Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-03-28 / 13. szám

keblére nehezülni, midőn igy szól: „Az ecset kihull kezemből, a hang elnémul ajkaimon, érzem tehetetlenségemet, nem vagyok képes a természet hozsánnáját visszaadni, ugy hogy az a valóságnak csak parányi részben is megfelelő legyen. Előttem egyedül az ember áll, kinek hangját megérteni s örömét átérezni képes vagyok, s ha a tavasz örömét testeni akarom, csak emberi gondolatokkal, emberi érzelmekkel foghatom fel a tavasz Urát dicsőitő tárgyamat." Meg van jelentve tehát e sorokban a titok, hogy a tavaszi természet hozsánájában, tulajdonkép Gyöngyösy mélyen érző szivének gyöngyei ragyognak, s ő zengi ama dicséretet is, mely buzgón áldja annak szent nevét, a ki az ő lelkét kibocsátván, a földnek szinét oly örömre hangolólag megújította. 1 Jan. lev. 4: 6. A lélek isteniségének és világiságának ismertető jelei, melyek szerző szerint 1. a hit, 2. a szeretet, 3. a remény különbözőségében észlelhetők. Mily eclatans felfogás! Hit, remény, szeretet — oly megszokott kifejezések, hogy a ki a kérdés mélységeire nem pillant, hajlandó volna e beszédet talán el sem olvasni. Csakhogy nem igy áll a dolog. E dispositioban szerző oly széles mezőt biztosított .magának, melynek határain belől az egész embert, mindenoldalulag megismerheti. Elismerésre méltó pásztori tapintat! „Contraria juxta se posita magis elucescunt— mondja a régi példabeszéd, s igazolja továbbá szerző is a részek kidolgozásánál. Ez is igen helyes, miután ez eljárásból nemcsak a gyülekezet műveltebb része, de a legegyszerűbb hallgató is épitő erőt merit, a mi pedig az igehirdetésnél mindenkor fődolog. Példabeszédek 6 : 6, 7, 8. A szorgalommal párosult helyes munkabeosztás előnyei. E nyári beszédben azt igazolja be szerző, hogy csak ily alapon létesíthetünk 1, házunkban a renddel anyagi jólétet; 2. benső megnyugvás sal világelőtti becsületet. Igazán korszerű és practikus beszéd. „A társadalomban ma minden ember annyit ér, a mennyi helyet képes abban műveltsége, hasznossága és szorgalmánál fogva elfoglalni s betölteni, — kezdi beszedét igen helyesen szerző.- - Lelkesüljetek tehát, mindnyájan szorgalomra ; a kor, melyben élünk, lassanként elsepri a született tekintély maradványait és ? polgári érdem koszorúját csak a munkásnak adja meg! Ezek pedig az utolsó pont előtti zárszavak, melyekhez én meg az utolsó pont idézése helyett, azon szerény észrevételt csatolom, hogy az „aranyékszer gyémántköve kiesett!" Vagy csak: el van rejtve ? Álljon az egyik vagy a másik mindkét esetben okunk van sajnálni. „A benső nyugalommal együttjáró világ becsülését csak a kitartó szorgalom árán .szerzett jólét élvezheti. Csak a hü munkás nézhet örömtől dagadó kebellel fáradalmainak jutalmára, csak ő élvezheti azt benső megnyugvással, mert kenyerének minden morzsalékát, öltönyének minden darabját, vagyonának minden részecskéjét saját tiszta, de fáradhatatlan kezével, szorgalmával szerezte. Mit is mond Pál apostol a korinthusi 1-ső levél 3-ik része 6-ik versében? „Én plántáltam, Apollós öntözött; de Isten adta annak előmenetelét!" No, hát nem lett volna-e gyémántköve e különben igen talpraesett beszédnek, ha figyelembe véve jelen nagyon is anyagias irányú korunkat, az áldástadó Isten szent neve látható volna ; a világ által is becsült benső nyugalom örömkönyeiből meg, ha e más szavakkal ki nem fejezhető érzelmet ismerhettük volna fel: „Én Uram és én Istenem J" És ebben ezután az is meg van fejtve: minek tekintem én az igazságos uton örökölt vagyont, melyet illetőleg, szerző megfeledkezése alapján, egyik vagy másik hallgató agyába meglehetős téves gondolatok támadhatnak. Ezen lehetőleg részszerűen ismertetett hat beszéden kivül, van még e kézalatti füzetben 29 beszéd és egy ima, az év utolsó délestéjére Íratott. Homlokirataik következők : 1. Jövőnk arcképe, rajzolva a múltból. 2. Az újítások mérlege. 3. A tél örömei. 4. Hol lelünk jó barátokat. 5. Puszta mezők, sivár keblek. 6. A nagy lelkek böjtje. 7. A szívből származó cselekedetek. 8. A bűnök szépítése. 9. A halálra menetel. 10. A vértanuk. 11. A jellem hű marad magához a halálban is. 12. Húsvéti győzelem. 13. A szabadvizsgálódás jogosultsága. 14. Földi mennyország. 15. Ut a menny felé. 16. Szabadság az urnák lelke által 17. A munkás jutalma 18. Isten ajándékli 19. A hitetlenség kétkedése a gondviselésben. 20. A hit bizalma a gondviselésben. 21. Búcsú a haldokló természettől. 22. Az iszákosság veszélyei. 23. Ut a pusztában. 24. Lerontott érckapuk. 24. Mikor van hozzánk közel a szabadító. 26. Karácsoni öröm. 27. Remény ós való. 28. Egy protestáns lelkész hivatása. 29. A lelkész búcsúja. * * * Es most én is bucsut veszek már tőled tisztelt olvasó ! Igénytelen soraimból, azt hiszem kitűnik, hogy nem volt célom bírálatot írni. Az olvasáskor lelkemben maradt emlékképek tördelt vonásait kívántam csak lehető hűséggel felmutatni, a melyek tehát inkább egyéni, mint absolut értéküeknek tekinthetők. Abban az egyben azonban már egészen absolut értékre emelkedettnek érezem magam, hogy: szivem teljességéből származott beszédem ; s ha ez álláspontról adom át soraim a nyilvánosságnak : édes jutalmam abban az örömben ismerem fel, hogy megismert világosságot véka alá nem rejtettem el. Sietek végül megjegyezni, hogy e szónoklatok Il-ik füzete is épen e napokban hagyta el a sajtót. Garzó Gyula. BELFÖLD. Utolsó szó. (Vége.) 1-ör Tény az, hogy a tanodai jószágok házilag akképpen kezeltettek, hogy a gazdatiszti és cseléd személyzet tiszta pénz-illetményeinek összege (a természetbeli járandóságok bele nem számításával) az illető jószá-