Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-03-28 / 13. szám

komolyan felszólított, s csak azt jegyzem még meg, hogy az nem mentheti M. urat, hogy az előljárósági gyűlésekben (egy eset kivételével) soha semmi bejelentést nem hallott, mert ugy a felügyelet gyakorlása, mint az annak folytán tapasztalandott viszszaélések bejelentése M. urnák is kötelessége volt. S valyon arról sem birt M. ur tudomással, hogy az előljárósági gyűlésekről jegyzőkönyvek nincsenek? Hiszen a gyűlésekbe eljárt, s azt is tudta, hogy a gyűléseknek az előbbi ülés jegyzőkön vének felolvasásával kell vala hogy kezdődjenek. S még egy kérdést: Arról sem bir M. ur tudomással, hogy a néhai Kasza proc

essör által lelkiismeretesen vezetett s sokak által látott utalványozási nagy jegyzőkönyv Kasza halála után eltűnt ? Nem tudom megkerült-e már, de hogy azt a vizsgáló bizottság annak idején elő nem találta, az tény. Tudomásom szerint a Kasza iratai számba vételénél M. ur is jelen volt, s m^gtarthat engem abban, hogy a kérdéses nagy jelentőségű okmányt nem találták meg. Ki leszen a ludas ? a közmondás szerint majd kisül a vallatásból. A fennforgott vita némely mellékes körülményeire van még csak egypár megjegyzésem. Én ugyanis azon tapasztalati és köztudomásu tényből kiindulva, hogy az egyházak javaknak vannak tulajdonában, s a magánjogi forgalomban képviseletük által éppen ugy részt vesznek, mint az egyes phisicai személyek, kimutattam, hogy ez. azért történik, mert az egyházak jogi személyek azaz olyan a positiv által kreált képzeleti személyek, a melyek a törvény korlátai között magasabb érdekek és magasztosabb célok követelményeinek nyomása alatt jönnek létre. De épen azért mert lételük csak fingált, csak intellectualis, kérdésbe tettem, hogy valyon mi van a jogi személyekben általában personificálva. Itt el kelle választanom a testületeket (corporationes universitates personarum) a vagyon összeségektől (universitates bonorum), s dolgom csak az előbbeniekkel levén, feltett kérdésemet az egyházra mint kizárólag vallás-erkölcsi testületre (corporatio) irányoztam, melynek sem jogi személyiségét, sem magánjogi képességét megtagadni nem lehet. Éppen azért mert e magánjog képességét megtagadni nem lehet, s mert e képesség alapján az egyház javakat s magánjogokat bir és kötelességeket teljesit; nyert kiváló jelentőséget eldöntése annak, hogy ki hát az az elvont személy, mi van a corporatioknál általában personificálva ? E kérdésre álljon itt szóról szóra idézve a mit irtam: „feleletül adhatnám ajogtudomány terén korszakot alkotó kitűnőségeknek, pl. Savigninak, Puchtának sat. csaknem általánosan elfogadott nézetét követve: acélt, s itt vonatkozólag az egyház magasztos vallás-erkölcsi célját s az ezzel kapcsolatos, mindazon mellékcélokat, melyek megvalósításra várnak : mert a vagyonok ezeknek megvalósítására utalt eszközök. De miután a cél magában is objectiv dolog: bizonyára helyesebben oldjuk meg a feltett kérdést, ha az alanyt, subjectumot ... az összes hitfelekezeti tagok, egyházközségek s minden egyházi alsóbb s felsőbb tanintézetek (apróbb corporatiók) elvont eszmei personificatiójában, azaz vonatkozva az erdélyi ref. egyház egyetemében állítjuk fel." (Erd. prot. Kőzi. 22. sz. 170. lap.) Ez volt feleletem a feltett kérdésre. Helyesnek tartom most is azért, mert a cél nem lehet maga az elvont személy, miután a cél mindig valami elérendő, valami megvalósítandó, mely maga magát el nem értheti, meg nem valósithatja, és akár a phisicai, akár a jogi személynek törekvése tárgya lévén, rajta kivül áll, rá nézve átvitt értelemben objectiv dolog — objectivum quid. Hogy az örökké élő corporatióknál nem lehet egyéb personificálva, mint a corporatiot most és jövőben alkotó phisicai személyek elvont összesége, leginkább az ellenkezőjének következményei bizonyítják, mert akkor a most élő tagok társulatává (societas) törpülne le az egyház is, a melyben az azt alkotó tagok jogai és kötelességei részvény szerint határoztatnának meg. A mint már ezekből is kivehetni, a vita alapjául szolgált cikksorozatom általános részében csak egy mellékes megjegyzést tettem a célra, a mit M. ur keresztes paripájává választott, s büszkén reá ülve kiáltott fel: „Ugyan ki látott a természetben célt? Hiszen a cél az ember legsubjectivebb alkotása s attól elválaszthatlan puszta egyéni abstractió." S mindezt M. ur csak azért okoskodj a (mert még itt maga is elismeri, hogy a jogi személy personificatióját én sem a célban tartom), hogy természetszerű felkiáltását indokolja, s olvasói előtt ugy tüntesse fel a dolgot, mintha én a célt a természetben megmarkolható, nem pedig átvitt értelemben vett dolognak tekinteném. E tekintetben „válasz :[. D. urnák" cikkemben ezt feleltem : „A cél aképpen lehet objectiv dolog, hogy mihelyt az alany kitűzte maga elébe, az már rajta kivül állóvá s általa elérendő láthatlan dologgá=objectummá vált. A subjectum az alap, a kútfő, a melyből eredt, de objectummá leszen azonnal, mihelyt a felállító szellem, a gondolat nyilvánulást, s ezáltal mintegy megtestesülést nyert. Elérésére, megvalósítására, nem csak a felállító alany, hanem a cél minőségéhez képest sokszor ezerek és milliók sokasága áldozta erejét és tehetségét. Valyon a Krisztusnak az erkölcsi és szellemi tökélyesülésben s a felebaráti szeretet meghonosításában állott célja és egyedül saját egyéniségének maradt puszta abstractiója ? Valyon a nagy szellemektől a haza, a nemzet ós az emberiség szellemi és anyagi jóllétének előmozdítása és felvirágzása érdekéből felállított célok, nem váltak-e közös objectumokká?" sat. Erre újból megsarkantyúzza Makkai ur emiitett paripáját, s elég merész újból állítani, hogy : „No de dr. Kolozsvári legalább feltalálta a célt a természetben" (1. Prot. Egyh. ós Iskolai Lap. 7. sz. 208. 1.) azután kérdéseket tesz fel, okoskodik, utal a metaphisikárai, a nélkül, hogy abból álláspontját csak bizonyítani is megkísértené, int a gondolkozásra sat. Szegény Makkai ur milyen dologban van ! Bizony jobb volna tán e helyett a cél objectivitásáról többek között valamit Hegelnél is olvasni, akkor tán észrevenné, hogy előbb tanulnunk kell arra, hogy tanithas-26