Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-04-04 / 14. szám

De föltéve, hogy lehető egy magyar őskori tankönyv szerkesztése, még akkor sem szabadna azt ily terjedelemben köz-kézre adni. Mert a magyar őskor, mint minden nemzet őstörténelme, telve hypothesisekkel, tévedésekkel, melyek földerítését az egészet elfedő homály nem engedi; s ha van a nemzetnek szép positiv története, miért kalandoznánk ama meddő téren hosszasabban. Az origenes rerum nem ritkán a történettelen és történetelőtti idő homályában vesznek el, mikről mi csak keveset, helyesen vagy helytelenül gyaníthatunk, de még kevesebbet bizonyíthatunk. Az irónak mégis bizonyítnia kell, s próbálja ezt hypothesisekkel; már az igaz, hogy res antiquae fere eemper sunt difficillimae probationis. Paedagogiai szempontból pedig határozottan követ vetünk e műre. Nincs meg benne egyetlen kellék sem, mely a paedagogia kívánalmainak megfelelhetne. Se észre, se szívre nem tud hatni, csak a memóriát fárasztja s támadja meg velejében a különben is minden nagyszerűség nélküli, újra alakulása stadiumában chaoticusan kóválygó kor rendetlen, kritikátlan előadása által. És mégis fájó érzéssel teszszük le e munkát, mert boritékán olvassuk, hogy szerzője 25 éves tanár, ki tehát kutatásainak ábrándos irányát lehet, hogy még Horváth István buzdításai alapján vette. Ez az eszmemenet tán ő benne is épp oly, érzéseivel egyező, valódi benső szükségévé vált, mint nagynevű mesterében, kinél minden egyéb eszmét absorbeált, s kinek impozáns példaadása, mint világító lidérc csalta őt is a mocsárok közé. Mi más példát, más vezérszellemet állítunk Szombuthy ur elé. Mi Szombathy urat, a régi tanárt csak arra figyelmeztetjük, hogy még most sem késő elfogadni az irodalomtörténetnek könnyen kínálkozó egyik legkiválóbb hasznát: elfogadni az irodalomtörténetet kalauzul az irói pályán. Mert világosan tárja ez föl előttünk a termékeny, tovább fejthető eszméket s óva int a meddőktől ^őt tévesektől, melyeknek Örvénye szorgalmunkat, tanulmányaink eredményét ellenállhatlanul elnyeli. Fogadja el ezt az utmutatót, mert hogy irodalmi működésével az igaz utat nem találta el, — ez a munkája tanúsítja. Dr. B al lag i Aladár. BELFÖLD. Megitéljük-e, vagy ne f . . . Olvasván a dunántuli evang. reform, egyházkerület 1874-ik évi szeptember 21—24 napjain, sz. kir. R.-Komárom városában tartott közgyűlésének jegyzőkönyve 300-ik pontja alatt a következőket: „A zsigárdi egyház felebbezi a komáromi egyb.megye azon ítéletét, mely előbbi lelkésze néh. 2eemlye Károly özvegyének, boldogult férje több évről elmaradott pénzbeli illetékét ez utóbbi részére megfizettetni rendeli," -— „Ez ügy minden okmányaival együtt Fekete János világi aljegyző urnák a legközelebbi gyűlésen leendő előadás végett rövid uton kiadatott." Miután a fent-idézett ker. gyűlés e határozata alapján ez — egyházam bel nyugalmát tökéletesen felforgató — ügy végmegoldásához közéig, jónak találtam egy kissé szellőztetni. Szóljanak hozzá a kiket a dolog érdekel, különösen : a kik ily ügyek miatt a drasticus curáu már átestek. De legkülönösebben azok, ha szabad igy szólni, a kik e tárgyban ítéltek, nem gondolva meg azt: hova visz ez ítélet végeredményében ? . . . A dolog sarka, néh. Zsemlye Károly özvegyének a zsigárdi ref. egyház elleni követelésére fordul, melyre nézve a nt. komáromi helv. hitv. egyházmegye R.-Komáromban 1874-ik évi máj. hó 28-án tartott közgyűlésének határozata kivonatban ez : „7-ik pont. Olvastatott a zsigárdi lelkész-özvegy és egyház között fölmerült lelkészi fizetések követe lése tárgyában működött küldöttség jelentése, melyben a lelkész-özvegy követelései 4 pontokban van (!) világításba téve : 1. hogy a zsigárdi egyház 1859-ik évtől 1874. márc. 12-ig évenkint 58 frt. o. é. maradt adósa a lelkésznek, miután a dijlevélben irt 100 frtból évenkint csak 42 osztr. ért. forintot szolgáltatott ki az egyház." A küldöttség jelentésének többi pontjait miután ugy is elüttetett, szükségtelennek tartottam idézni. A kérelem alapján beterjesztett jelentése, a fent idézett nt. egyházmegye határozata ez: „Az 1-ső pontra vonatkozólag az 1859-ik évben Rév-Komáromban tartott e. ker. közgyűlés j,-könyvének (39-ik) pontja alapján megítéltetik a dijleveli hátrány a természetes törvényes pyámanyának gyermekei részére." Második éve, hogy Zsigárdon vagyok, s azóta vett tapasztalatok alapján merem állítani, hogy a nt. komáromi helv. hitv, egyházmegyének néh. Zsemlye Károly özvegye javára a zsigárdi egyh. ellen hozott ítélete téves ! Téves, mert: Minden egyházlátogatás alkalmával felteszi az egyh.-megye nt. esperese a hivatalnokokat és egyházat érdeklő kérdéseket, a lelkész, tanitó és elöljárók előtt, melyekre egyik vagy másik részről a felelet : igen vagy nem. És igy felteszi azon kérdést is: „Valyon a lelkész és tanitó, dijleveleik minden pontja szerint ki vannak-e elégítve? Ha igen: nincs semmi baj. Sőt a gyülekezet ősi szokás szerint megdicsértetik. Ha nem: az egyházlátogatási j.-könyvbe köteles az esperes felvétetni a panaszt. De nem csak: hanem akármely néven nevezendő fizetés-elmaradás felől, adandó alkalommal köteles is behatólag intézkedni. Ez, szerintem a főalap, melyre állva hozhatta volna a komáromi nt. egyh.-megye a zsigárdi egyházat sújtó ítéletét.