Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-03-28 / 13. szám

végetlenségbe nyúló mezején. „Utóvégül is, — mint igen jellemzőleg fejezi ki magát, sajátságos eredetiségében utolérhetetlen Dobosunk — bármeddig feleseljünk, csak Jézusnak lett igaza ; maga a tökéletlen catholicismus, és a tökéletlen protestántismus, utóvégül is csak ennek tribunálja elébe lesz kénytelen hozni minden elmefuttalását, s itt mondanak felettök végitéletet." A gyakorlati lelkész igen jól cselekszi tehát, ha távol marad e küzdelmektől, illetőleg ha nem viszi templomába ezeket. A hallgatók képzettségének különböző fokozatai, az elfogultság s idegenkedés, sokszor még a legüdvösebb reformoktól is, a sokoldalú érdek, s a hirlapirodalom által keltett oly számos árnyalata az egymástól eltérő nézeteknek, és a mi legfőbb, protestáns egyházunk mondhatatlan kényes helyzete, szemben a gazdagság, hatalom és fényövezte római katholicismussal, honnan szünet nélkül leselkednek reánk, — mindezek oly komoly intő jelek, a melyeket egy bölcsen körültekintő lelkipásztornak figyelmen kivül hagyni nem szabad. Ez a dr. Ballagi által is, előttem a hódmezővásárhelyi másfélszázados ünnepély alkalmával elismerőleg kiemelt tapintatos bölcseség teszi Fejes Istvánt is kiváló gyakorlati pappá, habár tanulószobájában, e derék kartársunk is, kétségkívül kellő komolysággal foglalkozik korunk eszméi és theologiai küzdelmeivel. Ilyennek tűnik fel előttem Gyöngyösy is; és ez neki, az én csekély nézetem szerint is, kitűnő érdeme. Szép tulajdonsága továbbá szerzőnek, hogy szövegeit nem jeligeként tűzi beszédei homlokára,'mint ez, fájdalom ! annyira elterjedve van. A homiletikát a rhetorikának nem áldozza fel, sőt oly forrást képeznek, csekély kivétellel, alapigéi, melyből beszédeinek részei természetesen s igy szabályszerüleg alakulnak. Feltűnő, hogy a synthetikai alaknak, előnyt látszik adni az analytika prédikáció felett. De gustibus non est disputandum! annyival is inkább nem pedig, mert e sajátsága szerzőnek épen nem esetleges, de határozottan egyéni, és pedig egyáltalában nem hátrányára. Egy észrevételt még el nem hallgathatok, habár ez már szerzőnek tagadhatatlanul hátrányára van is. Elismerem, hogy az aesthetikai szépség, kellem és fenség, eszmedús beszédeinek, kisebb-nagyobb mértékben, csaknem minden lapján feltalálható, s hogy zengzetes nyelvével oly bűvös magaslatokra tudja ragadni olvasóit, hát még azután hallgatóit, melyeken a lélek igy szólal meg örömmámorában : „Uram ! jó minekünk itt laknunk" ; úgyde azért e regióban is vannak mégis határvonalak, melyeken túlemelkedni és csapongni épen nem tanácsos, miután a tultömöttség s az irály dagálya, a komolyság rovására esik, s igen könnyen kockáztathatja a beszéd érdemlett sikerét. Szükségesnek Ítélem azonban megjegyezni, hogy szerző csak igen ritkán csapong tul a hivatott korlátokon. Következnék most már, hogy általános észrevételeim után szerzőnek egyes beszédei felett is nyilvánítsam nézeteimet. Ez azonban alig lehetséges, miután a füzetbe foglalt 36 beszéd, s illetőleg ima részszerü ismertetése annyi tért igényelne, a mennyit e lapok hasábjain nem kívánhatok; szűkebb térre szorítva pedig., kimerítő és igy alapos nem lehet. Szabad legyen tehát azon közvetítő mó'ozatot alkalmaznom, mely szerint egy-két kikiválóbb beszédében mutassam be szerzőt, hogy igy ez al; pon a tisztelt olvasó a füzet többi beszédeire is következtetést tehessen. Lukács ev. 15: 11 -16 A tékozló fiu. Szerző e tárgyat két farsangi beszédbe osztja, az elsőben a tékozló fiút a sülyedés, a másodikban a megtérés utain mutatván fel. Az első részei: 1. az apai házzal való szakítás ; 2. a vétkes gyönyörök karjaiba dőlés ; 3. a nyomor örvényébe sodortatás; a megtérés mozzanatai pedig: 1. a bukás őrvényéből menekülni óhajtó lélek küzdelme ; 2. a küzdelemben salakjától megtisztult lélek megtérése; 3. a megtérő lélek iránt nyilvánuló atyai kegyelem nagysága. Nem tagadhatom, hogy e beszédek ragadták meg legerősebben figyelmemet. Lehetetlen volt mélyen nem éreznem, hogy egy oly keresztyén theologus beszédét olvasom, a ki mint az emberi sziv titkos rejtekeit és az életet, ugy az isteni kegyelem nagy dogmájái is nem pusztán csak papírra vetett hideg hetükből, de számtalanszor megfigyelt saját lelkületének nyilatkozataiból isismeri. Ebben már az alapja annak, hogy a vallásos zamat megszentelőleg ömlik szét e beszédek minden során. Ephesus lev. 4. 22, 23, 24. Uj élet a multak romjain. Ez újévi beszédben arra hivja fel szerző hallgatóit, hogy levetkezve a régi élet szerint való ó embert, ujuljunk meg a mi elménknek lelke szerént 1. szivünkben ; 2, házunkban ; 3. egyházunkban ; 4. hazánkban. Bár az újév határozottan polgári ünnep : szerző mégis a vallás fáklyáját lobogtatva áll meg a multak romjain, s elevenen érezteti hallgatóival, hogy ama bűvereklye, mely uj életet hoz s boldogságot biztosit, nem egyéb mint az elmének lelke szerént titkosan munkálkodó vallás szent ereje. Éles szemekkel vet pillantásokat az emberi kebel rejtett helyeire, ráragyogtatja fáklyafényét a családi és az egyházi élet sötét pontjaira, mig végre megemlékezik az édes hazáról is, s a nélkül, hogy a pártérdek szenvedélye lelkét csak szárnyhegyével is érintené, emelkedett szellemmel mutat a szenvedő haza sebeire. Vajha tanulnának szerzőtől azok a tulbuzgó hazafiak, illetőleg papok, a kik ephemer értékű politikai pártelvek piacává alacsonyítják kathedrájukat, s feledve hogy e hely, eszményi magasságban áll a hétköznapi élet kisszerű tusái felett, ama magasabb üdvadd munka sikerét kockáztatják, melyre a gondviselés által elhivatának. Ézsaiás 55: 12. A természet hozsánnája, E beszédben az öröm inditó okait 1. az anyagi; 2. a szellemi világban mutatja fel szerző. A leggyönyörűbb tavaszi beszédek egyike, melyek valaha nyomtatásban megjelentek. Az olvasó azonnal észreveszi, hogy a szónok mélyen meg van hatva. „Uram! ezer nyelvek kellenének számba, jóságod csudáit hogy vehetnem számba.,, E gondolat, s az ennek megfelelő nagy érzelem édes terhe látszik szerző