Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-11-22 / 47. szám

szükségórzete; most az ujabb községi törvények végre hajtották azt, amit a Bach-korszak nem birt keresztül vinni, hanem azért az egység érzete megvan, s most már ugy cselekesznek, hogy a község képviselő testületébe beolvasztják az egyházi elöljárókat is ,hanem a papot kihagyják, s a faluházánál vasárnap reggelenkint gyűléseznek az ekklézsia ügyeiben; papnak, egyházi hatóságnak derekasan opponálnak, egyházi és iskolai törvények ellen izgatnak, s ha a pap nem n

akar beleegyezni a törvénytelen végzésekbe, összedoboltatják a népet s felizgatják, s a néppel aztán együtt üvölt az elöljárója. Aki a törvény végrehajtásával, a rend fentartásával van megbízva, éppen az gázolja legjobban a törvényt és rendet. (Ismét hivatkozom a váraljai pap üldöztetésére!) Nem mindig jó az a mi uj, s nem mindig rosz az ami régi. „Tartassék meg a régi jó rend elszánt akarattal, a hol pedig látszik a társasági machina akadozása, ott állíttassák uj rugó, fris tengely, ép fogú karika, a rozsda pedig seholse s zenv ed t essék" azt mondja Széchényi. Echómnak bünéül rója fel Baky ur a conservativismust is ; s ha a couservativitás bün, akkor cikkem csakugyan bűnös; hanem én meg abban a meggyőződésben vagyok, hogy ha conservativ elem nem volna közöttünk, ugy is kellene egynéhányat pénzért fogadni; mert azo n elem nélkül minden társaság végtelen gyorsasággal neki menne a falnak! Van köztünk reformpárti, nihilista, ellenzéki minden oldalra, van még tán communista is, egyik a másikra licitál a szabadelvüsködésben, s néha olyan roszul átgondolt határozatokat keresztül hajtunk nagyhirtelen, a mikből a sok baj ismét szaporodik. Rendesen ugy bánunk el a reform-javaslatokkal, mintha egészen tabula rasa állana előttünk, s csak most kezdenénk szervezkedni, múlttal, történeti fejlődéssel keveset gondolunk, jó ha valaki olyan is akad a ki figyelmeztet, hogy „Tekints a multakra, nézz a jövendőkre." A hirteleni határozásra szolgálok egy csattanós példával : Volt itt az egyházmegyének egy özvegy-árva pénztára, mely még e század elején alapittatott, a papok adogattak össze néhány fillért, és az özvegyeKet segítették belőle 8 váltó forinttal, később a jótéteményezést kiterjesztették a tanitónékra is 4 v. forinttal. Az alaptőke 1864-ben már 1600 p. frt. volt, ekkor azt határozták, hogy bizonyos évi dijat fizessenek a papok jövedelem szerint, a tanitók pedig felét, de a jótétem ényezés legyen egyforma, igy a cassa felnőtt 5000 frton felül, s a jövedelmen a tanitóuék a papnékkal egyformán osztoztak ; ekkor a tanitók kezdték egymással azt elhitetni, hogy az özvegy papnékat az ő keserves filléreikből segélyezik, s nem fizették a részvényeket, erre természetesen az lett volna a felelet, hogy ha nektek nem tetszik fizetni, nekünk se tetszik fizetni az özvegyeiteket, de nem azt tettük, hanem nagybölcsen megszavaztattuk a tanítókat, még pedig a nem tagokat is! hogy külön választassék-e a cassa vagy ne 1 s a nem tag tanitók hűségesen leszavaztak bennünket. A szép kis pénztár kétfelé osztatott nagy humánus és liberális módon, holott a tanitók csak 1864 óta s csak harmadrészben járultak neveléséhez, de járulókukat se fizették rendesen. S a lelkészi kar ezen nagylelkűségét azzal hálálták meg némely tanitók, hogy toroktátva hirdették hogy őket a papok megcsalták!! de azért átadtuk a cassa felét szépen, mert a szabadelvüség s tani t ó k a t pártoló divat ugy kivánta. 2000 s néhány száz forintot kidobtunk az ablakon híjába, mert a tanitók közül csak vagy 7 tagja van, azok közül is tán csak kettő fizet, s a szegény özvegy tanitónék se kaptak azóta egy fillér segélyt se az általunk átadott kész tőke kamataiból se ; bizony jó lett volna itt is egy kis conservativ elem, a baklövést meggátolhatta volna,. „Hebehurgya szélességgel, semmi se megy ki jó véggel" ! Szóljunk végre néhány szőt az én „rusticitásomról" is. Nem szeretek magamról beszólni, de ha már épen ki vagyok híva, hát ám legyen. Az éu rusticitásom csak abból áll, bogy nem járok a fellegekben, minekutána a földön, itt is épen Barauyamegyébeu a baranyai nép közt lakom. Nem szeretek kongó üres trasisokat irni, hanem irom azt amit látnak szemeim, még pedig irom ugy, hogy aki olvassa ne kelljen a sorok között keresgélni az értelmet ; mert elég magyarán irom, lelkem irásközben tollam hegyén lebeg ; az egyházi állopotokat ép szemmel, a maguk valójában nézem, nem szeretem a rózsaszínű szemüveget, sőt egyáltalában semmi szemüveget se. Tömjénezni nem szoktam sem föl, sem lefelé, sőt kimondom nyíltan, hogy népünknek néhány év alatt a sok mindenféle tömjénezés ártott legtöbbet. A szabadságot imádom, a zsarnokságot utálom, akár felülről akár alulról származzék az, most már oda jutottunk, hogy esperesi, püspöki zsarnokságtól legkevésbé sem kell tartanunk, a helyett azonban a nyakunkra ült a populó, mely ezerszerte veszedelmesebb zsarnok. Nagyon itt az ideje hogy ide fordítsuk figyelmünket! Megváltómat csudálom és szeretem, midőn a nép káromolja arcul veri és keresztre hurcolja, oh a keserű pohárt nekünk is sokszor ki kell ürítenünk ok nélkül igaztalanul! Hanem én a, megváltót akkor is szeretem, midőn a templom fertőzte tő ke t megkorbácsolja! óu abban is követni akarom. Különben is a fejetlenség nálunk már anynyira nőtt, hogy népünk és elöljárói felsőbb egyházi hatóságokról tudni se igen akarnak.' Megesküdtetjük ugyan őket, hogy „az ekklézsia javai el ne idegenittessenek, a vallás szolgái tiszteletben tartassanak, a zenebonások megbüntettessenek, az egyházmegyei ós kerületi végzések teljesíttessenek stb." de bizony legtöbbnyire ugy viselik magukat mintha épenségesen az ellenkezőre esküdtek volna! S midőn ilyen dolgokat naponként elszomorodva kell tapasztalnunk, s a papírra vetjük, figyelmeztetve a Sión őreit, meglehet, nagy rusticitást követünk