Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-09-27 / 39. szám

az, hogy mire a gyermek kikerül az iskolából, sem irni, sem olvasni, sem számolni nem tud becsületesen, egyéb tudományról alig van sejtelme, a vallást pedig, ezt a vigasztaló s megszentelő égi angyalt, melynek a káté nem tudott igaz szint, üde életet s lebilincselő, vonzó varázst kölcsönözni, nem ismeri, sőt kerüli. így lép aztán tudatlanul és vallás nélkül az élet tömkelegébe, ostorul magának és másoknak egyaránt. Á másik tábort a mai kornak anyagias, vallást fitymáló iránya teremté. Az ezen táborba tartozók nézete szerint a vallás csak olyan tantárgy, mint bármely egyéb tudomány, mint a kétszer-kettő; külön-órán tárgyalandó egyedül, anélkül, bogy az egész iskolai életet áthatná a vallás-erkölcsiség. Sőt bátran el is maradhat a vallás* mondja egy-két bölcs szellem. E két szélsőség között vagyunk mi ; távol a kegyeskedésnek azon nemétől, mely e világot egészen ignorálni akarván, épen ellenkező eredményre, a legjobb esetben álszemeskedésre vezet ; de egyszersmind távol azon anyagias iránytól, hol ama jobb világból lehangzó örök harmóniát nem hallja a földhöz tapadt lélek. Akarunk kegyességet, de nem olyant, melynek ég és föld közötti lajtorjája betűből álljon, mert a betű öl, életet nem ad, égbe nem ragad; akarunk kegyességet, de nem olyant, mely csupán tudós theologiai rendszerek halmaza legyen, mert mig ez egyfelől nem vallás, hanem csak erről való képzet, addig másfelől főkép gyermek előtt nagyrészben érthetetlen, Olyan kegyességet akarunk mi, mely élet istenben, egy felsőbb szellemvilágban, földöntúli magas, boldopitó eszmékben; kegyességet, mely mig egyfelől lerázva e föld porát és feledve nyomorát, erős hittel ragadja meg istent, hogy benne találjon való boldogságot; addig másfelől itt harcol e világon, belevegyül ennek küzdelmébe, hogy békességet találjon és terjeszszen, — kiszáll ennek viharos tengerére, hogy nyugodalmas kikötőre leljen, megnézi a bűnnek iszapos mélyeit, bogy erénye öntudatos legyen és szive tiszta, mint az ég harmatja; szóval, akarunk kegyességet, mely áthassa az életet, boldogítson itt, üdvözítsen amott. S ezt a kegyességet a gyermeknek jóra, szépre fogékony szivébe óhajtjuk becsepegtetni, a nevelészeti elvek szerint fokról-fokra, a gyermek felfogásához mérten haladva. E célra készült a fenncimzett munka német nyelven ; megjelent pedig most Turcsányi Andor ur által magyarra fordítva. E becses műnek bírálatába már csak azon oknál fogva sem eresz.kedhetem, mert ezt e lapok 1872. évi 47. számában Csiskó János ur szakértően s elég terjedelmesen ismertette. Mindenesetre nagy köszönettel tartozunk fordítónak, hogy fáradságtól, netán anyagi veszteségtől s az előzetes nem a legjobb fogadtatástól vissza nem rettenve, e mű magyar kiadásával bennünket megörvendeztetett. Uj kiadást érvén e könyv, mit forrón óhajtok, egykét sajtóhiba kiigazítandó lesz, igy p. o. a többek közt a 26. lapon szí v Ö r Ö m helyett ez állszivöröme; a 27. lapon e sorb51 „amint parancsolád" kimaradt két szótag; a 36 lapon re mélni helyett a nehézkes reménylni áll stb. Még az énekversekre nézve lehetne némi kifogásunk, verselés meg rimelés tekintetében. Az eredeti jambusa és trochaeusa nincs megtartva. Megbotlom — vigyázzon, neki — szerezni, tanácsot — ki adott: nem rimek. E kisszerű hiányok azonban könnyen kijavíthatok. Végül e könyv valódi becsére nézve nem akarok elfogult lenni; jól tudom ugyanis, hogy a ki e műbe nem képes lelket Önteni az előadásnál, vallásos kedélye és személyes élete által, az bizonyára e könyvecskével s e tanmóddal sem nevelhet vallásos egyéneket; viszont készséggel elismerem, hogy egy igazán vallásos kedélyű nevelő a kátéba is tud életet lehelni, — annyi azonban neveléstanilag természetes és bizonyos, hogy ugyanazon egy tehetség ezen és ehez hasonló művel sokkal több eredményt képes felmutatni, mint pusztán a kátéval. Ám' maradjon meg a káté is a nagyobb gyermekeknek, de arra az ilynemű könyvek készítsék elő a növendékeket. Vajha e célszerű könyvecske mielőbb és minél szélesebb körben elterjedne, s lelkészek és tanítók tapasztalatból győződnének meg jóravalóságáról. Sántha Károly. BELFÖLD. Superintendens-beiktatás. (Rév-Komárom, 1874. september 19 és 20-ik napjain.) Protestáns egyházunk ünnepélyes actusai között alig van felemelőbb és magasztosabb, mint a superintendensbeiktatás. Ama méltóságteljes egyszerűség, mely kiválóan jellemzi minden egyes szertartásunkat, legpraegnánsabb kifejezését leli a superintendensbeiktatás ünnepélyében mely találó és hü vonásokban varázsolja lelkünk elébe az első keresztyén század emelkedett és vonzó képét. Nincsen abban semmi keresettség és titokteljes, talán a nép előtt érthetetlen mozzanat; nélkülözi a későbbi századok külsőségekben bővelkedő és mindinkább üres formaságokká, képzelt jelentőségteljessé váló tényeit, melyekben a lényeg elvesz és a melyeknek pazar fényében 03 pompájában gyönyörködik ugyan a lélek, de azoknak felemelő, vigasztaló és hitet megerősítő hatását nem élvezheti. S a mily mértékben hiányoznak mindezek protestáns szertartásainkból s legfőkép a superintendens-beiktatás actusából, mintegy ellensúlyozóul, épen azon mértékben birják magukban ama közvetlen hatást, melyet kivétel nélkül minden egyes ember, szegény és gazdag, mivelt és miveletlen érezhet magán, ha végig nézi azokat. És ez képezi minden szertartásnak criteriumát; ez ama szegeletkö, melyen valódi értékük nyugszik. A sziveknek és lelkeknek nem arra van szükségük, hogy a külcsillogás hideg 88