Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-09-20 / 38. szám

uk, az egyház kifejezés a görög bvlvjola fordítása. Az a kérdés, hol vette e szó magát az uj testamentumban, s mi jelentése van annak ott ? Az ó testamentumban több helyen, igy II. Mózes XII. 3 és 19 ;

XVI. 2, előfordul a héber szó „kahal", melynek közönségesen elfogadott értelme ez vala: isten elválasztott népének gyülekezete vagy csak röviden: istennek gyülekezete. A hetven fordító e szót az b:/.h]Oia görög szóval adta vissza; igy jött az használatba az uj szövetségi Íróknál is, s jelentett általában gyülekezetet, közelebbről vallásostársulatot, a nélkül, hogy az elnevezés kizárólag a keresztyén vallásos társaságra alkalmaztatott volna, tehát a nélkül hogy a szó használatában jelezve lett volna, hogy a keresztyén vallásos társulat minden más vallásos társulattól megkiilönböztetőleg audíjö7a-nak, egyháznak nevezi magát. Jézu3 az általa alapított keresztyónséget, jellemzésül, megkülönbüztetésül, különös előszeretettel mindig JSAOTLETA TÍOV OVQCCVWV TOV deov, XQiorov-mk nevezi s az hul^aía szót, tudván azt, hogy ebben nincs adva az általa alapított vallásos társaságnak elválasztó különbsége, hogy ixxhjola-nak más vallásos társulat is nevezhető, csak kivételesen, ugy szólván a közbeszédnek hódolva, használja. Ha már Jézus maga sem kötötte össze az r/xbjaía-szóval a keresztyén fogalmat, azt tenni én sem látom magamat följogosítva. Ha Tóth Mihály és Filó teszik, ha szerintük egyház csak a keresztyén lehet, ha ilyen beszéd „héber egyház" stb. alaptalan, ám magyarázza meg az ő exegesisök; én e tekintetben elmondtam a magamét, hivatkozhatom másokra, a közszokásra. Schleiermacher és mások határozottan beszélnek zsidó és muhemedán egyházról (I. Fr. Schleiermachers Grundriss der philos, Ethik. Kiadva Twesten által. Berlin 1841. 163. lap s Nitzsch: Prakt. Theologie. L k. Bonn 1847. 142 lap); Kálnicki Benedek külön szól általában egyházról s annak nevezi azoknak az embereknek társaságát, kik azért egyesülnek, hogy vallásbeli foglalatosságukat együtt gyakorolják, s aztán külön adja a keresztyén egyház fogalmát (1. Közönzéges keresztyén Egyháztörtónettan. I. K. Spatak 1848. Bevezetés) Warga Lajos tisztársam szintén ilyen értelemben nyilatkozik s használja a „héber egyház,, féle kifejezést (L. keresztyén Egybázförténelem. Kézirat gyanánt kiadták hallgatói. Patak. I. k. 1-ső lap), s ha az „egyház" kifejezésben olyan szükségképen befoglalva volna a keresztyén képzet, mint ezt Filó állítja, akkor a legtöbb egyháztörténetiró nem tenné munkájának cimeül ezt: „Keresztyén egyháztörténet". Ily felfogás mellett aztán egészen más világításban tűnik fel az én kifogásom, s igen szabatos az én meghatározásom, hogy a keresztyén istentiszteletről a keresztyén egyházszertartástan tanít s hogy ez alatt a kifejezés alatt „egyházszertartástan", miután lehet és van zsidó s mohemedán egyház is, zsidó és mohemedán liturgika is érthető. Egy cseppet sem alaposabb Filó ott sem, hol védelme alá fogadja Tóth M. könyvének általam megtámaiott felosztását. Szerinte helyes az, ós „kellemesen meglepő," ha szerző két részre osztja művét, u. m. általánosra és különösre. Az általános rész nem fából csinált vaskarika, mint állítom, meit hiszen szerző nem a részre mondja, hogy általános vagy különös, hanem a Liturgikára; általános és különös liturgika pedig csak lehet talán; sőt az egész felosztás kórdóse annyira közönyös dolog, hogy rendén van az, ha valaki a tudományban a részek tárgyilagos megnevezése nélkül, egyszerűen „A és B*-vel jelzi azokat. Ügyes prókátori fogás, de hát zsákutcába vezet ! Lesz tehát Filó szerint általános liturgika és különös liturgika. Kérdem: miről tanít aztán az általáuos liturgika? Ha általános, azt hiszem, mindenről kell tanítania egytől egyig, a mi csak a liturgikához tartozik ; s mi marad aztán fel a különös számára ? Gondolom még egy kis különösebb beszéd azokról, melyekről már általában szólottunk? Nem tartottam tudományos methodusnak az olyat, mely először per longum et latum beszél, aztán szalmáz egy kicsit, vagy a mely először mindent összevissza jár, aztán mutat csak rendesebb lépéseket. Én igenis ismerek általános liturgikát, azaz olyat, mely a liturgikába tartozó minden tárgyat felölel, s ismerek különöset is, specielle Liturgik, liturgikai egyediratok például Ratorptól, Clamertől, Varasdi Lajostól, Révész Imrétől, de olyat, mely általános és egyedirat is, nem, s az ilyet, nem tehetek róla, általában különösnek találom. A mi az „A ős B"-vel való osztást illeti, engedelmet kérek a jókedvű hasonlatért, már én csak szeretem azt, ha tudom, hogy hívják azt az ételt, a mit ennem adnak s nem elégszem meg egyszerűen azon kijelentéssel, hogy étel lesz az, a mit kapok. Két fontosabb, alább következő liturgikai kérdés megbeszélésére akarván meggazdálkodni a tért, a' mivel még rendelkezhetem, Filó azon szemrehányására, hogy következetlenségbe esem, midőn a liturgika tárgyául a polgári házasságot is kijelölöm; azon kérésére, hogy megmondhattam volna, mi jellemzőbb szóval lehetne megnevezni a lelkész azon teendőit, melyeket Tóth M. „nyilvános-"nak nevezett s melyet én helyesnek nem találtam ; a feletti csodálkozására, hogy az igehirdetést „nem liturgiádnak lenni mondottam, s azon féltékenységére, melyet szóba hozott háromszori urvaesorázásommal szemben a „régi ég" érdekében kifejezett: együvé foglalva csak azt jegyzem meg, hogy a polgári bázasság, összefüggvén az az esketéssel, igenis korszerű tárgya a liturgikának ; hogy a „nyilvános" és nem helyeselt szó helyett a jobb kifejezés ez: „isteni tiszteleti végzendők, vagy teendők" ; hogy az isteni tiszteletben általában, de különösen Schweizer (L. Homiletik. Leipzig. 1848. különösen 94 és köv. lapok) liturgiái és homilétai elemeket szoktak megkülönböztetni s az igehirdetés az utóbbiakba tartozik ; s hogy nekem, mint a ki elvekkel foglalkozom, bírálnom terveket, ajánlanom igenis szabad és jogos, és hogy háromszori urvacsorázásom nem olyan horrendum dictu, ha elgondolom, hogy az orthodox lutheránus Schöberlein egyszeri urvaesorázást ajánlott, mert a német népet nem tartotta