Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-04-25 / 17. szám

változhatlan maga az istenség De mivel . . . bizton reményijük, hogy sikerülend az emberi borítékoktól az azokba burkolt isteni eredetű magvakat különválasztva, csak ezeket ismerni el ; ennyiben az emberi felfogás szempontjából a ker. vallás hittanát tökólyesbithetőnek ismerjük el* (Evangy. 22. 1.) Ugyan e tárgyról Filó ur igy ir: „megadja (az orthodoxia) az emberi észnek, mint a lelkiismeretszabadságnak a megillető jogot; de a kijelentés alapján ragaszkodik a biblia isteni tekintélyéhez, és ezen tekintély határvonalai között ós nem azokon kivül, kívánja vallás dolgában az emberi ész ós tudomány jogait órvónyesí teni. Vallás dolgában tehát úgy az észnél, mint a tudománynál egy felsőbb tekintélyt ismer, és ez Istennek. ... a biblia által hozzánk átszármaztatott kijelentése ... A meghasonlás oka saját magukban (a modernekben) van a miatt, hogy az isteni tekintély határvonalain áttörvén, oly térre léptek, hol vallásos öntudatukra nézve az ész ós tudomány hatalma másként, mint roinbolólag nem hathat; mert a minek conttatálása isteni tekintély számára hagyatott fenn, azt semmi más hatalom nem rendezheti. A vallásos öntudat másként áll szemközt ószszel és tudománynyal az isteni tekintély határain belől, és másként azokon kivül" (Érted ezt t olvasó ? mert ón csak nem is konyítok hozzá). És most ezekkel kapcsolatban olvasd el t. olvasó, mit mond ugyanezen thémáról a „Religio": „Az egyházban két elem van : isteni és emberi; causa formilisa isteni, cau a materialisa (inberi, emberekből áll, emberekkel van dolga. Krisztus Urunk nem vonta ki magát a fejlődós törvénye alól az által, hogy emberi természete fokonkint mutatkozott ; egyháza sem vonhatja ki magát azon törvény alól, s az egyház, változatlanul maradván meg benne a mi isteni — halad a másik elemet illetőleg. Három nagy tere van az egyháznak, a melyen működik: az igazság, erkölcs, s cselekvés tere. Bátran ép szembe oly tanokkal, melyek az ő őrködésére bízott kinyilatkoztatási igazságokkal ellenkezésben vannak. Kárhoztatja azokat, máskép nem tehet. Mert vagy isteni a reábízott kinyilatkoztatástartalma vagy nem. Jla igaz az első, ugy tanítása minden emberi ismeretnek nor

mául kell, hogy szolgáljon, s ekkor kötelessége az ellenkezőket rendreutasítani; ha a második, ugy szakítsunk vele, de először bizonyítsuk be." „Bátran szembe száll azon tanokkal, melyek az erkölcsiséget megmételyezni akarják. Századok, majd ezredek hódoltak az apostol által kimondott nagyszerű eszmének, hogy a házasság nagy szentség. És most támadnak fölvilágosultak, kik a moralitás e legerősebb alapját fölforgatni iparkodnak. Átkot rájuk ! Teszi is ezt az egyház, különben nem volna hü kezelője a rábízott kincseknek. És ez haladás, a haladások legnagyobbszerüje, midőu nem engedi meg az egyház, hogy az igazság s erkölcs hófehér lobogóján legkisebb szenny is essék, s midőn villámival sújtja azokat, kik a lobogót » egtópni akarják." „Igy halad az egyház. Ilyen haladást nemcsak megengedünk de védünk is. Olyanoknak pedig, kik az egyháztól még abban is haladást kívánnak, mi nem áll hatalmában, kik megakarják vele tagadtatni i s t e n i r é s z ó t, kik causa formálisául az emberi bölcsességet tolják föl : szent Ágostonnal csak azt mondjuk : „Agnosce ordinem, quaere pacem" ! Mit látsz e három előadás között t. olvasó ? Azt, hogy ez utóbld elmondja nyíltan, határozottan a mit mondani akar, s a mit az ultramontanismus „védvehaladó" álláspontjáról mondania kell; mig ugyanezen elveket Balogh ur egy zavart irályu s jó félarasztnyira nyújtott — általunk persze csak töredékeden közölt — periódusban tálalja fel, Filó ur pedig korrekt irálylyal, mézes-mázos szavakkal, de annál homályosabb fogalmak között bujkálva adja elő. Hiába egyesíti Filó ur valamely pontról jövő kupsugarakat a fősugárral" (Figy. 5.) a bárgyú, a csillogó hangzatos szavak által lépre vezethető emberre talán tesznek hatást; de a ki a világosság meggyújtott szövótnekóvel nem űz pajkos játékot, a ki az „emberi észnek s a lelkiismeretszabadságnak megadja a kellő jogot," az csak mosolyogni fog az olyasféle beszédeken, hogy „a vallásos öntudat másként áll szemközt észszel ós tudománynyal, az isteni tekintély határain belől, és másként azokon kivül." Yolt iljen beszed sok a hajdani dogmatikákban, de ma már nincs az ilyeknek értelme ; — és a kik mégis azt hiszik, hogy értik, azok ne beszéljenek a tudomány szabad fejlődéséről, ne a haladásról. És hogy viss/atórjek cikkem elejére : mi lesz már az oly fiatal emberekből, kiknek lelkébe, életük legszebb éveiben a most idézett elvekkel rokon elveket akarnak beerőszakolni ? Kiknek hirdetik ugyan a haladás elvét, de gyakorlatilag a taposó malomban taposók haladására akarják őket kénysze-