Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-09-27 / 39. szám

fényénél elkábuljanak, hanem igen arra, hogy minden egyes szertartás szivük legmélyebb rejtekét érintse, hogy abból vigasztalást, erőt és hitet merítsenek, növekedjenek a jóban és meggyőződjenek arról, hogy isten országa terjed e f@ldön, és azok, kik terjesztésére hivatva vannak, nemes odaadással s tehetségük teljes mértékével munkálnak közre. És különösen a jelenkorban van erre szükségünk. Mi adhatná más vissza szent vallásunk áldásos befolyását a lelkekre, melyek ma az anyagiság tömkelegében keresik az Ariadné fonalat, ha nem az, hogy vallásunkat ismét az élet valódi boldogságának ama kiapadhatatlan forrásává teszszük, melyből őseink táplálkoztak? Minden egyes tény, mely erre munkál, nagy fontosságú előttünk, mert lépésről lépésre visz közelebb e közös célunkhoz. Fölemelve és lelkesítve, tanítva és oktatva adnak vigasztalást ezek az élet küzdelmeiben ós hittel töltik be amaz ürt, mely most környezi a lelkeket. Lassú, de biztos haladás ! Ilyen ténynek tartjuk mi a dunántuli testvér egyházkerület elválasztott superintendensének, főtiszt. Pap Gábor vilonyai lelkész urnák beigtatási ünnepélyét, mely két tekintetben gyakorolt reánk megnyugtató és felemelő hatást. Az egyik a lefolyt ünnepély egyszerűségének és épen ezáltal megillető méltóságának következménye, mely lehetetlen, hogy útját a szivekhez meg ne találja; a másikat pedig eredményezte amaz élénk érdeklődés, ama legfelsőbb fokú lelkesedés, mely az arcokról tündökölt le és a melyben a jelenvolt egyháziak, világiak, testvérfelekezetek és aiás vallásúak egyaránt kivétel nélkül osztoztak. És a mig az első arról győzött meg, hogy protestáns egyházunk meg nem rendíthető alapvonása ma és minden időben képes a sziveket meghódítani, a másik az iránt nyújtott megnyugvást, hogy ha sok közönyösséget találhatunk is ma egyházunkban és egyházunk iránt: de nem hiányzik ama lelkesedés, ama szikrázó tliz sem, mely vallásos életünk szilárd alapját képezi! Ezen örvendetes benyomás előleges kijelentésével értesítjük lapunk olvasóit a lefolyt ünnepélyesség egy-egy érdekesebb és tanuságosabb részletéről. Miként tudva van az olvasó közönség előtt, a beiktatás eszközlését a nyugalomba lépett superintendens, főt. Nagy Mihály ur testi gyöngeség miatt nem vállalván el, egybázkerületünk superintendense, főtiszt. Török Pálur kéretett fel annak végrehajtására. Szeptember 19-dikén találkozott a beiktató és. beiktatandó superintendens Sz.Fehérvárt, honnét számtalan tisztelgővel és küldöttel együtt tovább folytaták utjokat Rév-Komárom felé. Midőn a vonat az uj-szőnyi indóházban megállott, megható látvány terült el szemeink előtt : A zászlókkal feldíszített indóházban és indóházon kivül, amerre csak elláthattunk, hullámzott a nép ; a délceg bandériumtól körülvéve ott voltak az egyházkerület, egyházmegyék, egyházközségek, valamint egyéb hatóságok ós testületek képviselői. Minden arcon lelkesedés sugárzott : a legnemesebb öröm kifejezése. Fölemelő volt látni, ohgy szegény és gazdag, protestáns és nem protestáns miképen osztozik egyenlőn protestáns egyházunk ünnepélyében; de legemelőbb volt a protestáns papság diszes és tiszteletreméltó karának látása: magunk előtt láttuk ama papikar kiemelkedő alakjait, mely a múltban életét áldozta egyházáért; magunk előtt láttuk ama papikar imposans tagjait, mely ma egyházunk felvirágzását szívvellélekkel munkálja, habár nem egy uton is; és midőn végig tekintettünk eme életerős, tekintélyt parancsoló egyházférfiakon : megerősödött szivünkben a hit, hogy azon egyháznak, melynek ily oszlopai vannak, derült, mosolygó jövője van! Az érkező püspököt az egyházkerület részéről nagytiszt. László József, kocsi lelkész és a pápai iskola főgondnoka üdvözölte rövid és megható szavakban, mire főtiszt. Pap Gábor ur szintén röviden és azon emelkedettséggel és tűzzel felelt, melyet nála már megszoktunk. Beszéde után a menet a bandérium kísérete mellett bevonult a zászlókkal diszitett és mindenfelől hullámzó népséggel ellepett városba. Az ünnepelt püspök, egyházkerületi világi főjegyző, Beöthy Zsigmond négyfogatú kocsiján ült, a többi vendég pedig ott foglalt helyet, a hol épen véletlenül talált. Az öröm és lelkesedés elfogta a sziveket és mindenki megfeledkezett a tisztes vendégek számára megillető kocsit juttatni. A ki látta, hogy egy főpásztorunk miképen vonult be a városba, érteni fogja. A reformált egyház tulajdonához tartozó iskolaépületben fogadta az ünnepelt püspök saját egyházkerülete küldöttségét, a komáromi helv. hitv. egyház presbyteriumát, továbbá az ország különböző fő egyházkerületeinek, Komárom vármegyének, sz. kir. Komárom városának, egyéb hatóságoknak, egyházi és világi testületeknek küldöttségeit. Az ünnepély első napját bezárta egy barátságos ismerkedési estély. A tulajdonképeni szertartás napja september 20-ika volt. A ref. egyház tágas és diszes temploma minden zugában megtelt és Komárom városának minden rangú és vallású lakója képviselve volt. Az esperesek az ur asztala körül foglaltak helyet, a nyugalomba lépett, tiszteletre inditó superintendens, főtiszt. Nagy Mihály ur az uj püspökkel, a beiktatást végző dunamelléki superintendenssel és a közönséges isteni tisztelet végzésére kijelelt Kiss Gábor tatai lelkész úrral a papszékben ültek. Kinek ne dobbant volna meg szive, midőn a lelkileg erős, de testben megtört munkás és tevékeny főpásztor mellett látta egyházunk fiatal bajtársát? Kinek ne dobbant volna meg szive, midőn végig tekintett az ünnepélyes arcokon, melyeken bánat és öröm, szomorúság és lelkesedés ömlött el, sajnálva a lehanyatló nap éltető melegét és örvendve, lelkesedve a felkelő hold boldogító világának ? E jelenet megható látványa emlékezetes marad mindnyájunk előtt, mert abban a napsugár rezgő és muló fénye boldog reményünk szivárványát tüntette elő ! A gyülekezet és a dalárda éneke után szószékbe lépett nagytiszt. Kiss Gábor és páratlan remek egyházi beszédébeö, melynek (Lukács 24 5. 6.) ama [húsvéti alapigéje volt: „mit keresitek a hol tak között az élőt! Nincsen itt, hanem feltámadott, evan-