Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-03-28 / 13. szám

Ezen igy formulázott, s netalán még tüzetesebben formulázandó pontozattal, még inkább pedig ezen ponto­zatoknak az életben is érvényesítésével vértezve, mindegyi­künk hivatottnak és kötelezettnek érezné magát arra, hogy akár valamelyikünknek, akár felekezetünknek meg­támadtatása esetén, a zsurnalistika terén fel-felmerülő roszlelkü vádaskodást minden alkalommal visszautasítsa. Eu csak érintettem — incidensként — hogy a r, katholikusok „latinul" vezetik az anyakönyveket. — S ime a Tiszán innen, Dunán túl és innen való katholi­kus papoknak egész serege mozgásba hozta tollát, s itt is, ott is tiltakozva védte egyházát ezen feltevés ellen. Minket egyesleg és felekezetileg, bárha a tények az ellenkezőről tanúskodnak is, derüre-borura megrohannak, gyanusitanak: s mi hallgatunk! Igaz, hogy a „conscia mens recti"-féle mellettünk van; de elég-e ez a világgal szemközt, mely leginkább olyanokkal bővölködik, kik nem önállóan gondolkodnak. De van még egy ok, mely miatt mindezeket szellőz­tetem, s ez az, hogy mi magunk Testvérek sem vagyunk egy­más irányában eléggé őszinték, mintegy a szövetségnek s az egymás iránti szives viszonynak megállapítása oká­ért s hogy egyházunknak annál többet használhassunk — szükséges, hogy egymással a politikai vallásra nézve is tisztában legyünk. Hány arravaló derék paptársunk nem hozható szóba se valamely megüresedett jobb állomásnál, hol egyházunk érdekét kitűnően mozdítaná elé, csak azért, mert — bár­mely réven — de az a veszett híre támadt, hogy nem magyar érzelmű. Tisztázzuk tehát a fogalmakat. — Azért, hogy va­laki a tót egyházi irodalmat pártolja, tót pap létére, tó­tul netalán jobban tud, mint magyarul, a tót egyházias, kegyes institutiokat kegyeli : de különben politikailag ma­gyar érzelmű annyira, hogy ahol csak lehet a közös ma­gyar érdeket előmozdítja szóval, tettel: az bizonyosan csak oly magyar hazafi, mint bármely tősgyökeres. Azért kár magunkat hallgatással egyrészt nullifical­nunk, másrész, a balul informáltakat aggodalmaikra nézve meg nem nyugtatnunk. S ha mégis lennének köztünk, kik másképen érez­nének s cselekedni is máskép kívánnának, azok — habár távol lenne tőlem kiközösítésüket szeretetlenül kikiáltanom — számoljanak magukkal, de rovásunkra ne veszélyeztes­sék közös hazai együttességünk jó hír-nevét, s egyházunk érdekét. — Mert hát lehet, egyes elvont kis zugában sze­retett magyar hazánknak, oly szűk látköre az egyesnek, melyben maga körül egyebet sem lát mint legközelebbi környezetét, — de ki a hazai állapotok magaslatára emel­kedik, keresztény szempontból sem láthat sóhajthat egye­bet, mint hogy e haza, mint magyar és keresztény fennálljon s boldoguljon. — Sőt nyíltan vallom, hogy aki különösen a szláv elemet politikailag érvényesíthetni hiszi, az építhet hidat a nagy szláv elemnek, de a hazai tótság elenyésztetésén csak ugy dolgozik, mintha azt akár erő­szakosan magyarosítaná. Aki velem igy érez s gondolkodik: sorakozzék és nyilvánítsa beleegyezését abba, hogy mint evangyeliomi pap helyesli nézeteimet, azoknak híve kiván lenni, s az állítottak alapján a közös magyar hazai érdekek előmoz­dítása által, az ág. hitv. evangeliomi érdeket is elémoz­ditani kész. Kérem tehát a nagy tiszteletű főesperes urat, hogy a testvéreket a legközelebbi esperességi gyűlésen, ezen irány­ban nyilatkozatra fölszólítani s engem az eredményről tu­dósítni szíveskedjék. — Ki is hitrokoni indulattal marad­tam B.-Csabán, 1875. márt. 5 én. Nagy tiszteletű főesperes urnák hü rokona az Úrban. Szeberényi Gusztáv, superintendens. Közli [-a.] Az adminisztrátori kinevezés kérdéséhez. (Bognár Endre ev. lelkész urnák) Bognár Endre barátom, mint az egyházi rendszer átvizsgálására kiküldött bizottság jegyzője, e bizottságot, mivel „az adminisztrátorságnak nem csak betegség és a lelkéöz elgyengülése esetére, de még üresedés alkalmával is helyet adott", megrója, hogy „bürokratább lett mint a régi rendszer." Annyit megenged ő is, hogy a régi rend­szer, bár szavai értelmében szinte bürokrata, helyesen in­tézkedett, midőn betegség s a lelkész elgyengülése idején meghagyta a helyettes kinevezés jogát. Azonban, ha e két esetben elismerjük szükségességét, akkor csak a lelkészi hivatal fontosságának indokolt korollariumakép lehet tekinteni a bizottmány azon határzatát, mely szerint adminisztrátor nevezendő ki akkor is, ha a meg­ürült lelkészi hivatal betöltésénél a gyülekezet imételve a törvényes időn tul is visszautasítja szabad válasz­tási jogát. Megtörténik, hogy igész éven át húzza, halasztja egyik-másik félrevezetett gyülekezet többsége a válasz­tás megejtését. Bognár Endre barátom nagyon jól tudja, hogy az önzés, vagy pusztán dacolási viszketeg nem egy helyen csakugyan képes ennyire vinni a dolgot. Ezen idő alatt hanyatlik az egybáziasság, s épen az elgyengültek, betegek, szegények, kiknek legtöbb szükségük volna reá, maradnak leginkább lelki gondozás nélkül. Az ünnepek nem a templomba, hanem a korcsmákba gyűjtik a hí­veket, s ott áradoz bor mellett az épületes vita az egyházi ügyek felett. Az anyakönyvek rendes vezetéséről, mire pedig az állam is kiváló suly fektet, szó sem lehet. Mind­ez, s még több anyagi s szellemi hátrány elmaradhatlau következménye a törvény iránt kötelességekkel is tartozó jog makacs félrevetésének. Tisztelt jegyzőnk is kárhoz­tatja bizo ;ynyal az ily eseteket ; annál nagyobb kár, hogy nem indítványoz a bizottmányénál jobb, elfogad­hatóbb expedienst az abnormis helyzet megszüntetése ér­dekében.

Next

/
Thumbnails
Contents