénybogarat a varancsbéka méreggel; megtámadod legdrágább kincsöket: a magán becsületet. Mit ér az, hogy nem egyedül, hanem magadszőrü kenyeres pajtásiddal poharazás közben főzitek ki, s a szerepeket kiosztva, hajtjátok végre mii.dezeket. Rendes szokás nálatok az is, hogy mindig olaszfalat vontok magatok elébe; nagyszerű, érdemes férfiak háta mögé bújtok, hogy azokat találja elől, aki titeket kerget, vagy fogtok egy-egy tapasztalatlan balekot, megteszitek nagy embernek, s elmondatjátok vele amit akartok; aztán rázengitek: ime a közvélemény egybaűgu, hamisítatlan nyilatkozata ! Bocsánatot kérek t. olvasó, hogy szokottnál hevesebben szolok, de méltó o kom vau rá; mert: Mekkora önfeledkezós, mikor közügyek felett támasztott vitában hol elvek és okok kell, hogy egymással lovagias küzdelmet folytassanak, annyira kifogy Szász Béla a becsületes eszközökből, hogy beront családi tűzhelyemhez, s onnan ragad üszköt anyaszentegyházunk épületének lángba borítására! Péliául a 448-ik hasábon előszámlálja névszerint a pllspök vejének, Szabó Sámuelnek nagy-envedi rokonait, kitelhetőleg igyekezvén őket megbélyegezni, csak hogy Szabó Sámuelnek és a püspöknek is jusson belőle ; a 451-ik hasábon már többre bátorkodik, mondván „az hogy a püspök az enyedi, ha úgy tetszik „petroleumos atya fiságnak" a Szabó Sámuel révén, szintén connexiójábanáll, még nem elég ok arra, hogy a jószágigazgatások célzataival érdekközösséget süssünk rá, a minthogy ő legalább nyiltan, még nem exponálta magát ez ügyben, ha ugyan ilyennek nem veszszük azt a nyilatkozatát, melylyel az enyedi theol. seminárium Kolozsvárra költöztetésére célzó indítványnak a közgyűlésen való előterjesztése alkalmával a gyüléstermet odahagyá, mert „ily communisticus törekvés tárgyalásában részt nem kíván venni;" vagy pedig azt a kijelentését, melylyel az igazgatótanács gyűlésében mint elnök, személyes kezességet vállalt az iránt, hogy az egyházkerületi közgyűlés által hivatalából felfüggesztett Szabó Ferencz az egyházkerületet, mint meghatalmazott képviselje egy püspöki jósság tagosításánál, a külhatósággal szemben." (Nem süt ugyan a püspökre érdekközösséget, de mégis mindent elmond a mivel legalább ráragaszthatja; a többit majd elvégzi a rugdosódó Bartolo. Aztán a hivatalból felfüggesztés hűtlenségi bizonyítékok nélkül is már bűnösséget jelent ? kivált mikor Szász Béla fel akarja használni a más párton levők gyanúsítására.) 450-ik hasábon: „Nem azok kisebbítik tehát Enyedet, akik kezdettől fogva azon voltak, hogy vagyoni ügyei rendeztessenek, tisztán kezeltessenek s nem „közpréda", hanem a szellemi célok kivitelére szolgáló „közvagyon" gyanánt tekintessenek, hanem kisebbítik azok, akik bár ismerik mind e gálád visszaéléseket: gyanúsításokkal illetik azokat, kik az ügy kitisztázását minden áron szorgalmazzák."