Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-01-03 / 1. szám

egyén fölött nem lehet csak ugy sine nobis de nobis itéloi. Pedig ilyen az, ítélet, ha azt mondják: miután B. nő maga beismerte, miszeiint C. férfiuval buzamos idő óta együtt él, B nő ezen beismerése alapján hozott bontó ítélet egyszersmind gátló is C. férfiúra, hogy valaha B. nővel házasságra lépjen. Ahoz, hogy a B. nő beismerése alapján hozott bontó Ítélet C. férfiura gátlóvá váljék, C. férfiú beismerése vagy az erre is bizonyító kétségbevonhatlan bizonyítékok szükségesek. De akkor már nem így hangoznék az ítélet: B. nő beismerte, hanem így : B. nő beismerte, C. férfiú nem tagadta, vagy így : B. nőre és C. férfiúra bebizonyitatott stb. így azonban nem hangzik, a/.ért azt a házasságtörés különös vagyis házassággátló bizonyításának nem lehet venni. Erre azonban azt mondaná a törvényszék : okoskodásnak szép, de egyéb semmi! Mert inig ez okoskodásban hangsulyoztatva C. férfiúról, addig a válópőrben B. nőről van szó. S az A. és B. kőzött házasságtörési alapra h ozott váló ítélet is nem C. férfiura, hanem B. nőr3 házassággátló az első sorban, ugy, hogy ha C. feifiu elvehetné is B. nőt, ez nem mehetne hozzá semmi szín alatt. B. nő büntetése van itten célozva, még pedig a legigazságosabb módon, a saját maga vallomása alapján ; hogy azonban ez a büntetés másnak is fáj, arról a törvény nem tehet; hogy fáj a bűntársnak is, az meg nagyon igazságos. De nem akarják a lelkész eljárásának helyességét elismerni azért sem: mert a házasságot fölbontó ítéletben nincs kifejezve az, hogy B. C.-vel nem köthet u házasságot, holott ha C.-veli együttélése házassággátló vagy bontó akadálynak vétetett volna, a törvényszék az ítéletben ezt figyelembe vette volna, s nem engedélyezte volna az uj házasságot. Sajátságos, de ugy áll a dolog, hogy látszólag ezzel mondanak legtöbbet, valósággal azonban legkevesebbet az összeadást, megtagadó lelkész ellenlábasai. Ugy látszik legalább, hogy ha B. C.-vel nem köthetne uj házasságot, a különös bizonyítás alapján hozott ítéletben ennek benne kellene foglaltatnia. Mert ha. az ez alapon való ítélet hozatalánál ki kell terjeszkedni C. férfiura is, amennyiben az bűnösnek találtatott, s mint ilyen bűntársa által szoros viszonyban áll az egész ügygyei, az ebben hozott Ítélet alkotásánál is ki kellene terjeszkedni ő reá. Vegyünk egy büupört, melyben egy ember gyilkolással vádoltatik ; tárgyalás alkalmával merülnek föl bűntársak, kik közvetlen talán nem, de közvetve mégis részesek s midőn Ítéletet hoznak, kit fölmentenek, kit elitélnek, de miután valamennyien szerepeltek a bünpörben, ha egyik-másik úgyis, mint gyanú alatt álló, az ítélet alkotásánál valamennyire kiterjeszkednek a birák. Még inkább benne kellene pedig foglaltatnia, ha meggondoljuk, hogy a házasságtörés okából hozott bontó ítélet magábau véve még épen ugy nem gátló, mint a házasságtörés okából hozott gátló Ítélet egyszersmind nem bontó. Pedig hogy igy áll a dolog, annak megvilágosítására legyen elég az állítás második felét bizonyítanom. D. férfi ós G. nő házastársak. D. férfi azonban viszonyt kezd F. nővel s e viszonyból gyermek születik. F. nő gyermektartás címen bepöröli D. férfit és a pört megnyeri. Ez által D. férfi házasságtörése bíróilag bebizonyíttatott.; A házasságtörés ezen bebizonyítása gátló ítéletül szolgál' D. férfiura, hogy valamikor F. nővel házasságra lépjen de ha neje annak dacára a házassági viszonyban vele meg akar maradni, bontó ítéletül nem szolgál ; sőt még ha meg nem akarna is maradni, a D. és F.-re gátló ítélet D. és G.-re bontóvá csak uj, válópör által fogna változni. De csak ugy látszik, valósággal azonban nem ugy áll a dolog. S hogy miért, erre az egybeadást megtagadó lelkész pártosai ekép felelnek: a törvényszéki eljárás egyedül csak a már létező viszonyra vonatkozhatik, de ezután következendőkre nem. S ez indokolás véleményem szerint is helyes, habár a gyakorlatban egy kissé sántikál. A törvény ugyanis azt mondja, hogy a házasságtörés bontó ok s ennyiben létező viszonyra, de a törvény azt is mondja, hogy gátló ok s ennyiben kővetkezendőre vonatkozik. S ha ilyen a törvény, hogyan lehet másforma a törvényszéki eljárás, főleg ahol — mint itt — a látszó és következendő között elválaszthatatlan az Összefüggés minthogy a létező a kővetkezendőre joghatálylyal bír. Nem is másforma az az Ítélet ilyetén alkotásában : a házasság fölbontatik, megengedtetvén mind a két félnek az uj házasságra léphetés. Ezen ítéletben ugyanis ez : a házasság fölbontatik, a létező, azonban ez: megengedtetvén mind a két félnek az uj házasságra léphetés, épen ugy a követkazendö viszonyra vonatkozik, mintha ez állana benne nem engedtetvén meg a megnevezett egyiknek átalában vagy különösen a megnevezett ezzel. Vagy ha a házasságengedélyezés nem következendő, akkor a házasság nem engedélyezés is létező viszonyra vonatkozik s igy is, ugy is valami hiba van a gyakorlatban. A hibás gyakorlat azonban a helyes elméletet nem' ingatja meg. Ép azért azt mondjuk, hogy az ítéletben amint a házasság nem engedélyezése nincs, ugy engedélyezésének se szükség, sőt a szabatosság ós a következetesség szempontjából, nem is kellene ott állania. A szabatosságnál fogva ugyanis, ha válópör indíttatik, az ítéletnek azzal, hogy a felek elválasztattak, a házasság fölbontatott, be kell fejeztetnie. A következetesség pedig azt hozza magával, hogy adandó alkalommal vagy mind a kettő benne legyen, vagy egyik se álljon ott soha. Az ítéletnek ugyanis szorosan véve csak a létező viszonyra kell korlátozódnia, csak a fölött kell hangoznia, a mi fölött ítélésre a birák fölhivattak. Annál inkább, mert van benne vagy nincs benne, a törvény azért törvény, amely azt mondja, hogy a házasságtörőnek azzal, a kivel a házasságtörést elkövette, házasságra lépni nem szabad s a törvényt, ha a felek nem tudnák is, a papnak, ki a törvénynek egyik őre, tudnia kötelesség. Én ezzel befejezem cikkemet. Volna ugyan még e tárgyhoz mondani valóm, de a főbbeket elmondottam s túlhosszadalmassá nem akarok válni. S talán az eddigiek-2*