Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-10-04 / 40. szám

lebb fejeztük ki azon nézetünket, miszerint egyházunknak iskoláira nézve jelenleg egyik főteendője az, hogy vessen számot magával s anyagi erejével, és a mely tanintéze­teket első sorban szükségeseknek lát, azokat tartsa meg, de azokat azután igyekezzék egész erejével a kor kívá­nalmainak megfelelőleg berendezni. Minthogy azonban nálunk nem csak a káposzta lesz kedvesebbé s kapósabbá a hétszeri felmelegítés által, de az elfogadásra ajánlt s megkedveltetendő eszméket sem árt minél többször feltá­lalni ; ezért közöljük R. ur cikkét egész kiterjedésében mely voltakép csak Debreczennek s a tiszántúli egyház­kerületnek szól ugyan, de a menyemasszonyok is érthet­nek belőle. Mellékesen kitérve azonban nem hagyhatjuk szó nélkül R. ur cikkének egyik sorát. Ezt mondja ugyanis cikke elején: „Utoljára is egy-két tekintélyes egyén szava fog dönteni az egyházkerületi gyűlésen" (t. i. a debre­czeni főiskola jövendőjéről). Mit tesz ez ? Nem értjük, s nem akarjuk érteni. A történész szól-é itt, pár szóban jellemezve az egyházkerületi gyűlést? vagy a demokra­tico-presbyteriális rendszer mellett őszintén lelkesülő pu­ritán lelkész fájdalmas feljajdulása akar ez lenni ? Nagyon fájna e szavakat akár az egyik, akár a másik értelemben venni, s nagyon szégyenlenők, ha széles alapra fektetett önkormányzati jogunk épen a hatalmas tiszántúli egyház­kerületben oda sülyedt volna, hogy több mint félmillió lélek legérdekesebb kérdései felett egy-két tekintélyes egyén szava döntene. Igenis, megadjuk e tekintélynek a bölcseségnek a kellő tiszteletet, hogy ugy szóljak, hódo­latot, azok szavaira, indítványaira nagyobb súlyt helye­zünk, mint a szűkebb körben forgolódó, s tapasztalatban, érdemekben szegényebbekére; de azok dacára hazai pro­testáns közgyűléseinket épen az jellemzi — s kell hogy jellemezze, —- hogy ezekben B#m egy-két tekintélyes egyéa szava, hanem az érvek nyomóssága, s a gyűlési tekin­télyes és nem tekintélyes tagok szavazatának többsége szokott dönteni. Miért is akarjuk hinni, hogy az idézett szavakkal nem azt akarta R, ur kifejezni, a mit azon sza­vak mondani látszanak, s nem akarta a tiszántúli egyh. ke­rületi közgyűlés tagjainak nagy részét feltétlen tekintély­imádó mameluk-seregként feltüntetni. Ezt egyébíánt csak mellékesen kívántam megemlí­teni, maga az érdekes cikk e következő: „Jelenleg sokat beszélgetnek és Írogatnak adebreczeni főiskola jövendőjéről; ugylátszik, hogy különösen a jog­akadémia jövő sorsa hozta mozgásba az erőket és érdeke­ket. Utoljára is egy-két tekintélyes egyén szava fog dönteni az egyházkerületi gyűlésen. Bármit szüljön a jövendő, csekély nézetünk szerint a főiskolát birtokló s kormányzó egyházkerületre vagy hilfelokezetre nézve a legközelebb főbb teendők czélszerü sorozata igy áll: 1. A gymnásiumban legalább 3—4 párhuzamos osztály állítása, és pedig rendes tanárokkal; - - lehetet­len az, hogy egy ^anár 70—80—90 tanulót, a gymnásiumi tanok legnagyobb részében (mathesis, természettudományok, nyelvtan stb.) óhajtott sikerrel oktathasson. Teljes léggel nem helyeselhetjük a kormány tervének fényűzését, de azt sem hagyhatjuk helyben hogy a tanárokra elhordoz­hatatlan teher rakattassék. Oda is kell a többek közt gondolni, hogy a tanár huzamosan beteg lehet. Ha pár­huzamos tanszékek nincsenek, hogy megy akkor a mathe­is, s természettudományok helyettesítése, különösen a felsőbb osztályokban? Jurátust küldüuk be? Hegedült már ma arról hzent Dávid ! Ha a debreczeni gymnásium­ban az egyes osztályokban egy tanár alatt folyvást oly nagy lesz a tanítványok népessége, mint eddig volt, akkor nem csoda, ha minden jóravaló vidéki gymnásium tul fogja szárnyalni, de meg is lehet tőle követelni, hogy túlszárnyalja a debreczenit a tanítványok képességére nézve. Huzamosb idő óta folyvást sok hiány tapasztalható pedig épen a debreczeni gymuásiumra vjnatkozólag is. A minap egyik iőiskolai tanár nyilvános egyházkerületi gyűlésen mondá, hogy a debreczeni főiskola jurátusai s elemi tanítói nem tudnak németül annyit, hogy a leg­egyszerűbb könyveket értve olvashatnák. Külföldi tekin­télyes lapok a legújabb időkben is ismételve emlegetik, hogy a magyar református papok tetemes nagyrésze nem ért más nyelvet csak a magyart. Félő, hogy maholuap, az óhitű román és szerb papok is túlszárnyalnak ben­nünket! Egyébiránt a hanyatlás nemcsak debreczeni hanem kisebb nagyobb mértékben országos jelenség ná­lunk magyar reformátusoknál, és annak főoka bizonynyal nem egyedül tanárainkban, hanem legnagyoibb mértékben másutt van. — Talpra kell tehát állítani azt a debreczeni gymnásiumot, és pedig emberül. — Meggyőződésem sze­rint egyik mulhatlan eszköz ehhez, kellő számú párhuza­mos osztályok felallitása és pedig rendes tanárokkal. — Ekkor aztán a mai úgynevezett privátat be kell tiltani egyenesen. Különben jelenleg sincs annak semmiféle helyben hagyható értelme. Mi az, hogy a publikus tanár privát órákat ád az ő publikus tanítványainak, a publice kiszabott tantárgyakból ? Hiszen ha a tanár látja azt, hogy a kiszabott idő alatt, a kiszabott képességet nem lehet megadni a tanítványoknak: abból teljességgel nem az következik, hogy ő, a nyilvános tanár, bizonyos fizetésért adjon néhány privát órát az önként vállakozóknak, hanem az, hogy az iskola kormányzói tegyék meg a szükséges intézkedéseket az akadály elhárítására és a kellő siker biztosításra. - Második főteendő lenne aztán jelenleg : 2. Mindenféle létező tanszékeknek — tehát nemcsak a gymnásiumaiaknak, a lehető legjobb fizetéssel s nyűg­díjjal ellátása; mert különben tanszékeinkre jóravaló em­bert nem íogunk kapni, vagy ha kapunk, azt nem sokára a jobb fizetésű tanintézetekbe fogják elvinni. 3. Mindenféle könyvtárakat, muzeumokat és szertá­rakat a lehető legjobb karba s teljesen használható álla­potba kell helyezni ós ha szükség, kiegészíteni. Bizony szükség pedig, mert magában a főiskolai nagy könyvtárban is nem egy-két tudományra nézve oly óriási hézagok van­nak, amelyeknek kellő kipótlására ezerek kellenének. Ezek lennének tehát a legelső és legsürgetősebb te­endők a ininduyájunk által őszintén szeretett és tisztelt

Next

/
Thumbnails
Contents