Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-04-04 / 14. szám

dentialis határozatot; de nagyon szükmarbulag, mintegy 600 forintban határzá meg a lelkészi fizetés maximumát. E szerint hát a férges egyházak csak maradjanak! Pedig csak nem rég tortént, hogy a borsod-abaujmegyei tanfelügyelő egy rakás egyházát intette meg iskolaépületeinek a kor színvonalától messze elmaradt volta miatt. E szerint hát ott a tanitók jövedelmének emelésére sohasem lesz kilátás, vagy talán nincs szükség reá? Tudjuk, hogy mai napság, még városon is elmarad a vasárnap délutáni prédikálás, falu helyen is 5—6 férfi jő a templomba, az üres falaknak beszélni fájdalmas a hivatását érző lelkésznek, azért e tekintetben az affiliationak mi sem állhat útjában. Szívesen elengedik azt az egy papszót a hívek, különösen ha némi teher könnyebbülésben is részesülnek. De meg ez által a prot. egy égető sebén, a tanitók csekély jövedelmének emelésén javítanánk. Yalyon melyik adna nagyobb nyereséget, az összes néptanítók helyzetének könnyebbitése, vagy pedig egy egyháznak a hivek általi erőszakolt lentartása ? ! A hol helyi érdekek parancsolják ez vagy amaz egyháznak fentartását, pl. hol más vallású s nemzetiségű népek közt van elszigetelve, és ott a sup. pénztár is járul segélylyel, ez ellen semmi szavunk; de a hol ilyen okok nincsenek, mi szükség 200 lélekből álló gyülekezetnek fentartása, kiváltha még valamely egyházhoz egy negyed vagy félóra járásnyira fekszik ? Mint fentebb mondám, mindig jobban erősödünk, izmosodunk jó iskolák produkálásával, mintha néhány lelket számláló gyülekezetben, pap ós tanítói jövedelem szegény, az egyház anyagi tehetlensége mellett a parochiális épületek rongyban állanak, még a mellett kilátás sincs reá, hogy valamely Maecénás kihúzzon a sárból. Könnyű azoknak, kiket népes egyházba, jó fizetéssel rendelt a gondviselés; de nézzenek csak szót a falusi élet körében, azonnal tapasztalandják a nép eladósodását, kiktől várni a parochia megujulását, iskolaépítését s a több évekről összehalmozódott egyházi földek adójának kifizetését — egy volna azon gyülekezet anyagi meggyilkolásával, tönkretevésével . . . Feltéve, hogy e gyülekezet 10—12 tagot számit, kik földdel s marhával birók. Nem rég egy leányegyháznak gondnoki számadását vizsgáltam meg, ugy találtam, miszerint az 1874-ik évi tiszta bevétele 6 forintot] tatt, melyből 5 forintot az egyháznak az egy holdat tevő földbirtoka jövedelmezett, s képzelhető, hogy az anyaegyháznak terheiben harmados lévén, mily tetemes összeggel kell földmives és zsellérnek járulni, ha azt akarja, hogy független egyházat képezzenek a materrel ? Hol az a nagyvárosi egyháztag, ki e tetemes terhet zúgolódás nélkül viselné ? Azért csak örülnünk lehet, hogy az egyházkerületek, némely egyházmegyék ez abnormis viszonyok, beteges körülmények megváltoztatásán munkálnak, a papi s ezzel együtt a tanítói fizetéseket felebb emelni törekednek a kisebb egyházak affiliatiója által. Mai időben a társadalom előkelő férfiai, mozgató erői jobban kedvelik, ha egy község jó iskolaépülettel bir, meglehetősen díjazva a tanítót, mintha pap és tanító nyomorog, a romban levő egyházi épületek a hívek kiáltó szegénységét hirdetik s ifjodást soha se látnak. Azért csak fáradozzanak az egyházkerületek s egyházmegyék, a protestantismus egyik problematicus kérdésének megfejtése körül, azonnal kitűnik, hogy nevelésügyünk jelentékeny, áldásthozó lépést tett előre, s végeredményében egyelőre nem látott haszonnak, az igazi vallásos műveltségnek vehette meg alapját. Sajómellék i. *) Pest, illetőleg a dunamellóki ref. egyházkerület belátva az egyházak sajnos hanyatlását, s azokban a sanyaral küzdő belhivatalnokok szigorú helyzetét, — javaslatba hozza, s később csaknem egyhangúlag határozati erőre emeli az egyházak affiliását oly formán, hogy ezek a megállapított minimumot megadhassák öninegerőltetés nélkül, örömest ! Azonban ez üdvös határzat, azért-é, mert talán Pesten kelt, Debrecenben mint látszik viszhangra nem talál, ez onnan eredt nyilatkozat legalább oda mutat: „Áramlat lépett — úgymond — előtérbe, a mely egyház nem tud 800—1000 forintot fizetni belhivatalnokainak, leányosittassók ! Borzasztó! Oh uraim ! ha a fáklya kialszik, sötétség áll elő! halvány világú mécs is megbecsülhetetlen hosszú sötét éjjelen !" Nem tudom mi lehet oly borzasztó a leányositásban ? Tapasztalható: hogy leáuyegyházakban rendesen nagyobb tisztelettel s vonzóbb szeretettel viseltetnek a lelkész iránt mint, anya egyházában, az isteni tisztelet, a vallásosság buzgóbb, a szertartások iránti érdekeltség, a kegyesség szembeötlőbb! . . . S miért ? Nemde, mivel a pap nem érintkezik itt híveivel folytonosan, nem huzakolódik annyiszor a fizetés-zaklaiás által, s ha megbecsülhetetlen a mécs sötét éj idején, ily nagybecsű világosító eszköznek ismertetik leányegyházban a pap, mig amott igaz, hogy lobogó fáklya, de igen sokszor nem csak világit vakitó fényével, hanem éget is. Hányszor hallhatjuk ily helyeken e szivet s velőt rázó mondatot hangzani: „fuss vagy fizess". Avagy nincs-é igaza emez erdélyi állitásnak : „Keserű az oly conventios kenyérnek minden falatja, mely közé az azt adó nép gyülekezetének megvetéssel határos tiszteletlenségének vadóca van elegyítve". Nagy baj reánk nézve, hogy a Debrecen vidékén élő népes egyházak papjai, kik fő-főtényezők a tiszántúli elvek megállapításánál, nem ismerik közelebbről a vég vidéki egyházak véginség s nyomorral küzdő helyzetét. Nem látják a lectikálék behajtásából eredt lealázó viszály gyalázatos következményeit! kivált ez egymásutáni mostoha években ha a belhivatalnok a szó szoros értelmében követeli chártális jövedelmét, hány család szökik meg őseitől örökölt vallásától! őszintén bevallva pedig, köztünk többen *) A fentebbi cikkel egy időben egy más egyházkerületből is kaptunk ugyan e tárgyban egy cikket, melyből a következő töredéket im közöljük. Szerk.