Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-04-04 / 14. szám

vannak, kik tanítják ugyan az irgalmasságot, felebarátai részvétet, de tényleg gyakorlatba venni vonakodnak! Látják naponta a számos szomorú példát, hallják peregni az árverező dobot, de azért követeléseikre nézve hajthatatlanok, beismerik a nép túlterheltségét, de mert élni nekiek is kell, engedékenységről tudni sem akarnak. Ily aggasztó körülmények között, mi segítheti elő egyházi érdekeinket a kecske ós káposzta meséje szerint ? hanemha a javaslatba hozott s dunáninnen már életbe is lépett affiliátió! ? Közelebbi gyülésünk alkalmával a beregi egyházmegye tanácsasztalára is hasontárgyu memorandum tétetett le. Minő sikerrel ? a jövő titka, mennyiben egy bizottságnak adatott át, véleményadás végett! Nagy baj reánk nézve s másik kiváló hátránya ez ügy kedvező fejlésének közöttünk az is, mivel itt még mindég találkozik vállalkozó, ki az önállás ösztönétől unszoltatva a legszűkebb jövedelmű egyház elnyerhetóseért is epekedve küzd, nem gondolva meg, hogy az ily hőn sovárgott önállás, lelket testet egyiránt gyilkoló örökös nyomor ! Ritka példa ma már, kivált nálunk, hogy az egyszer meghívott, s belépett iíju pap, mint nős és családos ember, másod izben is élvezhesse a hivási jog reá is kiterjesztett malasztját, s ha kezdetben elfogadja egy kisszerű egyház hívását, oly elhatározással lépjen vele frigyre, mint mátkájával kit „a holtomiglan s holtodiglan" szóadás nagy nehezen felbontható kötelékével fűzött magáhcz! s e viszonynak vajmi sok keserűségét kénytelen éreznie a küzdés és kétség napjaiban ! Hogy az ily kétséggel küzdő keblek sóhaja Debrecenig is elhatolt már, igazolja azon mozzanat, mely a Pesten megpendített affiliatió eszméje ellenében a biztosítás ós önsegélyező egylet alakítását hozza javaslatba! ^IC^ DErTM"^,. . iw Könyvismertetés A magyarok történelme. A középtanodák alsóbb osztályai számára. Irta dr. Szombathy Ignác. Mutatványul a jászok korszaka. 'Győr, 1875. Nyomt. Sauervein Géza. 32 lap. 8-rét. Ara 30 krajcár. Az egyetemes irodalomtörténetben is ritkítja párját az az óriási tévedés, mely az 1823—25-ki politikai mozgalmakkal egyidejűleg s azokkal összefüggésben, összes történetirodalmunkat hosszú időre megmételyezte. Horváth Istvánt harminc évi fáradhatlan kutatása utóvégre is arra a rögeszmére vezette, hogy szeretett magyar nemzete ősmüveltségü nép, mely különböző nevezetek alatt majd Murciában alkotá Magyarországot, majd Lw^itániban, Andalúziában Üzországot, kiterjesztve világrázó hatalmát Marokkótól a Volgáig s az Eufrátig. Bár berekeszthetnők ezt a roppant ismerettel, vasszorgalommal dolgozott aberrátiót egy munkás élet füstbe ment fáradalmival. De az uj eszme adva volt, s eszméknek természetében fekszik a ki- és elterjedés mind tágabb és tágabb körökben. Búvárkodtak a név- és szóhasonlóság alapján, de a nyelvek ismerete és a mindent szabályozó tudományos elv nélkül oly téreken, hol történelem sincs. Hogy szent Dávid a pártosok (pártus) székelynagyja volt, hogy a magyar Nagy Sándor Magyarvárosban (Argeopolis) a magyar bölcsesógnek (Minervae Magarsidi) áldozott, hogy — minden oldalról egy-egy példát hozva föl — Kállay szerint (A pogány magyarok vallása. Pest, 1862, 14 1.) az egyházunkban is szereplő Kulifai családnév sem egyéb, mint Kalifa, Immár azt hittük, hogy Horváth Ádám és Péter, Somogyi Cs. Sándor, Bizoni, Vida Károly, Jerney, Kállay Ferenc csak a politikailag izgalmas kor által elcsábított követői ez iránynak, s e meddő tér elég hogy 40 esztendőn át miveltetett, elvalahára tán belátják, hogy siker nem koronázhatja az ily irányban tett búvárkodást. Csalódtunk. Im itt jő egy elkésett epigón : a jog- és államtudományok tudora, a győri állami főreáltanoda rendes tanára, az országos középtanodai tanár-egylet választmányi tagja, több tudományos társulat tiszteleti, rendes és alapító tagja — e mű szerzője. Szombathy ur ezen irányához szertelen ujitási vágy járul, mely különcködésre viszi őt. Müve fölosztása nagyjában jó, mert megkülönbözteti a pogány korszakokat a keresztyénektől. Ammabban a jászok, hunok, avarok, pogány magyarok tárgyaltatnak történetileg megállapítható korok szerint; de már a keresztyén korszakban, ujitni akarván, félszeg fölosztást követ. Szerinte a már keresztyén magyar nép történetének első időszaka az Árpádházból származott királyok nemzeties korszaka 1000 — 1270-ig, a másodikba az utolsó Árpádokat s a vegyes házbelieket sorozza 1270 -1526-ig. Ugyan magyarázza meg a túdor úr, hogy hát valósággal miért nem számítja nemzeties királ ynak a magyar IV. Béla magyar fiát V. Istvánt, a pőre gatyás Kun Lászlót, s végre III. Endrét? Mi megvalljuk nem tudtuk kitalálni, s annyival kevésbé, mert nem tndtunk oly műre akadni, mely ily fölosztásu lenne. Ez tehát egyéni nézet, melyet, ha tetszik a szerzőnek, ám adjon elő későbbi „forrástanulmányon alapuló, a forrásokat is megnevező