Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-09-20 / 38. szám

azért, mert nagyon is modoros — nincs benne élet. Napjainkban a módszerről a modorosság régióiba való átcsapás számos életrevaló eszmének válik megölő betűjévé. Eszünkbe jut Jósika Miklós, ki egy helyt *) még aestheticusokról is, az örök szép buvárlóirót is ugy nyilatkozik? hogy azok közt sokan vannak, kik a szépet, jót, nemest magát oly valami unalmas visszataszitó alakban tüntetik elő, hogy inkább elijedünk attól, mint hogy rokonszenv ébredne bennünk. Visszatérve Laky ur müvére, ebben is véleményünk szerint a modoros eljárás hozta létre azt a némileg fonák tárgyalást, melyet az egyes tartományoknál követ, hogy pl. Sziléziáról nem beszél átalánosságban, hanem egyenest a nevezetesebb helyeken kezdi, s azoknál egyetlenegy történelmi momentumot sem emlit föl. Erre az elterjedt hirlapirói humbug alkalmazásával azt felelhetnék, hogy a tér szűke nem engedte. Igen ám, csakhogy ha összefoglalja azokat a vasúti csomópontokat, posztógyártó, vászonszövő helyeket, melyeknek egyéb nevezetességük sincsen : bőven jutna hely egy-két nevezetesebb históriai dátum fölemlitésére, melyeket nehezen nélkülözünk. Teljesen osztjuk a szerzőnek azt a nézetét, hogy az iskolai tankönyvnek nem kell szükségkép eredetinek lennii mert nem ez, hanem a használhatóság a főkelléke az iskola számára készült könyvnek. Laky ur e célt iparkodott elérni. Nyilfcan kijelenti* hogy az ő munkája sem eredeti, annyival kevésbé az, mert a földrajz csontvázát a merev adatok képezik, autopsiából pedig szerző kevés vidéket Ösmerhetett meg Ez egyébként a földrajzirónak nem is igen szükséges, hiszen oly kitűnő, valóban a legjobb források nyomán, minőket szerző elősorol, — épp oly jeles munkát Írhatni, mintha az iró egész Európát beutazta volna. Ha a szerző csakugyan nem igen kapkod az eredetiség után, kár, hogy műve felosztásában nem követett valamely célszerű beosztású tankönyvet; mert munkájában a fölosztás sikerült legkevésbé. Igaz, hogy a lényeges rész elég helyes, mert a természetiekről tér át az államrajzi leírásra; de már a főbb cikkeknél szembeötlő a tévedés, mely, minél inkább közeledik a részletekhez, annál nagyobbá válik. Portugallia s Andorra után Lichtensteint írja le; Német-, Orosz-, Brit-, Svéd-, Törökország egy sorjában következnek á la boglya. Még jobban Összevissza zavarja a magyarországi megyéket; csupán a tiszáninneni kerületben halad sorban rajtok, elkezdve Hevesen, mindig nyugotra tartva Beregig. A főkerületekhez csak a megyéket számítja, s azosat a kerületeket, melyeknek esetleg szék, vidék vagy kerület a nevök, egybecsoportositva az erdélyi kerület után közli, mintha pl. a Hajdúkerület, azért mert kerület, vagy Kővár vidéke, azért mert vidék a neve: nem épen ugy Tiszántúl feküdnék, mint akár Biharvármegye. Minden egyéb, kisebb jelentőségű hiba e könyvben. Igy p. o. hiba ugyan, de nem jelentékeny, hogy a németből átvett részeket nem öntötte magyar mintába, aminek az lett a következése, bogy ezek szinte kirínak a többi sorából. Előfordul tscheremiss, tschuwasz, schkipetár, cseremisz, csuvasz, skjipetár helyett. Az Adige nála németesen Etsch, aztán emlit valami Philippopelt és Adrianápolyt is. No ezeket már igazán két x-i nyelven nevezte el, mert amazt vagy Philippopolisnak, vagy eredeti török nevén Filibének, emezt magyarosan Drinápolynak, vagy törökösen Edirnének kellett volna irnia. Felejti Tittel (133) Illók (167) ősi-, és most is használatban levő jó magyar nevét Tételt, Újlakot; Túrmezőt Turopolya mezőnek (165) kereszteli, ami magyarul annyi mint Túrmező-mező; vagy Turopolyát, vagy magyarosan Túrmezőt kellett vclna irnia. Hasonlóan hibásan ír faröi szigeteket (5 1.), mert „ő" már magában véve a. m. sziget; farői csoport a helyes elnevezés. Nagyon célszerűen tett szerző, hogy idegen nevekhez odaírta a kiejtést. Csakhogy itt is, mint átalában e mü minden külsőségében, van valami bökkenő: Egy az, hogy nem mindenüvé irja oda (hol maradt Charlevilletől, Vegüától stb.); ós másodszor, megint az az istenverte németes írásmód. Poitiers után odaírja, hogy ejtsd Poatiehnak, vagyis ugy amint a német írással jelölik, mely oly szegény, hogy se „ty"-je, se nyilt „é"-je nincsen; magyar tankönyvbe Poatyié-t kell írni. Ott van Bordeaux = Bordoh, Bordó h., Toulouse = Tuluhs, Tulúz h. Ajaccio — Ajatscho, Ajaccsóh., Charleroi = Scharleroa, Sárleroa helyett s t. eff. Hogy mennyire hiányzik e műből a csak gyakorlott kezek által kivihető egyöntetűség, az a kicsinyes eset is mutatja, hogy még a helyesírásban sem következetes: Egyszer Schwabot ír (72 1.) másszor svábot (116), egyszer Moskaunak (224) nevezi Moszkvát, másszor Moskwának (112). Következetlen abban is, hogy mig egy helyt Bács-Bodrog, Heves és Külső-Szolnok stb. egyesült megyékről, beszél, másutt Pest, Gömor megyét ir még címül is Pest-Pilis és Solt, Gőmör és Kishont megyék helyett. A különböző vidékek nevezetes helyeinek kijelölésében sem járt el elég szabatosan. Egyszer szószaporitó5 másszor a lényegest is elhagyja. Nem szabad olyat tanitani a földrajzban, melynek nincs tartalma, mint pl. hogy „Bicske, Csákvár ós Lovasberény nevezetes mezővárosok" de miről nevezetesek? vagy „Mitrovicz a Száva balpartjáu, Zalánkemen a Duna balpartján" (168); amit egyéb jelölés nélkül ha tud is a tanuló, semmit sem ér vele. Ajánljuk figyelmébe, hogy „az utazásnak egyik elve legyen: egy helyet sem jegyezni meg csupán neveért; ha semmit sem hozhatni föl mellette, elhagyandó." *) A szószaporitásokról ellentétökre a kihagyásokra térve át, mivel e mü meggyőződésünk szerint tartani fogja magát, azt hiszszük, nem végzünk fölösleges munkát, ha az ezt használtató tanférfiak számára, Magyaroszág területéről szólva kijelöljük a nevezetesebb kihagyásokat. Egyátalában nincsenek megemlítve: Csepelsziget *) Az első lépés veszélyei. I. 144. *) Lubrich Ágost: Neveléstudomány (II. kiad.) IV. 337.