Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-02-28 / 9. szám

Azután meg nem-e igy nyitunk könnyen utat arra, mit megakadályozni akartunk, midőn a próba beszédeket beszüntettük a tiltott uton való keresését a hivatalnak részleteztük ? Az ma már lehetetlen, hogy a kecske is jóllakjék, meg a káposzta is megmaradjon. Vagy az egyik, vagy a másik dominálni fogja a helyzetet. Mindenesetre figyelmet érdemlő az ellentétek kibékitése. Az fog tenni az egyházkerületnek legjobb szolgálatot, ki a gyűlésen a csomót nem ugy vágja el, de ügyesen fölbontani fogja. Szülésznő. Eddig ezzel is mi akartunk rendelkezni, pláne meg is eskettük. Ugy de ma már ezen is túl vagyunk. Polgári közeg ő, nem egyházi. Legyen gondja a polgári hatóságnak arra, hogy képzett szülésznők alkalmaztassanak, 0 neki áll legfőbb érdekében, ha a statistikai adatokat azért is gyűjti, hogy belőlök maga is tanulja a hiányokat megismerni. Hány gyermek vész el épen a szülésznő ügyetlensége, kuruzslása következtében! A bizottság végkép kihagyta rendszerünkből. Egyházmegyei hivatalnokok. 1. Az eddigi szokás a rendszerrel megegyezőleg az volt, hogy egyházmegyei hivatalnokaink majd nem mind a gyülekezetek által választattak. Ugy szinte a kerületi és egyházegyetemiek is. Igy gyakran került a választás; ugy hogy unni kezdtük a dolgot, még inkább a közönyös gyülekezet. Azért az újonnan átdolgozott rendszer, az e speres, esperesi felügyelő, püspök, kerületi felügyelőn kivül a többiek megválasztását az illető gyűlések jogkörébe tette át. 2. Ugyanezeknek esküjéből, mint minden esküből, melyek a rendszerben előfordulnak , a bizottság az „atya fiu és szt. lélek"-re való esküvést kihagyta, pusztán az „élő Istent" hagyta benne az esküformában. Az esküforma nem dogmai tételek rámája, hanem oly kötelességeknek összeszorított kerete, melyeknek pontos és lelkiismeretes teljesítésére az esküvő leköti magát különösebben esküje által. Igy e tekintetben is kötelességet tett a bizottság, midőn az oda nem tartozó dolgokat kiküszöbölte. (Folyt, következik.) Bognár Endre, ev. lelkész. Tisztázzuk a dolgot. (Bartliolomaeidesz János espereshez.) Engedje meg, hogy e lap 6-dik számában hozzám intézett kérdésére egyelőie egy kérdéssel válaszoljak. A törvény végrehajtása tárgyában 1870-dik évben kiadott ministeri utasítás 103. §-ának 2. pontja ekép zzól: „Hadkötelezettségük miatt azoküak sincs nősülhetés végatt hatósági engedélyre szükségök, kikre nézve a határozat a larmadik korosztályban visszahelyezésre (vagy visszaállításra) szólott." Ugyanazon, tehát a honvédelmi ministeriumnak 1874' évi82sw számú intézménye pedig ezt mondja: „Engedély nélkül nősülhetuek 1) a sorozó bizottság által mindenkorra hadképtelenekül elismert és az állítási lajstromból kitörlendőknek határozott egyének, ugy szintén 2) a be nem sorozott, azonban a harmadik korosztályból már kilépett hadkötelezettek, továbbá 3) azok, kik mint harmadkorosztályuak az ujoncállitó bizottság által fölmentettek," A kérdés, mely tárgyunkban a gordiu&i csomót képezi : hcgyan egyezteti ezeket össze ? Török József, ceglédi ev. lelkész. A nagy-enyedi tlieologiai seminarium ügyéhez *) Két nagy és nevezetes tárgy foglalkoztatja jelenleg az erdélyi ref. egyházkerület tagjait; u. m. a biblia uj fordítása és a theol. seminarium Enyedről Kolozsvárra tételének terve. Én a vitatkozások folyamában szokásba hözott személyeskedéseket kerülve, csupán az utóbbihoz kívánok tárgyilagosan szólani. A missió ügye rég foglalkoztatja az erdélyi egyházkerületet, missiót akarunk teremteni minden áron ; mert a sok desolata ekklózsia fájdalmasan hat nemcsak a reformált vallásáért buzgó egyháztagokra, hanem ezekben a nemzetiség hanyatlását látó magyar hazafira is, sokan a missiótól várják mind a nemzetnek, mind az egyháznak felvirulását; egy jól berendezett missió hasznát átlátni, nem nagy észtehetseg kívántatik, csakhogy a külmissió legyen a belmissiónak, azaz az odaadás lelkesültségének kifolyása. Minek volt pedig eleitől fogva nagyobb missiója, mint a nagy-enyedi főtanodának, a mely mindig jeles tanáraival, magas állású fő- és algondnokaival s hazafias szellemével, mint fároszi lámpa, magasan állott hazánkban ; ezt csak roszakarat tagadhatná el, ugy hogy egyháziak és világiak, a kik azon főtanoda emlőjén neveltettek fel, ma is hálával és kegyelettel emlékeznek meg a dicsőség nem kis nimbuszával környezett „alma materről", s mint ilyenről nem kételkedünk kimondani, hogy *) Tájékozásul a következő felvilágosítást látom szükségesnek megtenni: „A theologiai seminarium ügyéhez" cimü cikkemet a „Protestáns Közlöny" 1874. évi 39. számában kiadták ugyan, de annyi és oly tetemes kihagyásokkal, hogy a cikknek csak mintegy fele jött ki. Ez az önkénykedós arra indított, hogy egy még a mult év oktoberében irt második cikkben felfejtsem — ily cím alatt „Néhány szó az „Erd. prot. Közlöny" szerkesztőségéhez — a szerkesztőségnek cikkeink körüli önkénykedését ; ebbe az előbbiből történt kihagyásokat is felvettem volt, de hasztalan vártam a kiadást. Többszöri felszólításom után végre a mult évi 52-ik számban a szerkesztői mondanivalók közt kaptam választ e szavakkal: „Amarra hadd boruljon a feledés fátyola." Nincs tehát mit tegyünk, mint egyebütt keresni orvoslást. Midőn a „Prot. Egyházi és Iskolai Lap" szerkesztőjét eredeti, csonkitatlan cikkem kiadására tisztelettel felkérem, kijelent em, hogy csak annyit módosítottam rajta, mennyit az erdélyi ügyek, kel ismeretlen olvasó közönség kedveért szükségesnek tartottam. Réty (Háromszék) 1875. febr. 12. Kisantal Sámuel. 18