Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-04-04 / 14. szám

Hanem, igenis, arcukra sütöm, ime a magyar pro­testáns intelligentia előtt, a bélyeget: a célzatos história hamisitás bélyegét. Éu ezt a vitát nem kerestem. Itthon, a mi gyüléstermeinkben mindig igyekeztem és igyekezni fogok, csekély tehetségem szerint, megküzdeni a meggyő­ződésemmel ellenkező törekvéseikkel. De, ha tetszett önök­nek piacra hurcolni, álcázott gyanúsításokkal szé?yen-padra állítani az erd. reformált anyaszentegyházat: im én, miut annak egyik igénytelen tagja, penDával kezemben is állok rendelkezésökre, egyetlen fegyverem az igazság levén. Mint a t. olvasó láthatja igen sok oly adatot soroltam itt föl, melyekkel — ha a nagy közönség előtti szennyes mosást oly nagyon kedvelném — évekkel ezelőtt föllép­hettem volna. Most is maradt egy s más — legkivált saját személyemet illető (de épen azért másod-rendü) tény — tollamban. De én ily alakban ós mértékben soha jószántomból a keztyüt föl nem veszem vala, mert a vé­gén is: akárki és mi legyen is Nagy Péter (mint egyház­afőnök, mert a társadalmi egyént érinteni sem jogom, sem szándékom), mégis csak püspököm ; akárminő gyarlóságok elemei foglaltassanak is superintendentiánkban, mégis csak egyházkerületem ; akárminő teljes igazság feküdjék is pl. a testvérbátyám évekkel ezelőtt történt casusában, mégis csak indecens dolog a sógorság-komaság politikájának még csak színében is látszatni, s mégis csak készen kell lennem arra is, hogy ha az egyetemi tanáron nem is, de a subor­dinált papon csak fog egyszer alkalom nyílni a boszuál­lásra — mindezeket sajnálom, de nem tehetek rála. Egyé­nek sérelmét mindig el lehet hallgatni — de az igazságon ejtett csorbát, becsületes embernek, soha ! És nem legkivált akkor, midőn a közügynek vélünk általa használhatni, s én ezúttal, teljes meggyőződéssel, e helyzetben érzem, tudom magamat. Tudom, hogy egyházkerületünk miuden igaz tagja kinos érzettel olvasta e sorokat, s mindenek előtt püs­pököm, de bízom istenemben, hogy utóbb helyesnek fog bizonyulni, hogy akadt valaki, a ki ezek fölsorolásának ódiumát magára vállalta. Mert mindnyájan meggyőződé­sünk szerint munkáljuk egyházkerületünk javát, s lehet épen főt. Nagy Péter ur hiszi legszentebbül, hogy ő az eszély, politika és egyház igaz útját járja. Im, egyházke­rületünkben nem világosította őt fel senki a felől, hogy egy igen jelentékeny rész minő nézeteket táplál közálla­potaink s in specie az ő püspöki működése felöl. Én hát ime megmondtam, s ha az a legjobb barát, ki a ténye­ket és esendőségeket legőszintébben tárja fel; ha ^ igaz, hogy az orvoslás alphája a helyes diagnosis: íme én ezt a szolgálatot tettem meg, — s az ész azon ereje, mely­lyel ő rendelkezik, lehetlen, hogy a nyíltan föltárt helyzet tényezői között a követendő utat föl ne ismerje ! . . . És legvégül még csak egyet. Kórdhetué valaki: oly érinthetetlen, oly sérthetetlen vagyok-e én, hogy egy névtelen cikk esetlen provokátiója, de végre is cs^k egyszerűen személyem gunytárgyává tétele elégséges oknak tetszik-e előttem arra, hogy vá­lasztott püspökömnek, mint ilyennek, egész hivatali mű­ködését ily leplezetlen s nem tagadom kíméletlen modor­ban tárjam a nyilvánosság elé ? Való igaz, ha itt akár csak Nagy Péterről, akár csak a Szász Béla csekélységéről volna szó — az egyén száz­szoros, ezerszeres sérelme sem nyújtván soha elégséges jogalapot arra, hogy a kö..íigy örve alatt igényt formáljon időhöz, figyelemhez csupán személyi hiúsága , érdeke avagy célzatai nevében. De a midőn, mint itt, a személyek eltörpülő jelen­tőségű ügyei mellett maga az egész egyházkerület van vezetésében és törvényhozási működésében pellengérre ál­lítva; midőn bevégzett törvényhozási tények kialvó-félben levő parázsát látjuk ólálkodóan szítva, csakhogy a hege­dősnek indult sebek újra és újra fölszakgattassanak s a kór-állapot állandósítása nyomán kicsinyes párt-érdekek juthassanak érvényre; midőn az egyházi ügyek iránt amúgy is mind kisebb mérvben érdeklődő világiak az „éji harc" a „fene-gyerekség" lovagjaiként állíttatnak elé s ezzel magának egyházalkotmányunknak gyökerére vet­tetik a fejsze *) midőn arról van szó, hogy főpásztorunk továbbra is fonák helyzetben álljon egyházkerületének nagy többségével szemben, ami mindkét fél legüdvösebb törek­véseit is paralyzálja s az egyházi és köznevelési állapotok elsenyvesztésének szomorú biztositója: akkor senki a ki férfiú, a ki — az m. ~k. által kigúnyolt — „kötelesség" tudatában van, a ki személyt, kíméletet nem tekintve csak az ügyet akarja, de azt minden áron akarja szolgálni, tétlen nézője ez ily tarthatatlan állapotoknak nem lehet, hanem a legigazabb meggyőződése szerinti baj gyökerére reámutatni szent kötelessége. Az egyént morális tekintet­ből sajnálhatja, de az ügyet, még magasabb morális tekintetből cserben nem hagyhatja, — s ón nevemet is csak azért jegyzem e cikk alá, mert setótben ólálkodva támadni nem akarok s mert a felelősséget ország-világ előtt el kívánom vállalni az itt mondottakért, melyeket nem Nagy Pét?r ellen, hanem egyházkerületem mellett kell e elmondanom, s épen azért épen igy ós épen Nagy Péter úrra vonatkozólag, mivel mindnyájan tudjuk , egy­házkerületi ügyeinkre nézve sajnos tapasztalatok nyomán győződheténk meg, az egyes részletekkel ösmeretlen olvasó m. h. és saját cikkem összevetéséből igen nyilván belát­hatja, hogy azoknak, a kik e nézetem szerént káros tö­rekvések szószólói (bár szűr alól) a nyilvánosság terén, per­sonificatiója épen főt. püspökünk, kinek, im, ezennel alkalma nyílt, vagy e tisztesség nélkül való tendentiák desavoualására, vagy annak kimutatására, hogy az álta­lam itt fölsorolt tények mind csak alaptalan insinuátiók ferdítései s igy az egyházkerület nagy többsége ártatlant rágalmaz, midőn felőle ilyen föltevésekkel van. Akármelyik következzék is be e két eshetőség közül, a haszon, mely ebből a közre háramlik, megmérhetetlen, s nekem minden esetre meglesz az az elégtételem, hogy a helyzet tisztázását e (bizony nem kedvem szerinti) cikk által elősegitém. S ezzel végzem a kinos kényszerűség e védekezését, s még csak annyit, ha ugyan szabad a kicsinyt a nagyok­kal összevetni, hogy „itt állok, másként nem tehettem, isten engem ugy segéljen !" írtam Kolozsvártt, 1875. márc. 20-án. Szász Béla, *) A marosvásárhelyi (1873) közgyűlés alkalmával, mint írásban kijelentetett, épen ezen tendentiákért le is mondott ál­lásáról báróin gondnokunk (Gróf Teleki Sámuel, köz. gr. Teleki Domokos, b. Kemény Géza) és két egyházkerületi (világi) képvi­selőnk (Zeyk Gábor s Horváth Gyula) nézetünk szerint ugyan nagyon helytelenül, az egyének időszerű maguktartásáért soha sem lehetvén az ügyet cserben hagyni, de mindazáltal tényleges bizo­nyítékot nyújtván fen kifejezett aggodalmunk alapos voltamellett. Sz. B.

Next

/
Thumbnails
Contents