Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-11-29 / 48. szám
választani) jó részt ismerő közgyűlés inkább meg tudja Ítélni, hogy ezen felettébb fontos, és semmi anyagi jutalommal nem, de annál több fáradsággal és felelősséggel járó hivatalokra kik legyenek alkalmasok és hajlandók, mint a mi vidéki gyülekezeteink, azért miután a kánonok és szabályok nem ellenzik, töltse be ezen hivatalokat a közgyűlés. Nem igy a szervezett párt. Ott az elnök kimondá azon nézetét, hogy e hivatalok a gyülekezeti szavazatokkal töltendők be, és im minden párttagnak ez lett a nézete. Másnap felolvastatik a papi vizsgáló bizottság jelentése, s midőn ennek azon örvendetes tartalmához, mely szerint az első vizsgára jelentkezett 7 ifjú segédlelkész közül kettő különösen kitűnőnek, három kitűnőnek találtatott, — a vizsgáló bizottság elnökei Török, Dobos urak kommentárul néhány rövid megjegyzést tesznek, elismeréssel, dicsérettel emlékezvén meg e kitűnők szorgalma alapos képzettsége felől: a pártfőnők kárhoztatásra vagy legalább nem helyeslésre méltónak találja paedagogiai szempontból az érdem elismeréséből fakadt eme szavakat, s bámulatra méltó, hogy a pártnak ugy sötétebb mint derültebb világnézletű tagjai egyhangúlag ellenkezőnek találják ama szavakat a józan paedagogia elveivel. Dicső paedagogok! Mennyire dicsők! Mindjárt közvetlenül a másik tárgy a theologiai ügyben kiküldött vizsgáló bizottság jelentése volt; és ennek felolvasása után azonnal, valamint ezen tárgy előfordultakor már a tavaszi gyűlésen is, tart a pártfőnök egy jó hosszú beszédet a közgyűlés előtt, melyen épen a tanárok buzdítására a theologusok nagyrésze is bent szokott enni, a theologiai tanárok ellen; a tavaszszal nyilt szavakban, most homályosan, rejtélyekben, némi sötét vádakat, gyanúkat sejtetőleg : és most meg a kar unisono ugy találja, hogy egy ily beszéd nagyon összevág a paedagogia elveivel, s emelőleg, lelkesitőleg hat ugy a tanárokra mint a tanulókra. Ezen beszédben a többek közt elmondatott, hogy örömmel tapasztalá szóló a tavaszi gyűlésen való felszólalásának hatását, mert im a jelentós szerint jó sikerű vizsga adatott, s ez kétségivül ezen felszólalásnak tulajdonitható. Ügyes fogás egy sarokba szorított pártfőnök részéről, én legalább elismeréssel bámultam, midőn az ő vádjait, alaptalan gyanúsításait oly fényesen megcáfoló bizottsági jelentés ellenében is talált olyan a milyen kibúvót. Hanem azt azután már fájdalommal bámultam, hogy mint a színházi soló-énekesnél a chorus közbe-közbevág, úgy itt is időnkint a kis sereg egész animoval trillázta a „helyes" „ugy van" accordokat. Mert azt az együgyűséget csak nem tehetem fel a párt legjámborabb tagjáról sem, hogy be ne látná, miszerint azon 5 hét alatt, mely a felszólalás és a vizsga kőzött eltölt, s mely idő különben is minden tanintézetnél igénybe szokta venni a fiatalság szorgalmát, éjjelét nappalát — aligha lehet évek mulasztásait kipótolni, és egy egész évi studiumra úgy elkészíteni az ifjúságot, hogy az oly fényes eredményű vizsgát tegyen ; és hogy be ne látná, hogy azok a fiatalok, a kik 16 éven, s a mi intézetünkben is már négy éven át folyvást minden tantárgyból kitűnő osztályzatot nyertek, szorgalmukat s képzettségüket nem a tavaszi felszólalástól keltezik. S miért mégis a chorus helyeslése ? Igy hozza magával a pártszellem. És még ez nem a legnevetségesebb, akarom mondani fájdalmasabb. A vizsgáló bizottság, mint mult számunkban közlénk, jelenti, hogy „részint a vizsgára beterjesztett tantárgyakból s tantételekből, részint az általunk feltett számos kérdésre adott feleletekből teljesen meggyőződtünk stb/ Ugyanekkor a vizsg. bizottság elnöke, Csikay esperes ur, élőszóval is referálván a vizsgán tapasztaltakról, beszédét ilyformán végezé: „Nyugodt lélekkel tekinthetüuk sírunk elé, mert utánunk az egyház vezetésére oly fiatalok jönnek, kikre jó lélekkel bizhatjuk majdan a szent ügyet." És mit gondol a t, olvasó ? alig hiszem hogy eltalálni, mi volt az ellenvetés. A szelleme felől óhajtottunk volna értesülést nyerni a pesti theolog intézetnek, énekeié a szóló-énekes, ós viszhaugoztatá a khorus ; a szellemet óhajtanánk megismerni. A szellemet ? Aligha van Magyarország legfélrébb eső falujában is oly lelkész, ki meg ne tudná mondani, hogy mily szellem uralkodik a pesti theologiai intézetben ; és im közelünkben egész kis párt van, mely erről nem tud semmit, mely hogy azt megismerhesse, kiveszi a theologiát az egyházkerületi tanbizottság működési köréből, és azt egy külön szellemkutató bizottságra bizza. De hát nem látnak ezen emberek ? kérdi a t. olvasó. Nem bizzony ! megvakította őket a pártszenvedély. Az egyik theologiai tanár 17 éves lapja által igyekezik szellemét megismertetni s elterjeszteni ; a másik ugyané célból évek óta egy folyóiratot tart fenn, a haimadik világ elé bocsátotta tankönyvét; ez nem volt elég, közelebb egy bizottság fáradozott, hogy tájékozást nyújtson, s ugy a tanárok mint a bizottság tagjai kikeresték épen a dogmatikus, és a legérdekesebb tételeket : ésez mind nem elég a szellemkeresőknek. Mit tegyünk tehát ? Ugy látszik, hogy vagy le kell fordítani az egész dogmatikát s a megjelent bibliai tanulmányokat arab versekbe vagy pedig utasitanunk kell ezen urakat az endori boszorkányhoz, hogy az mutassa meg nekik az általuk keresett szellemet. S hogy feltegyem a koronát, megemlítek még egyet. A bibliafordítás ügye szőnyegre kerülésekor egyhangúlag kimondatott, hogy miután az uj átnézés szükségét a közgyűlés is érzi, azt a legközelebbi konventen a többi kerületek közös hozzájárulásával elintézendő ügynek jelöli ki. Midőn azonban ezen határozatnak az elnökség mintegy de stylo utána veti : „s mint ilyet a testvér-kerületeknek megjelentetni határozza", már az ellen kötelességének ismerte a párt egyhangúlag (értsd hogy egy szólott, a többi „helyest" zúgott) ellentmondani. Ily példákat hozhatnék fel nem kevés számmal, de reménylem ezek is elegek ezen pártoskodás felett keletkezett aggodalmaink igazolására. Ezen elmondottakat vegye egyszersmind tudomásul Mitrovics kollega ur is, hogy alább következő cikke né-106*